Mérlegen a kiégett orvosok

A kiégés („burnout”) súlyos probléma az orvosi hivatás gyakorlói között. Egy 2013-as felmérés szerint részben a munkahelyi stressz – a mentális problémák elégtelen kezelésével párosulva – tehető felelősség azért, hogy a statisztikák szerint az orvosok között az átlagosnál nagyobb az öngyilkosság aránya. A Medscape felmérésének egyáltalán nem meglepő megállapítása, hogy a szakmák közül az orvosok körében az egyik legnagyobb a burnout szindróma előfordulása, és ezen belül is bizonyos szakterületek a legveszélyeztetettebbek. Az egyes szakterületeken belül a burnout szindróma előfordulási esélye és súlyossága általában párhuzamot mutat. Ez alól a patológusok képeznek kivételt, akik körében a legritkább a jelenség, de ha mégis előfordul, akkor a burnout súlyosságát tekintve a patológusok a második helyen állnak a sorban.

Az Archives of Internal Medicine egyik 2012-es számában nyilvánosságra hozott korábbi felmérés szerint az Egyesült Államokban az orvosok 45,8 százaléka tapasztal magán legalább egyet a kiégés tünetei közül: a munka iránti elkötelezettség elvesztését, cinizmust stb. A Medscape mostani vizsgálatának eredménye csaknem ugyanennyire kiábrándító: a válaszadók 39,8 százaléka minősítette magát kiégettnek, míg 60,2 százalék válaszolta, hogy nem tapasztalja magán a burnout jeleit. A kiégés szempontjából a sürgősségi és az intenzív osztályok dolgozói vannak a legnehezebb helyzetben, de az első 10-be kerültek még többek között a családorvosok, a szülész-nőgyógyászok, a belgyógyászok és az általános sebészek is. Meglepő módon a gyermekorvosok a legkevésbé kiégett szakemberek közé tartoznak csakúgy, mint a reumatológusok, a pszichiáterek és a patológusok. Úgy tűnik, hogy a kiégés főként az orvosnőket fenyegeti: a nők körében összességében 45 százalék, míg a férfiak esetében 37 százalék a burnout előfordulási aránya. A kiégés a legfiatalabb és a legidősebb orvosok között a legritkább. A csúcs a középkorú − 46 és 55 év közötti – orvosok csoportjában észlelhető, majd az életkor előrehaladtával csökken a burnout aránya. Ez talán azzal lehet magyarázható, hogy az idősebb kollégák hatékonyabb mechanizmusokat sajátítottak el a szakmai életben előforduló problémákkal való megküzdésre, illetve hogy az idősebb generáció korábban jobb munkakörülmények között dolgozott, mint a mostaniak.

Amikor azt kérdezték az orvosoktól, szerintük mi a fő oka a kiégésnek, akkor a többség a túlságosan nagy munkaterhelést jelölte meg. Ezen belül a legtöbben a bürokratikus teendők sokaságát okolták, mások szerint túlságosan sok munkaórát kell a munkahelyükön tölteniük, és a kereset nem olyan magas, mint amennyi egy ennyire felelősségteljes munkáért járna. Nem meglepő, hogy azok a kollégák, akik kiégésről panaszkodtak, rosszabbnak értékelték a munkájukkal kapcsolatos elégedettségüket, mint azok, akik nem tapasztalnak kiégést: az előbbiek egy 1 (nagyon elégedetlen) és 7 (nagyon elégedett) közötti skálán átlagosan 3,53-ot, míg az utóbbiak 5,38-ot értek el.

A kedvenc időtöltési formákat tekintve nem mutatkozott lényeges különbség a kiégett és nem kiégett orvosok között. A legtöbben a családdal töltik a szabad idejüket, illetve sportolnak vagy utaznak. A szabadidő gyakori eltöltési formája ezen kívül az olvasás, a kulturális tevékenységek (mozi, színház, múzeum) és az internezetés is. Jóval kevesebben vannak azok, akik például kertészkednek, zenélnek, golfoznak vagy horgásznak. Ugyancsak nem befolyásolja a burnout azt sem, hogy az orvosok hol töltik legszívesebben a szabadságukat: a legtöbben vízparton pihennek, külföldre utaznak vagy autós túrákat tesznek. A legkevésbé népszerű pihenési formák közé tartoznak a kulturális utazások, a felfedezőtúrák és a téli sporttúrák. Úgy tűnik, hogy az orvosok nem kedvelik az önkéntes munkát, a kiégéstől függetlenül ugyanis a legtöbben azt válaszolták, hogy semmilyen önkéntes munkát nem végeznek szabadidejükben. Akik mégis, azok körében a legnépszerűbb a saját munkahelyen térítés nélkül végzett munka, illetve az egyházon belül vagy a gyermekek iskolájában történő önkénteskedés. A legkevesebben a katonaegészségügyet vagy a hajléktalanok gondozását választják, ha önkéntes munkáról van szó.

