hirdetés
2019. február. 22., péntek - Gerzson.
hirdetés

 

MTA elnök az egészségügyről

Az egész társadalom döntése, hogy az egészségügyre mennyi pénzt fordítsanak, fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.

hirdetés

Lovász László szerint az egészségügy világszerte az egyik legnehezebben kezelhető terület. Éppen ezért szükség lenne arra, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező közösségek összegyűjtsék az információt, ami a világban van, és megteremtsék a kapcsolatot. "Az egészségügy nem csak az orvosok dolga. A közgazdászok dolga is, szociológusok dolga is, sőt áttételesen a tanárok dolga is. Tehát az egész társadalom dolga. Össze kell hozni az információkat, és amennyire lehet itt is tudományos alapon kell megnézni, hogy a közgazdasági és orvosi követelmények, vagy kívánalmak hogy hozhatóak egyáltalán összhangba" – mondta az MTA elnöke az InfoRádióban.

Az MTA elnöke megjegyezte, hogy az összhang kialakítása szinte lehetetlen. "A világon sehol nincsenek igazán összhangban, talán nem is lehet, mert az egészségügy egy olyan terület, ami évről évre drágább lesz" – emelte ki Lovász László, aki szerint a társadalmi döntés sürgető lenne az ügyben.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more A patológia alapjai

    Negyven év telt el Robbins"A patológia alapjai"első kiadásának megjelenése óta, és immár a 9. kiadás magyar változata kerül az orvostanhallgatók...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A perverzió nyelve és a szeretet nyelve

    A kiváló szerző nemcsak arról ír, hogy a perverzió hogyan alakul ki, hogy a dermesztő szenvedélyek hogyan tudnak pusztítókká...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Diszlexia, a specifikus tanítási zavar

    A diszlexia, mint valami járvány terjed. Lassan minden ötödik diákra ráakasztható ez a diagnózis. Ami néhány évtizeddel...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Állatgyógyászati vademecum

    Néhány éve hiányzott a piacról egy olyan átfogó kiadvány, mely tartalmazza azokat a szakmai ismereteket, amelyek egy-egy gyógyszerkészítmény...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Amit az ecstasyról tudni kell

    A könyv szerkesztője az Európai Unió Ecstasy munkacsoportjának tagja. A könyv megírásánál a legfontosabb szempont az volt, hogy nemcsak a...