hirdetés
2019. november. 14., csütörtök - Aliz.
hirdetés

Újpesti kórház, klímavédelem, forrongó egészségügy

Az újpesti Árpád úti kórházról és a klímavédelemről is volt szó napirend előtt hétfőn az Országgyűlés rendkívüli ülésén.

hirdetés

DK: az újpestiek kórházat akarnak

Varju László (DK) újpesti országgyűlési képviselőként ismét a kerületben található Árpád úti kórház újranyitását szorgalmazta. Emlékeztetett rá, hogy egy kormányhatározat szerint a hét éve üresen álló ingatlant munkásszállóvá alakítják át. "Orbánt a várba, munkásokat bezárt kórházba" – fogalmazott, hozzátéve: az újpestiek kórházat akarnak és ennek érdekében demonstrációt is szerveznek.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta, azok követelnek most jobb minőségű ellátást, akik kormányon országszerte 16 ezer aktív ágyat szüntettek meg, 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, hatezer egészségügyi dolgozót bocsájtottak el és az az időszak a nagy kórházbezárások időszaka volt. Szerinte 2005 és 2010 között az újpesti betegeknek 3,5 milliárd forintos kárt okoztak.

LMP: a kormány nem állt ki a magyar emberek egészségéért

Schmuck Erzsébet (LMP) bírálta, hogy a kormány a múlt heti európai tanácsi ülésen megvétózta, hogy 2050-re az európai gazdaság karbonsemleges legyen. Értékelése szerint a magyar kormány az autó- és a német szénipar érdekeiért és nem a magyar emberek egészségéért állt ki. Nem kellett volna kiszolgáltatni a magyar gazdaságot ennyire az autóiparnak  tette hozzá.

Elmondta, 2004 óta az EU naponta átlagosan egymilliárd forintot adott Magyarországnak többek között arra, hogy az ország gazdasága fenntartható pályára álljon. Ezt azonban elmulasztotta a kabinet  jegyezte meg. A képviselő közölte azt is, a megújuló energia sokkal olcsóbb, mint az atomenergia, mert utóbbinál az egész életciklus költségeit figyelembe kell venni.

Dömötör Csaba rögzítette, fontos számukra a környezet- és a klímavédelem. Elmondta, az európai csúcson nem fejtették ki, hogy az 2050-ig tett vállalások milyen pénzügyi terhekkel járnak. Akkor lehet felelős vállalásokat tenni, ha tudják, hogy az EU milyen forrásokat tud rendelkezésre bocsájtani az ipar modernizálására  mondta.

MSZP: a kormány nincs a helyzet magaslatán

Korózs Lajos (MSZP) arról beszélt: egyre több helyen azt látni, hogy a kormány nincs a helyzet magaslatán. Ezt mutatja az elmúlt napokban a heves esőzések után sok helyen kialakult helyzet, holott a természeti katasztrófákat nem elviselni kell, hanem fel kell rájuk készülni, el kell végezni a szükséges feladatokat  jelentette ki.

"Forrong az egészségügy", az elmúlt napokban több ügy is erre világított rá, a romló ellátási körülményekre, a sürgősségi centrumok áldatlan állapotai miatt panaszkodtak az ágazatban. Közben pedig "kasztosodik", kétszintűvé válik az egészségügy.

Korózs Lajos kifogásolta továbbá a vasúti közlekedés, az okmányirodák, a kormányablakok helyzetét, és azt mondta: nem lehet tanárt, óvodapedagógust, egészségügyi szakdolgozót, orvost találni az országban.

Rétvári Bence államtitkár úgy válaszolt: a képviselő azt kéri a választóktól, hogy ne emlékezzenek arra, amikor a baloldal volt a felelős az egészségügyért vagy az oktatásért. Pedig egy OECD-kimutatás szerint 2003 és 2009 között a fejlett országok közül csak Magyarországon csökkentek az egy főre jutó egészségügyi kiadások, miközben 2010 után a hetedik legnagyobb mértékben emelkedtek. Hozzátette: emellett 2010 előtt, amikor a kormánynak lehetősége lett volna emelni a nyugdíjasok életszínvonalát, egyhavi nyugdíjat elvettek tőlük.

Úgy vélte, a képviselő lenézi az embereket, ha azt gondolja, nem képesek egyik kormány teljesítményét a másikéval összehasonlítani.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink