Hogyan szaglásszuk az idegeneket?
A szociális kemoszignálok alkalmazása része az emberi viselkedésnek, azonban eddig nem volt ismert, hogyan jutnak el az információközvetítő molekulák az egyik emberről a másikra, hiszen az ismeretlenek szagolgatása a legtöbb kultúrában tabu.
Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az emberi izzadság olyan információkat tartalmaz, amiket érzékelni és értelmezni tudunk. Korábbi kutatások során bebizonyosodott, hogy az emberi izzadság jelzi az illető nemét és életkorát (Dustin Penn és munkatársai: Individual and gender fingerprints in human body odour),(Susanna Mitro és munkatársai: The Smell of Age: Perception and Discrimination of Body Odors of Different Ages), beszámol érzelmi állapotokról, így pl. félelemről vagy boldogságról, sőt ha félő ember izzadságát szagoljuk, mi magunk is félni kezdünk (Jasper de Groot és munkatársai: Rapid Stress System Drives Chemical Transfer of Fear from Sender to Receiver). Az emberek közötti szociális kemoszignálok részt vesznek a párválasztásban (Suma Jacob és munkatársai: Paternally inherited HLA alleles are associated with women's choice of male odor), hormonális és viselkedéses változásokat indukálnak (Shani Gelstein és munkatársai: Human Tears Contain a Chemosignal), és módosítják az agyi aktivitást is (Johan Lundström és munkatársai: A putative social chemosignal elicits faster cortical responses than perceptually similar odorants).
Az izzadságban detektálható kémiai információhordozókat kemoszignáloknak nevezzük, írják egy új kutatásról beszámoló cikkükben Gün Semin és Ana Farias, és felteszik a kérdést: megfigyelhető-e az embereknél olyan viselkedés, aminek révén szag-információkhoz jutnak egymással kapcsolatban, azaz szagolgatják-e egymást az idegenek? Más emlősök aktívak az olfaktorikus mintavételezésben, de eddig nem találták ennek emberi megfelelőjét. Habár az ismerősök közötti ölelés és puszi-váltás sok kultúra üdvözlési ceremóniáinak részét képezi és lehetőséget ad a rejtett szaglászásra, a nyílt olfaktorikus mintavételezés ismeretlen emberek között általában tabu. Most Noam Sobel és munkatársai egy okosan és alaposan tervezett kísérletsorozat révén kiderítették, hogy az embereknél az idegenek megszaglászását minden valószínűség szerint a kézfogás révén tehetjük meg. Márpedig a kézfogás kultúrától és történelmi időtől függetlenül minden emberi civilizációban jelen van, és ismert, hogy időtartamától, erősségétől, valamint a gesztus közben alkalmazott testtartástól függően számos információt hordoz
Vizsgálataik első részében a Weizmann Institute of Science kutatói bebizonyították, hogy lehetséges a szociális kemoszignálok átadása egymás között a kézfogás során (steril kesztyűvel történő kézfogás után elemezték a vizsgálati alanyok kezéről a kesztyűre került anyagokat, és olyan molekulákat találtak – squalén és hexadekánsav/palmitinsav -, amelyek kutyák és patkányok között a szociális jelátvitelben játszanak szerepet). Ezt követően hajtották végre a lényegi kísérletet 280 önkéntes bevonásával. Az önkénteseket – akik azt hitték, hogy egy kísérlet végrehajtására várakoznak – egy kísérletvezető üdvözölte, aki 3 perccel azután lépett be e helyiségbe, hogy a vizsgálati alanyok helyet foglaltak. A 20 másodperces üdvözlés során a kísérletvezető némelyekkel kezet rázott, némely önkéntest nem érintett, és közben rejtett videofelvételek készültek, amelyek révén a későbbiekben elemezni lehetett a kísérleti alanyok kézmozgásait. A felvételek azt mutatták, hogy azok az önkéntesek, akik velük azonos nemű kísérletvezetővel ráztak kezet, 100%-kal hosszabb ideig tartották a jobb kezüket az arcuk és konkrétan az orruk közelében, mint azok, akikkel nem ráztak kezet. Azok az önkéntesek azonban, akik ellenkező nemű kísérletvezetővel ráztak kezet, a másik, azaz a bal kezüket tartották dupla annyi ideig az arcuk közelében. Ha a vizsgálati alanyok kezét tudatosan nem észlelhető szaganyaggal szennyezték be, az szignifikáns módon megváltoztatta a kézrázás hatását, a kutatók szerint ez is bizonyítja a hatás olfaktorikus természetét.
A kutatók azt is megvizsgálták, hogy milyen a levegőáramlás erőssége az orrban a kézrázás előtt és után, és azt találták, hogy amikor az önkéntesek a kezüket az orruk közelében tartják, a légáramlás erőssége a duplája a normális légzés során tapasztalhatónak, ami arra utal, hogy ilyenkor az illetők valóban szaglásszák a kezüket.
Az eredmények hatására számos új, kutatható kérdést tehetünk fel, így pl. azzal kapcsolatban, hogy milyen információt közvetítenek ezek a kemoszignálok, illetve hogyan befolyásolják az emberek viselkedését?
