hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A FAKOOSZ a praxisjogról

Elfogadhatatlannak tartja az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ) a háziorvosok röghöz kötését, valamint szükségesnek tartaná  hogy a finanszírozás értékállóságát is rögzítsék a minap nyilvánosságra került egészségügyi saláta-törvénytervezetben. 

Mint a szervezet a törvénytervezetehez megküldött véleményében leszögezi: a javaslatok megfogalmazására rendelkezésre álló idő rövidsége miatt alapvetően csak a „praxisjoggal” fpoglalkoznak. Üdvözlik a gesztust, hogy végre érdemben foglalkozik a kormány ezen terület rendezetlen kérdéseivel. Ugyanakkor meggyőződésük, hogy mindaddig, amíg a finanszírozási kérdéseket nem rendezik, azaz nem a tényleges költségekhez igazodóan ellentételezi az OEP az általuk nyújtott szolgáltatásokat, az ilyen jellegű változások nem hozzák meg a várt eredményt, az alapellátás megerősítését.

A praxisjogot illetően tervezett változtatásokat abban az esetben tudja támogatni a FAKOOSZ, ha a finanszírozás értékállóságát is a törvényben rögzítenék, beleértve az adóváltozások, pl. az ÁFA-emelés kedvezőtlen hatásait. Fontosnak tartják leszögezni, hogy a tervezet túl sok szubjektív lehetőséget ad az önkormányzatok kezébe. Mindaddig, amíg az önkormányzatok kötelezettségei törvényi szinten nincsen egyértelműen definiálva, a jelenlegi együttműködési „nehézségek” fennmaradnak.

A FAKOOSZ szerint sz önkormányzati oldalról szóba jöhető esetleges kártérítési okok is pontosabb szabályozásra szorulnak. Jelenleg ugyanis egyetlen praxis sincs olyan helyzetben, hogy egy esetleges önkormányzati jogellenes lépés miatt szükségessé váló bírósági eljárást több éven keresztül finanszírozzon. Mélyebb átgondolást és "empatikusabb rendezést igényelne" a szervezet szerint a területi ellátási kötelezettség nélküli praxisok további sorsának rendezése is, mert elképzelhető olyan személyes, családi ok, ami miatt az orvos fizikailag nem tud az ország más tájára költözni. 

A szervezet a minimum 5 év röghöz kötöttséget és az 1 éves felmondási időt elfogadhatatlannak tartja, és annak csökkentését kéri. Nem támogatják azt az elképzelést sem, hogy az önkormányzatnak generális, akár indoklás nélküli vétójoga lehessen két, a szükséges szakmai feltételekkel rendelkező háziorvos „prasxisjogra” irányuló adásvételi szerződésének hatályba lépését illetően. Ezt csak abban az esetben tudják elfogadni, ha az önkormányzat csak akkor avatkozhat be a szerződési folyamatba, ha a „vétó” bejelentésével egyidejűleg a kialkudott vételárat az eladó részére megfizeti, és ettől kezdve az önkormányzat feladata az ellátás biztosítása.

Legyen köteles szerződést kötni az önkormányzat a vevővel, ha a jelentkező a törvényi feltételeknek megfelel (orvosi diploma, szakvizsga, licenszvizsga, erkölcsi bizonyítvány, MOK igazolás, OEP-befogadás, érvényes működési engedély, adásvételi (elő)szerződés a „praxisjog” jelenlegi tulajdonosával, stb.) – javasolja a FAKOOSZ, amely azt is kiemeli, hogy a praxis egyösszegű megváltása helyett adómentes életjáradék igénybe vételét is választhassa a végleg nyugdíjba vonulni kívánó háziorvos.

Ugyancsak kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a „praxisjog” adásvételének teljes adó- és illetékmentessé tételére, illetve annak törvényi deklarálásának, hogy a háziorvosi tevékenység önkormányzati kötelező feladat, közszolgáltatás, melyet feladat-ellátási szerződés keretében lát el, ezért az azt végző vállalkozás tevékenysége helyi iparűzési adóval nem sújtható.

MedicalOnline
a szerző cikkei

(forrás: FAKOOSZ)
hirdetés

Könyveink