hirdetés
hirdetés
2019. július. 20., szombat - Illés.
hirdetés

ET: lelkiismereti okokból megtagadhatja az orvos az abortuszt és az eutanáziát

Egyetlen orvos vagy kórház sem vonható felelősségre, ha lelkiismereti okokból megtagadja abortusz végrehajtását vagy gyógyíthatatlan betegek halálba "segítését" - foglalt állást szűk többséggel strasbourgi őszi ülésszakán az Európa Tanács parlamenti közgyűlése.

A határozatot heves vita után végül 56-an szavazták meg, 51-en ellene voksoltak, négyen pedig tartózkodtak.

Az elfogadott szöveg lényegében a visszájára fordította azt az állásfoglalási javaslatot, amelyet Christine McCafferty brit baloldali képviselő terjesztett elő, és amely arról szólt, hogy minden nőnek biztosítani kell az abortusz lehetőségét. McCafferty azzal érvelt, hogy bizonyos térségekben az alacsonyabb jövedelmű nőknek nehéz olyan orvost találniuk, aki végrehajtja a nem kívánt terhesség megszakítását.

A javaslat azonban az élethez való alapvető jogra hivatkozó kereszténydemokrata, jobboldali képviselők éles bírálatának kereszttüzébe került. A módosító indítványokkal elérték, hogy a határozat az eredeti szándékkal ellentétes végkicsengésű lett, amit az előterjesztő McCaffery szégyenletesnek minősített.

A határozat felszólítja az Európa Tanács tagállamait, hogy alkossanak átfogó és egyértelmű jogi szabályozást arról, miként érvényesíthető a lelkiismereti okokra alapozott ellenvélemény az egészségügyi, orvosi szolgáltatások területén.

A keresztény egyház következetesen elítéli mind az eutanáziát, mind pedig az abortuszt: XVI. Benedek pápa februárban úgy fogalmazott, "senki sem birtokosa a saját életének". Erős bírálatot kapott a német bíróság nyáron hozott ítélete is, miszerint "nem tekinthető bűncselekménynek, ha beszüntetik az életfenntartó gyógykezelést, amennyiben a haldokló erre - akár korábban is - kinyilvánította akaratát.

A Nemzeti Egészségügyi Tanács a napokban ismertette javaslatát, mely szerint az alkotmány újragondolásának része kell legyen az abortusz, valamint a halál előtti és utáni emberi jogok kérdésének megnyugtató szabályozása, a fogyatékosokkal kapcsolatos kötelezettségek rögzítése, a testi és lelki egészséghez való alapjogok csorbítatlanságának biztosítása is.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink