2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

A szexuális és reprodukciós egészséghez való jogokról az EP-ben

A szexuális és reprodukciós egészséghez való jog alapvető emberi jog, szögezte le Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

A biztos a női szexuális és reprodukciós egészség és jogok uniós helyzetéről kapcsolatos jelentésről szóló vitában elmondta: az egészség az önmegvalósítás egyik legalapvetőbb feltétele, amely ezeket a jogokat is magában foglalja, de ezt több uniós tagállamban nem így látják, és ezen országok egészségügyi rendszereiben sem szilárdultak meg ezek a jogosultságok. Hozzátette, hogy az egészségügyi szabályozás, noha tagállami hatáskörbe tartozik, de a döntéshozóknak figyelembe kell venniük a saját alkotmányukban lefektetett emberi, valamint a nemzetközi jogszabályokat is.

Mint mondta, a reprodukciós egészséggel kapcsolatos hozzáférések néhány tagállamban költségüket tekintve is korlátozottak, és arra is felhívta a figyelmet, hogy sok nő manapság is megbélyegzéssel szembesül, amennyiben igénybe veszi ezeket a szolgáltatásokat.

Az abortusz kérdésével kapcsolatban lehetnek értékkülönbségek, azonban a szexuális és reprodukciós egészség sokkal több területet foglal magában: a családtervezést, a születésszabályozást, a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezést is.

Dalli felhívta a figyelmet arra, hogy a szexualitás több társadalomban még mindig tabu, ami elfojtáshoz és mentális betegségekhez vezethet, ezért a szexuális oktatás elengedhetetlen fontosságú. Hangsúlyozta, hogy az EP jelentése egy olyan "újfajta trenddel" megy szembe, amely azt akarja elérni, hogy a fiatalok ne kapjanak kellő felvilágosítást. Véleménye szerint, a szexuális oktatás hiánya ahhoz vezet, hogy "a fiatalok pornót néznek, ami ijesztő és egészségtelen képest fest a nemiségről." Bejelentette, a bizottság amellett hogy kommunikációs kampányt fog folytatni a nemi sztereotípiák, a nők elleni diszkrimináció és erőszak felszámolása érdekében, javaslatokat tesz az ilyen káros gyakorlatok visszaszorítására is.

Predrag Fred Matic baloldali EP-képviselő, a jelentés rapportőre szerint, az elfogadásra váró szöveg kiegyensúlyozott, modern és amellett hogy kiáll a nők önrendelkezési joga mellett, a "lehető legliberálisabban közelíti meg a szexuális orientáció kérdését." Mint mondta, a jelentés felveszi a harcot az "abortuszellenesekkel", de hozzátette, hogy a terhességmegszakítás nem a legajánlatosabb eljárás:

"Hangsúlyoznunk kell, hogy az abortusz alapvető emberi jog, nem hagyhatjuk, hogy a világ visszasüllyedjen a 17. századba".

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink