hirdetés
2018. december. 13., csütörtök - Luca, Otília.
hirdetés

 

Arany és a titán: remény a látásra

Kínai tudósok kidolgoztak egy technikát, amelynek segítségével az általuk kezelt vak rágcsálók látni kezdtek, közli a GyártásTrend.

hirdetés

A sanghaji Fudan Egyetem és a Kínai Technológiai és Tudományos Egyetem munkatársai összefogtak, hogy megvizsgálják, milyen lehetőségeket rejt az arany és a titán a vakság kezelésében.

A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmányuk alapján a csapat az általuk kikísérletezett technológiával világtalan egerek látását (legalábbis részben) sikeresen visszaállították. A tudósok a rágcsálók károsodott fotoreceptorait titán-dioxid és arany nanodrótokból létrehozott mesterséges példányokra cserélték. A műreceptorok teszteléséhez először az egereket genetikailag módosították, hogy elősegítsék a természetes receptoraik leépülését. A fém receptorokat csak ezután ültették be a kísérleti egyedekbe, és megfigyelték, hogy az állatok a zöld, a kék, illetve az ultraibolya fényekre reagálni kezdtek.

A pupilláik kitágultak, ami szintén megerősítette, hogy az új fotoreceptorok működnek. Az implantátumokat nyolc hétig hagyták az egerekben, és semmilyen mellékhatásra vagy sérülésre utaló jelet nem tapasztaltak.

Ami azt illeti, nem volt könnyű kideríteni, hogy mit és mennyire világosan látnak az egerek. Az új fotoreceptorok nem állították vissza a teljes színlátást sem. Bár sok világtalan ember ezzel a kis hiányossággal is ki tudna békülni, a tökéletes eredmény eléréséhez még sok munkára lesz szükség, írja a lap.

(forrás: GyártásTrend)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Művészek és pszichopatológia

    A könyv huszonhárom híres emberről szól, akik pszichés tüneteik ellenére vagy éppen ezek hatására alkottak maradandót. „Nem elég, ha...

  • learn more Bevezetés az addiktológiába

    A könyvben a multidiszciplináris megközelítés iránti igényt nem feledve, a beteget ellátó orvos szemével tekint a szerző a kémiai...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Állatgyógyászati vademecum

    Néhány éve hiányzott a piacról egy olyan átfogó kiadvány, mely tartalmazza azokat a szakmai ismereteket, amelyek egy-egy gyógyszerkészítmény...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Mediterrán táplálkozás

    A "mediterrán diéta" több mint egészséges táplálkozás. Egyfajta magatartást, életmódot is jelent, ami a XX. század derekán a Földközi-tenger...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Az ízületek élettana 1-3. (6. kiadás)

    "Az ízületek élettana" című kézikönyv közel negyven éven át gyűjtött és rendszerezett anyaga a biomechanikát állítja a...

  • learn more A DSM-5 diagnosztikai vizsgálat zsebkönyve

    A régóta várt DSM-5 sorozat első könyve magyarul.A könyv teljesen új alapokra helyezi a diagnosztikai interjút, komoly...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...