A különféle dezinfekciós protokollok hatása a fogászati vízrendszerek fertőzöttségére
A fogászati kezelőegységek vízrendszerének (DUWL, dental unit waterline) kimenete potenciális fertőzésforrásként szolgálhat a személyzet és a páciensek szempontjából egyaránt.
Számos vizsgálat igazolta, hogy a kezelőegységből kikerülő víz mikroorganizmusokkal kolonizált, mint amilyenek például a környezeti baktériumok, az opportunista és valódi humán patogének, valamint a szájüregben gyakran megtalálható mikroorganizmusok (pl. streptococcusok). Ez arra utal, hogy a baktériumok származhatnak a bejövő vízből vagy a visszaszívás révén a páciens szervezetéből. A szájüregi váladék retrográd aspirációjából származó infekciók előfordulását jelentősen csökkentették a kézi eszközökbe beépített billentyűk, melyek megakadályozzák az orális mikrobák visszaszívását. A csőrendszerben lévő baktériumok hajlamosak biofilmet képezni, mely a rendszer tartósan fennálló fertőzöttségének tartós rezervoárja lehet.
Bár a fogászati ellátással összefüggő fertőzésekre vonatkozó adatok alulreprezentáltak a szakirodalomban, kis számban napvilágot láttak esetbemutatások fertőzött DUWL-lal kapcsolatosan. Az egyik legutóbbi, végzetes kimenetelű Legionella-pneumoniáról egy 82 éves olasz nőbeteg esetében számoltak be. Ugyanakkor nincsenek közlések fertőzött DUWL-lal kapcsolatba hozható munkahelyi infekciókról a fogorvosi gyakorlatban, de bizonyítottnak tekinthető a fogászati kezelőegység vizéből származó bakteriális endotoxinokkal való infekció kedvezőtlen egészségi hatása, illetve az a tény, hogy a fogászati személyzet körében nagy a Legionella-pozitivitás prevalenciája. Bár nem rendelkezünk epidemiológiai bizonyítékokkal a kérdés közegészségügyi vonatkozásairól, a nagyszámú patogén jelenléte aggodalomra ad okot amiatt, hogy egyre bővül az esendő személyek köre, mint amilyenek például az időskorúak vagy az immunkompromittált betegek. Ezen túlmenően az infekciókontrollra elfogadott alapelveknek is ellentmond az, ha a páciensek vagy a rendelői személyzet mikrobiológiai szempontból bizonytalan minőségű víz hatásainak van kitéve, még akkor is, ha egyelőre nem kellően dokumentált, hogy ez milyen közegészségügyi jelentőséggel bír. A Centers for Disease Control (CDC) fogászati praxisokra vonatkozó irányelvei szerint a rutin fogászati kezelés során használt víznek ugyanazokat a kritériumokat kell kielégítenie, melyeket az Environmental Protection Agency (EPA) az ivóvízre felállított.
Számos kémiai dezinficienst tanulmányoztak már a DUWL-lal összefüggésben, többek között a hidrogén-peroxidot ezüstionokkal vagy anélkül, a klorin-dioxidot, a nátrium-hipokloritot vagy a klórhexidin-glükonátot.
Az egyes dezinfekciós vízkezelések hatékonysága egy sor vizsgálat tárgyát képezte már eddig is, ezeknek azonban csak elenyésző hányadát végezték fogászati praxisokban. A bemutatott vizsgálat célja a különböző dezinfekciós protokollok eredményességének összehasonlítása volt a fogászati kezelőegységből kifolyó víz mikrobiológiai minősége szempontjából. Ezen túlmenően keresték biofilm jelenlétét a levegő-víz fecskendőkben és turbinákban. A vizsgálatot közösségi praxisok rutin mindennapi gyakorlatának feltételei között végezték.
Anyag és módszerek
Öt fogászati kezelőegységet vizsgáltak az észak-olaszországi régió fogászati praxisaiban, melyek a berendezések korát (3-4 év), a munkaterhelést és a tevékenység típusát illetően hasonlóak voltak egymáshoz. Az öt kezelőegység egyikét kontrollnak tekintették, kettőnél intermittáló dezinfekciót, míg a fennmaradó kettőnél folyamatos dezinfekciót alkalmaztak. A kontroll berendezést a minden egységnél végzett egységes fertőtlenítést követően a helyi hálózatból származó vízzel látták el, de további dezinfekció nem történt. Az intermittáló dezinfekció során peroxid-rendszert alkalmaztak. A gyártó ajánlásának megfelelően minden beteg kezelése előtt sort kerítettek az intermittáló dezinfekcióra. A tesztelt szer a 0,02%-os hidrogén-peroxidon kívül ezüstionokat is tartalmazott.
Körülbelül három hónappal a dezinfekciós protokollok alkalmazását követően három egymást követő héten, a hét két napján naponta három alkalommal minden berendezésből mintát vettek. Így összesen 90 mintát nyertek, minden berendezésből 18-18-at.
A szemikvantitatív analízis a következő tényezőkre terjedt ki: 1) felületi biofilm jelenléte vagy hiánya és annak átlagos vastagsága; 2) a biofilm sérülékenysége; és 3) bakteriális depozitumok jelenléte vagy hiánya. A biofilm kimutatása 100-szoros nagyítás mellett történt, legalább 20 egymást követő látómezőben.
Eredmények
A dezinfekciós protokoll három hónapos alkalmazását követően a folyamatos dezinfekciós rendszer hatásosabbnak bizonyult a víz mikrobiális kontaminációjának csökkentésében, mint az intermittáló rendszerek, ami összhangban van a CDC irányelvekkel és az Európa Tanács ivóvízre vonatkozó szabályozásában alkalmazott határértékekkel. A folyamatos dezinfekcióval kezelt berendezésekben nem volt kimutatható Pseudomonas aeruginosa, Legionella-speciesek, szulfit-redukáló Clostridium-spórák, Staphylococcus aureus és béta-hemolizáló streptococcusok. Intermittáló dezinfekció mellett a DUWL-t borító biofilm kiterjedtebb, vastagabb és sérülékenyebb volt, mint a folyamatos dezinfekcióval kezelt berendezések esetében.
Következtetések
A szerzők az alábbi következtetéseket fogalmazták meg:
1) S. aureust és béta-hemolizáló streptococcusokat egyetlen esetben sem izoláltak a fogászati kezelőegységekből származó vízből. Ez alapján a retrográd aspirációból adódó fertőzés esélye elhanyagolható. Ugyancsak nem detektáltak Legionella-specieseket és szulfit-redukáló Clostridium-spórákat sem. E kielégítő eredmények közvetett bizonyítékkal szolgálhatnak arra, hogy a javasolt preventív intézkedéseket és a jó gyakorlatot általában alkalmazzák.
2) Nagy mikrobiális terhelést igazoltak a kontrollként szolgáló berendezés vizében, ami egybecseng a korábban közzétett szakirodalmi adatokkal, és annak fontosságát húzza alá, hogy a DUWL-t el kell látni dezinfekciós rendszerekkel. A különféle dezinfekciós protokollok statisztikailag szignifikáns mértékben csökkentették a mikrobiális terhelést a kontrollhoz képest, ám csak a folyamatos dezinfekció volt képes teljesen eliminálni a P. aeruginosát.
3) A kontroll berendezés fecskendőiben és turbináinak csöveiben kiterjedtebb és vaskosabb, ugyanakkor sérülékenyebb biofilm volt jelen, mint intermittáló dezinfekció esetén, és ez még inkább igaz volt a folyamatos dezinfekcióra.
A fenti eredmények arra utalnak, hogy a vizsgálatban alkalmazott körülmények között a fogászati kezelőegységek vízrendszereinek folyamatos kezelésére alkalmazott készítmények jobb eredményeket adtak, mint az intermittáló dezinficiálás szerei.
