hirdetés

 

Eszkimó diéta

Egy, az alaszkai yup’ik eszkimókkal foglalkozó vizsgálat szerint az eszkimókat, akik átlagosan hússzor annyi omega-3 zsírsavat fogyasztanak, mint az USA 48 másik államának lakói, ez a nagy mennyiség megvédi a kövérséggel kapcsolatos krónikus betegségektől, mint amilyen a diabétesz és a szívbetegség.

A vizsgálatot a Fred Hutchinson Rákkutató Intézet munkatársai végezték, és március 23-án számoltak be róla a European Journal of Clinical Nutrition online kiadásában.

„Mivel a yup’ik eszkimók hagyományos étrendje nagy mennyiségű zsíros halat tartalmaz, és a kövérség előfordulási gyakorisága az ő körükben is hasonló, mint az USA általános népességében, ez különleges lehetőséget kínált annak tanulmányozására, hogy megváltoztatják-e az omega-3 zsírsavak a kövérség és a krónikus betegségek közötti összefüggést” – mondta Zeina Makhoul, a kísérlet vezetője.

A kutatók elsősorban az eikozapentaénsav (EPA) és a dokozahexaénsav (DHA) szintjét mérték, mivel ezekből nagy mennyiség található a lazacban, a szardíniában és az egyéb zsíros halakban.

Délnyugat-Alaszkában 330 személy adatait elemezték, akiknek 70 százaléka túlsúlyos vagy elhízott volt. Amint azt várták, azokban, akikben alacsony volt a DHA és az EPA szintje és emellett kövérek voltak, a vér triglicerid- és C-reaktív protein (CRP) koncentrációja erősen emelkedett volt (a C-reaktív protein a szervezet általános gyulladásos állapotának jelzője). Ismert, hogy a magas triglicerid és CRP szint növeli a szívbetegség, és feltehetően a cukorbetegség kockázatát. „Ezek az eredmények hasonlók voltak ahhoz, amit az USA többi államában szoktak találni azokban, akikben alacsony a DHA és az EPA szintje. Az azonban új eredmény volt, hogy magas omega-3 zsírsav szint mellett a kövérség nem járt együtt ezekkel a kockázati tényezőkkel” – mondta Alan Kristal, a tanulmány senior szerzője. Az eszkimókban tehát a kövérség nem járt együtt a trigliceridek és a CRP magas vérszintjével, feltéve, hogy szervezetük sok omega-3 zsírsavat tartalmazott. A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy az omega-3 zsírsavban gazdag tengeri élőlények fogyasztása megvédi a szervezetet a kövérség egyes káros hatásaitól.

Könnyen lehet, hogy ez magyarázza azt a tényt, hogy bár az eszkimók közt a kövérség éppen olyan gyakori, mint másutt az USA-ban, cukorbetegség csak 3,3 százalékukban fordul elő, míg az USA teljes népességében 7,7 százalék a diabéteszesek aránya. Természetesen nem zárható ki, hogy ebben a különbségben közrejátszanak genetikai, életmódbeli különbségek is, és más táplálkozási tényezők.

A vizsgálat során vérmintát vettek a résztvevőktől, és interjúk, kérdőívek és étkezési napló segítségével tájékozódtak arról, hogy mit ettek a személyek az elmúlt 24 órában, illetve három egymást követő napon. Meghatározták a testmagasságot, a testtömeget, a test százalékos zsírtartalmát, a vérnyomást és a fizikai aktivitást is. A résztvevők medián életkora 45 év volt, és valamivel több nő volt a mintában, mint ahány férfi. A nőkben nagyobb volt a kövérség aránya, és a testtömegindex a korral mindkét nemben nőtt.

Arra a kérdésre, hogy azt jelentik-e az eredmények, hogy a kövéreknek érdemes elkezdeniük halolaj étrendkiegészítőket fogyasztaniuk, Makhoul azt válaszolta, hogy több tanulmány is azt találta, hogy a nagy mennyiségben alkalmazott étrendkiegészítők gyakrabban károsak, mint ahányszor hasznosak. Emellett annak bizonyításához, hogy a megfigyelt hatás valóban az omega-3 zsírsavaknak tudható be, elengedhetetlen egy randomizált klinikai vizsgálat elvégzése is.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...