hirdetés
2024. május. 10., péntek - Ármin, Pálma.
hirdetés

 

Tudomány

A gyomorsav gondoskodik az erős csontokról

Az egészséges csontoknak savas gyomorra van szükségük – ezt sugallja egy új kutatás. A gyakran alkalmazott savlekötő gyógyszerek ugyanis, mint például a protonpumpagátlók, növelhetik a csonttörések esélyét. 2006-ban már kimutatta egy brit tanulmány, hogy az ilyen gyógyszert szedő betegeknél gyakrabban fordul elő csípőcsonttörés, majd ezt további kutatások is alátámasztották.

A gyógyszergyártók azonban felhívták arra a figyelmet, hogy egyik kutatás sem mutatott ki ok-okozati összefüggést. A hamburg-eppendorfi egyetemi klinika kutatói most első ízben találtak erre az összefüggésre utaló jeleket, eredményeiket a Nature Medicine című szaklapban publikálták.
 
Olyan egereket és embereket vizsgáltak, akiknél a Tcirg1 gén mutációja fordult elő. Ez a gén felelős egy, a gyomorsav előállításában szerepet játszó protonpumpa egyik alegységének az előállításáért. Amennyiben a pumpa nem működik, kevesebb sav termelődik – csakúgy, mint a protonpumpagátlók szedésekor. A defektes génnel rendelkező egerek és emberek gyomrának magasabb volt a pH-értéke, tehát kevésbé volt savas. Ezen kívül megállapították a kutatók, hogy az érintettek csontjai kevésbé voltak kemények, mint a normál csontok.
 
A kutatók egyszerű magyarázattal szolgálnak erre. A kálcium elsősorban kálcium-karbonátként van jelen a táplálékban. Ahhoz, hogy a szervezet hasznosítani tudja, ki kell vonni a vegyületből, méghozzá savval. A hibás protonpumpával rendelkező egerek nagyrészt újra kiválasztják a kálciumot, így a vér kálciumszintje csökken – magyarázza Michael Amling, a kutatás vezetője. Ezért a szervezet a csontokhoz nyúl kálciumért, hogy a szükséges kálciumszintet fenntarthassa a vérben.
 
Elméletüket bizonyítandó, a kutatók a defektes egereknek kálcium-glukonátot adtak. Ebben a formában közvetlenül hasznosítani tudja a szervezet a kálciumot. És valóban, az egereknek nem csökkent a csonttömege. Amennyiben azonban kálcium-karbonáttal dúsították a táplálékukat, törékenyek maradtak a csontok. Amling szerint ez világosan bizonyítja, hogy a protonpumpagátló és hasonló gyógyszerek gyengítik a csontokat.
 
Amling már hasznosítja is a frissen szerzett tudást: protonpumpagátlókat szedő betegeit kálcium-glukonáttal kezeli. Sok választási lehetősége nincs, mivel Európa szinte összes kálciumkészítménye kálcium-karbonátot tartalmaz.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink