hirdetés

 

Írjanak a sikeres orvosok!

Több pozitívumot szeretnének olvasni, ez a kicsengése annak a tanulmánynak, melyben az egészségügyiekről készült hazai kutatásokat vizsgáltak – derül ki a Semmelweis Figyelőn.

Dr. Győrffy Zsuzsa és dr. Molnár Regina (SZTE ÁOK Népegészségtani Intézet) „Az orvosokkal, orvostanhallgatókkal kapcsolatos vizsgálatok távlatai” című tanulmányában azt tűzte ki célul, hogy a rendszerváltás óta orvosokkal, orvostanhallgatókkal készült empirikus kutatásokat és az ezeket bemutató tanulmányokat értékelje – írja a honlap

A tanulmányok átvizsgálása után egyértelműen feltűnt, hogy bár az orvosokkal kapcsolatos problémákra átfogóan kitérnek a vizsgálatok, a pozitív példák hiányoznak – szűrték le. „Megfigyelhető, hogy a hazai kutatásokban kevéssé jelenik az, hogy hogyan ... írhatók le azon csoportok, amelyeknek a tagjai ’sikeresek’. Magyarországon is szükség lenne olyan írásokra, amelyekben egy tapasztalattal rendelkező gyakorló orvos fogalmazza meg saját véleményét, saját életéből vett példákkal és irodalmi hivatkozásokkal  közelíti meg a minden orvost érintő fontos kérdést, hogyan lehet sikeres karriert építeni, mellette családi életet élni, valamint egészségesnek maradni. A jövőben megjelenő tanulmányoknak ezért az orvosláshoz kapcsolódó problémák és a társadalomrajz mellett szükséges lenne arra is koncentrálniuk, hogy jobban erősítsék az orvosi identitást, hívják fel a figyelmet a létező pozitív példákra és hangsúlyozzák a problémák elkerülhetőségét, és ismertessenek sikeres orvosi életutakat is” - olvasható a tanulmány összegzésében.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...