A válaszadókat arra is megkérték, hogy fizikális egészségi állapotukat egy 1 (rossz egészségi állapot) és 7 (rendkívül egészséges) közötti skálán értékeljék. Minden szakterületen belül 5,5 felett volt az átlagérték, ám – ahogyan az várható is volt – burnout esetén a válaszadók kevésbé voltak magabiztosak egészségi állapotukat illetően (5,25), mint azok, akiknél nem jelentkezett kiégés (5,77; a különbség körülbelül 10 százalék).

Ami az életmódbeli tényezőket illeti: a normális vagy az átlagosnál kisebb testsúlyúak között nagyobb arányban vannak azok, akiknél nem áll fenn burnout, míg a túlsúlyos és elhízott orvosok csoportjában éppen fordított az arány. Bár az utóbbi időben egyre többen szoknak le a dohányzásról, az Egyesült Államok prevenciós szolgálatának (CDC) adatai szerint az amerikaiak 21 százaléka még mindig dohányzik. Úgy tűnik azonban, hogy a dohányzás − a burnout fennállásától vagy hiányától függetlenül – az orvosok között nem jelentős probléma, hiszen mindössze 2 százalék a dohányosok aránya, és a túlnyomó többség mindkét csoportban azt válaszolta, hogy soha nem dohányzott. A Medscape-felmérés válaszadói az alkoholfogyasztás tekintetében a mértékletességet követik: az orvosok 30 százaléka válaszolta, hogy soha nem iszik szeszes italt, 52 százalék pedig átlagosan napi egy pohár italnál kevesebbet fogyaszt – függetlenül attól, hogy állnak-e fenn kiégésre utaló tünetek vagy sem. Az anyagi megtakarításokat firtató kérdésre a kiégett orvosok 31 százaléka válaszolta, hogy csak minimális megtakarításokkal rendelkezik, míg a kevésbé stresszes kollégák csoportjában ez az arány 21 százalék. Utóbbi csoportban nagyobb volt azok aránya, akik anyagi tartalékaikat elegendőnek vagy azt meghaladónak értékelik (20 százalék, szemben a kiégett orvosok csoportjában regisztrált 13 százalékkal).

Dr. Paul Griner, a „The Power of the Patient Stories: Learning Moments is Medicine” című könyve szerzője ezt írja: „Ha az ember nem tölt elegendő relaxációs időt szeretteivel, nem talál élvezetes elfoglaltságot a munkáján kívül, vagy nem lel örömet az interperszonális kapcsolatokban, akkor nagyobb a kiégés veszélye.” Az orvosok összességéhez hasonlóan a kiégett orvosok között is magasan azoknak az aránya a legnagyobb, akik házastársi vagy partnerkapcsolatban élnek (87 százalék, illetve 82 százalék). Az elváltak és az egyedülállók között nagyobb hányadot alkotnak azok, akik kiégésről panaszkodnak. A kiégett orvosok 35 százalékának egy gyermeke van vagy gyermektelen, míg a burnoutról nem panaszkodók között ennek aránya 27 százalék. Laza összefüggés mutatkozott a több gyermek és az alacsonyabb szintű burnout között. Az orvosok egyharmadának három vagy több gyermeke van (burnout jelenlétében 30 százalék, burnout nélkül 35 százalék).

A legfontosabb stresszorokra vonatkozó kérdésre adott válaszokban leggyakrabban előforduló szó a „beteg” volt, ami azt jelzi, hogy ez az összefüggés kulcsfontosságú az orvosok kiégésében. A helyzet javítása érdekében dr. Griner azt javasolja az orvosoknak, hogy „aktívan vegyenek részt az egészségügyi reformokban, melynek eredményeként az orvosok és a betegek is nagyobb kontrollra tehetnek szert az őket érintő döntésekben. A megfelelő döntések összességében oda vezethetnek, hogy kevesebb lesz az elégedetlen beteg és kiégett orvos.”