hirdetés
2024. május. 09., csütörtök - Gergely.

Az államtitkár már látja a fényt

A július elseje óta nyilvános országos várólista rendszernek megvannak az eredményei   - közölte az egészségügyi államtitkár a kormány honlapján.

Szócska Miklós példaként azt említette, hogy ennek köszönhetően már számos beteg választott magának másik intézményt, a rövidebb várólista miatt.

A Népszabadság keddi számában írt arról, hogy "immár negyed éve gyomlálgatja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a nyilvánossá tett várólistákat", de lényegesen mégsem rövidültek. A cikk szerint a legtöbbet az implantátumos, drága eszközöket igénylő műtétekre kell várakozni. A csípő-, térd- és gerincproblémákkal küszködőknek akár éveket is kell várniuk. Az elmúlt negyedévben 127 ezren kerültek fel a várólistákra, és 53 ezer várólistás beteg kapott ellátást.

Szócska Miklós kifejtette: az ellátórendszer újraszervezésének időpontjától, július elsejétől működik "élesben" az országosan szervezett és koordinált intézményi várólista-rendszer. Ennek első eredményeként már számos beteg élt azzal a lehetőséggel, hogy a várólisták ismeretében, olyan intézményt választott a számára szükséges beavatkozás elvégzésére, ahol rövidebb volt a lista, mint ahová egyébként ment volna, vagy ahová beutalták.

A másik komoly eredmény az országos ellenőrzés, amivel biztosítani tudják a transzprarenciát és az igazságosságot, hogy mindenki egyforma információk alapján tudja meghozni a döntéseit - tette hozzá az államtitkár.

Az országosan kezelt várólista rendszertől közép- és hosszútávon azt várják, hogy a beutalási rend kiigazításával együtt képesek lesznek csökkenteni azt a várakozási időt, amíg a betegek ellátáshoz jutnak - emelte ki az államtitkár, megjegyezve, hogy bár számos intézmény még "tisztítja" ezeket a várólistákat, meggyőződése, hogy következetes munkával el fogják érni a várt eredményt.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink