hirdetés
2020. november. 24., kedd - Emma.
hirdetés

„Nem bánnánk, ha az alapellátás is visszaszállna az államra”

Nagy eltérések tapasztalhatók abban, hogy az egyes önkormányzatok a feladatellátási szerződésekben mit várnak el a háziorvosaiktól, s mit nyújtanak cserébe.

Minden a felek aktuális alkupozíciójától függ: hol az orvos, hol az önkormányzat bizonyul erősebbnek. A jogi keretek egységesítése ugyan megtörtént, ám sokan nem bánnák ezt a tartalmi kérdéseket illetően sem. Amint azonban azt a Praxismenedzsment kérdésére az egészségügyi államtitkárság kinyilvánította, az alkudozást továbbra is meghagyják helyi feladatnak. Pedig a lap által megkeresett háziorvosi és önkormányzati érdekképviseletek illetékeseinek értékeléséből kitűnik, hogy a jelenlegi helyzetben mindkét fél sok hátrányt él meg, s gyakran kényszerhelyzetben érzi magát.

Dr. Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ – Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke, a Zala megyei Alsónemesapáti háziorvosa szerint „a feladatellátási szerződéseknek elvileg olyan polgári jogi megállapodásoknak kellene lenniük, amelyek két azonos rendű, egymáshoz partnerként viszonyuló fél egyezségét rögzítik. Ehhez képest ezek a szerződések gyakran inkább önkormányzati diktátumok, amelyekhez az orvosoknak, ha tetszik, ha nem, alkalmazkodniuk kell.”

Pergő Margit, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) egészségügyi tanácsnoka, a Veszprém megyei Berhida polgármestere viszont úgy látja, hogy „a jogalkotók minden felelősséget az önkormányzatok vállára raknak, mindenről a településeknek kell gondoskodniuk, ezért az orvosok is jobban tudják érvényesíteni az érdekeiket. A települések, különösen a falvak, kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen a községekben örülnek, ha valaki egyáltalán még elvállalja a praxist, s ezt az orvosok is tudják.”

Egységesítették a szerződések kereteit

Bár – érthető módon – mindenki a saját oldaláról szemléli a kérdést, abban egyetértenek, hogy egy országosan egységesebb szabályozás sok vitának elejét veheti, s átláthatóbb viszonyokat teremthet. Ennek elérésére törekedett a Kasszaorvosi Szervezet is, amely – miként arról dr. Borsi Éva elnök, a Csongrád megyei Sándorfalván praktizáló háziorvos beszámol – javaslatokat fogalmazott meg a szerződések tartalmi követelményeit illetően. Felvetéseik egy részét viszont is látták a jogszabályban: az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény módosítása 2012. január 1-től ugyanis immár rögzíti azokat a minimális feltételeket, amelyeknél többet igen, kevesebbet viszont nem tartalmazhat a feladatellátási szerződés.

A praxisjoggal rendelkező háziorvos és az adott praxisjoggal érintett települési önkormányzat közötti feladatellátási szerződésnek az év eleje óta minimálisan tartalmaznia kell a felek megnevezését, a személyes ellátásra kötelezett orvos megnevezésével, a praxisjoggal érintett körzetnek és a felek kötelezettségeinek meghatározását, ideértve a települési önkormányzatnak a fenntartáshoz történő hozzájárulására vonatkozó szabályokat. Továbbá rögzíteni kell a rendelési időt, az ügyeletben történő részvételre és a helyettesítésre, valamint az ellátás nyújtásában részt vevő egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó rendelkezéseket, a szerződés időtartamát, a felmondásra, a kártérítésre, illetve a kártalanításra vonatkozó kitételeket.

– Már ez is előrelépés a korábbiakhoz képest, hogy jogszabályi szinten előírták a szerződések tartalmát – értékeli a fejleményeket Borsi Éva, majd rögtön hozzáteszi: ez még ugyanakkor kevés ahhoz, hogy esélyegyenlőségről lehessen beszélni, hiszen a megszabott kereteket sokféleképpen fel lehet tölteni.

Elvárások és kötelezettségek

– Miután eltérő feltételek között, de minden praxisban ugyanazt a munkát végzik a kollégák, a másik oldalon pedig az önkormányzati törvény is ugyanúgy vonatkozik minden helyhatóságra, a mainál egyenlőbb munkafeltételeket kellene teremteni – jelenti ki Borsi Éva.

– A legnagyobb gond, hogy a kilencvenes évek elején az önkormányzatok által ingyenesen, ugyanakkor profilkötötten megkapott ingatlanvagyont kezdetben térítésmentesen az orvos rendelkezésére kellett bocsátani, de ez a passzus később kikerült a törvényből. Ma tudok olyan dél-alföldi faluról, amit azért hagyott ott a doktor, mert a képviselő-testület havi 70 ezer forintot kért volna a rendelőért. Arra is vannak példák, hogy egy magánbefektető által épített egészségházba kényszerítik be a háziorvost, miután az önkormányzat a beruházásért cserébe vállalta, hogy minden egészségügyi szolgáltatást évtizedeken át ott fog nyújtani, ám ennek terheit igyekszik az orvos vállalkozására áthárítani. A saját rendelőt épített kollégák kisebbségben vannak, nekik viszont az e rendelőkre is kivethető építményadó miatt emelkedett tovább a vérnyomásuk a közelmúltban. (Ez azután a végszavazásra már kikerült a törvényból– a szerk.) A közfeladatot ellátó háziorvostól ráadásul az iparűzési adót is beszedik a települések, az ügyeleti díjakat viszont egyre lejjebb tornásszák, sőt van olyan község, amelyik érzelmileg zsarolja a háziorvost, arra kérve, hogy a falubeliekre való tekintettel ingyen vállalja az ügyeletet, mert elfogyott a település pénze – sorolja Borsi Éva.

A Kasszaorvosi Szervezet elnöke szerint ezek a problémák azért nem kerülnek előtérbe, mert mind a döntéshozók, mind az újságok szerkesztőségei nagyvárosokban vannak, ahol „minden sarkon van egy rendelő”, s nem is érzékelik a vidéki Magyarország problémáit.

Nem szólnak bele a részletekbe

–  Azt kértük a tárcától, hogy a szerződés egyes elemeit bontsák ki, s írjanak elő az önkormányzatok számára kötelező érvényű kötelezettségeket is, úgymint az épületfenntartás, a közműdíjak, a karbantartások, amelyek egyébként is általában a bérbeadó ingatlantulajdonosokat terhelik – vázol egy ideálisnak tartott állapotot Selmeczi Kamill. – E változtatások nyomán az OEP-től származó bevételeket a háziorvosok kizárólag a betegellátással közvetlenül összefüggő kiadásokra, a bérre, a forgóeszközökre, az üzemanyagra fordíthatnák. Ehhez persze az is kellene, hogy a települések fejkvóta alapján megcímkézett forrásokat is kapjanak, amelyeket kizárólag az egészségügyi ellátási kötelezettségük teljesítésére használhatnak fel – folytatja. A FAKOOSZ elnöke megjegyzi: miután a döntéshozásban nagy lobbierejük van a polgármestereknek, nehéz elképzelni, hogy önkéntesen nehezítsék a saját helyzetüket azzal, hogy jogszabályba foglalják a háziorvosok felé vállalandó kötelezettségeiket.

Utóbbira minisztériumi szándék sincs. A szaktárca egyértelművé tette: nem látják indokoltnak részleteiben szabályozni a viszonyokat. Az egészségügyi államtitkárság megkeresésünkre leszögezte: a szerződési szabadság elvéből következően nem kívánnak beleszólni a szerződések konkrét tartalmába. Indoklásként arra hivatkoznak, hogy az egyes önkormányzatok és a vállalkozó háziorvosok lehetőségei és helyzete igen sokféle, következtetésük szerint ezért „egy esetleges egységesítés nem lenne célszerű és feltétlenül pozitív hatású”.

Nincs pénznyomda a falvakban

– Az orvosoknak igazuk van: több pénz kellene a finanszírozásra, s az általuk befizetett iparűzési adó sem segít ki egyetlen önkormányzatot sem a bajból – szögezi le Pergő Margit, hogy az alapvető kérdésekben nincs ellentét. Ugyanakkor hozzáteszi: az önkormányzatok, főként a kis települések, erejükhöz mérten általában mindent megtesznek, s kiemelten kezelik a praxisokat. Saját kisvárosát említve példaként elmondja: a helyiadó-bevételt visszaforgatják, s csak azért kérnek 1000 forint havi bérleti díjat a rendelőért, mert az Állami Számvevőszék korábban megrótta az önkormányzatot, hogy ingyenesen biztosítja a helyiséget a vállalkozó orvosoknak. A TÖOSZ tanácsnoka ugyanakkor panaszként fogalmazza meg: több községben szeretnék elérni, hogy legalább a hét egy napján legyen az esti órákban rendelés az ingázók miatt, ám ha erre nem hajlandó az orvos, nem tudnak mit tenni.

Nem bánnánk, ha a kórházak és a szakrendelők államosítása után az alapellátás is visszaszállna az államra úgy, hogy egyszeri tételként kompenzálnák az önkormányzati ingatlanvagyon átvételét, majd egyszer s mindenkorra megszűnne ez az öszvér rendszer. Ebben a konstrukcióban az ügyelet is lehetne teljes egészében a mentőszolgálat kompetenciája, oda kerülne át önkéntes alapon a háziorvosok bevonásának kérdésköre is – fogalmaz.

Pergő Margit végszava nem biztató.

– Az esetek többségében nem a jó szándékon múlik az álláspontok közelítése, hiszen a képviselő- testületeknek és az orvosoknak is az az érdekük, hogy a lakosság elégedett legyen az ellátással. Az orvosok követelései sokszor jogosak, de az önkormányzatok ki vannak véreztetve. Ha pedig végleg csődbe kerül egy település, nem tehetünk mást, mint konstatáljuk: az adott önkormányzatnak az alapellátás biztosításával eggyel több olyan kötelezettsége van, aminek nem tesz eleget.

B. PAPP LÁSZLÓ
a szerző cikkei

(forrás: Praxismenedzsment)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink