hirdetés
hirdetés
2018. február. 22., csütörtök - Gerzson.
hirdetés

Előbb kaphatnak emelt bért az egészségügyben

Várhatóan előre hozzák az ápolók, asszisztensek és mentőápolók következő, jövő novemberben esedékes béremelését – értesült a Magyar Idők. A szakdolgozói kamara szerint azonban a fokozódó bérfeszültség oldásához és az egészségügy más ágazatokhoz képest meglévő lemaradásának csökkentéséhez egy köztes béremelésre lenne szükség.

hirdetés

Az orvosok, ápolók és szakgyógyszerészek a jövő hónapban már emelt összegű bért kapnak a november elsejétől hatályba lépett alapilletmény-emelésnek köszönhetően. Az egészségügyiek idei béremelése a tavaly nyári ágazati megállapodás második lépése: 2016 szep­temberében volt az első, míg a harmadik és negyedik 8-8 százalékos, kizárólag a szakdolgozókra vonatkozó emelés 2018, illetve 2019 novemberében esedékes. A lap ugyanakkor úgy értesült, hogy a jövő évi etapot várhatóan előbbre hozzák, az év első harmadára.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke úgy nyilatkozott: egy ilyen lépés is enyhítheti valamelyest a bérfeszültséget a szakdolgozók között, azt megszüntetni azonban csak a bértábla újrarendezésével lehet. Ahhoz viszont egy köztes béremelésre lenne szükség.

A helyzet ugyanis az, hogy bár a bérmegállapodás nyomán egy olyan szakdolgozói bértábla lépett hatályba, amely egyaránt figyelembe vette a pályán eltöltött időt és a végzettséget, a mindezt a fizetésekben kifejező különbség néhány hónap alatt eltűnt, amikor januártól a kormány döntésének következtében 161 ezer forintra emelkedett a garantált bérminimum. Ez ugyanis harmadára-negyedére apasztotta azt a 60-70 ezer forintot, ami egy OKJ-s végzettségű és egy diplomás, illetve egy kezdő és egy több évtizede pályán lévő ápoló fizetése között volt.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Figyelj rám, mintha jel volnék!

    A könyv a nagysikerű pszirodalmi szöveggyűjtemény, a „Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja" folytatása, de ezúttal a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Családorvoslás a gyakorlatban I.- II. kötet + CD

    A családorvos napi betegellátási tevékenysége olyan összetett orvosi munka, amiben az orvostudomány egészére...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Állatgyógyászati vademecum

    Néhány éve hiányzott a piacról egy olyan átfogó kiadvány, mely tartalmazza azokat a szakmai ismereteket, amelyek egy-egy gyógyszerkészítmény...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Gyógyszertan 2013

    Az immár negyedik, átdolgozott, frissített új kiadványba bekerültek az előző kiadás óta törzskönyvezett készítmények, ill. azok új kiszerelései, és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Az EKG helyes értelmezése

    Az EKG a leggyakoribb vizsgálatok közé tartozik, ezért is igen fontos az eredmény helyes értelmezése és annak alapján a legmegfelelõbb teendõk...