Politikusok vállalt és eltitkolt betegségei
Az orvosi titoktartás az egyik legfontosabb szakmai kötelesség. De mi a teendő akkor, ha a beteg politikus, akinek betegsége közérdeklődésre tarthat számot és meghatározhatja akár a világtörténelem alakulását? A Medical Tribune elhallgatott diagnózisok, meghamisított jelentések mellett olyan esetekről is beszámol, amikor a politikusok betegségüket használják fel népszerűségük növelésére.
Az én orvosom a te betegségedről
A politikusok orvosait éppúgy köti a titoktartás, mint a hétköznapi emberek gyógyítóit. Ám a történelmi pillanatokban különös jelentősége lehet egy-egy szereplő egészségi állapotának. Mivel a politikusok a saját állapotukról szóló jelentéseket rendre meghamisíttatják, ezért nem hisznek a másik fél „politikai kórképének sem”. Küldöttségükben azonban gyakorta szerepel saját orvosuk, vagy más, orvosi végzettségű, esetleg orvosi érdeklődésű személy.
Franklin Delano Roosevelt egykori amerikai elnök egészségi állapotáról például tárgyalópartnere, az angol Churchill orvosának megjegyzéseiből értesülhetünk. Lord Moran már a teheráni konferencián úgy látta, hogy Roosevelt ingerült, képtelen egy-egy témára hosszabban koncentrálni, s ilyenkor gyorsan vált. Kiszivárogtatástól azonban nem kellett az amerikaiaknak félniük, hiszen ők is titokban tartották, hogy még 1940-ben, éppen Roosevelttel folytatott tárgyalásai során Churchillnél súlyos anginás roham lépett fel.
Bár Golda Meir az utolsó pillanatig titkolni igyekezett, Nixon elnök már korán észrevette, milyen súlyos állapotban van Izrael miniszterelnöke. A non-Hodgkin lymphomában szenvedő asszony arra kényszerítette infarktust szenvedett titkárát, hogy tovább maradjon kórházban, mert így látogatást mímelve mehetett sugárkezelésre.
Hadügyminiszter orvosi köpenyben
A hidegháború éveiben a matuzsálemi korú szovjet párttitkárok állapota komoly biztonsági tényezőnek számított. Ha nagy ritkán megjelentek a nyilvánosság előtt, amerikai orvoscsoportok elemezték állapotuk külső jeleit. A korábban orvosnak készülő Kissinger Brezsnyevnél például kényszeres viselkedés jeleit vélte felfedezni, mert a szovjet pártfőtitkár két karórát viselt; az egyik a moszkvai, a másik a washingtoni időt mutatta, de egyiken sem tudott kiigazodni. Az amerikai orvosok a pártfőtitkár féktelen evési és ivási szokásait impotencia elleni kezelésre vezették vissza. Később, Brezsnyev életének végén a népnek integető pártfőtitkár túlságosan merev mozdulatairól azt is kiderítették, hogy hátulról egy gép mozgatta a karját. Az amerikai orvosok a stressz mellett Brezsnyev mértéktelen vodkafogyasztását, erős dohányzását és a nehéz ételeket felvonultató, dús lakomákat is erős kockázati tényezőnek tartották.
Már a hetvenes évek közepén úgy vélték, halála bármikor bekövetkezhet, ezért a pártfőtitkár állapotának jelzése a diplomáciai testület egyik legfontosabb feladata volt. 1974-ben Budapesten, a magyar állampárt első emberével, Kádár Jánossal való találkozóján például megfigyelték, hogy kézfogása feltűnően gyenge volt, s erősen lihegett, amikor felment a szónoki emelvényhez vezető néhány lépcsőfokon. Előfordult olyan eset is, amikor Brezsnyev az amerikaiak szerint „rájátszott” betegségére. A világsajtó szenzációként hozta a hírt, hogy miközben a szovjet történelemben példátlan módon, súlyos betegségére hivatkozva lemondta találkozóját Anvar Sadat egyiptomi elnökkel, pizsamában fogadta az egyiptomi hadügyminisztert, akire a látogatás alatt fehér orvosi köpenyt adtak.
A nyugati lapok azonban messzemenő következtetéseket vontak le abból, hogy a beteg politikus nem egy Moszkva környéki szanatóriumban, hanem a fővárostól száz kilométerre lévő vadászházában fogadta az egyiptomit. A látványos külsőségek és a helyszín közötti ellentétből tengerentúli külpolitikai elemzők arra következtettek, hogy Brezsnyev betegsége ebben az esetben „inkább diplomáciai jellegű volt”. Miközben Magyarországon érinthetetlen volt a téma, a nyugati sajtó folyamatosan tárgyalta Brezsnyev betegségét. Többféle krónikus idegrendszeri panaszról, légzőszervi és keringési betegségekről cikkeztek. Az orvosi elemzések az orosz vezető hiányzó fogaira, lábujjainak fájdalmas ízületi gyulladására is kiterjedtek. Nyilvántartották, hány napja jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt, meglátogatta-e születésnapján idős édesanyját. A legfenyegetőbbnek a szorgos kutatók azokat a jeleket találták, amelyek szívinfarktusra és leukémiára utaltak.
Brezsnyev-szindróma
A Time magazin már 1975-ben Brezsnyev-szindrómának nevezte el a jelenséget, miszerint a világ egyik legfontosabb biztonsági kockázatává vált a szovjet vezető egészségi állapota és a halála miatt esetleg kitörő hatalmi harc. Ennek ellenére Brezsnyev még hét évet élt. 1982-ben bekövetkezett halálával azonban a Brezsnyev-szindróma nem ért véget, csak újabb, váratlan fordulatokat vett. Utódja sokak meglepetésére az ötvenhatos forradalom alatt budapesti nagykövetként dolgozó Jurij Vlagyimirovics Andropov lett, aki a 76 esztendősen elhunyt Brezsnyevet 68 esztendős korában követte.
Az amerikai sajtó kinevezése után alig hat hónappal már arról ír, hogy az új szovjet vezetőnek is megrendült az egészségi állapota. Működésének első hónapjait szokatlanul passzívnak ítélték; ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt. Így kapott különös jelentőséget egy mozambiki delegáció látogatása, ekkor derült ki ugyanis, milyen sokat veszített Andropov a testsúlyából, és mennyire elvékonyodott az arca. Az amerikaiak komoly következtetést vontak le abból is, hogy Usztyinov szovjet hadügyminiszter budapesti látogatása szokatlanul rövid volt 1983 márciusának végén, s a politikus váratlanul hazautazott. Később kiderült, sejtéseik helytállónak bizonyultak. Az új pártfőtitkár krónikus veseelégtelenségben szenvedett. Kórházi kezelését az emellett fellépő influenza és vélhetően szívpanaszok tették sürgetővé, ezért utazott haza Usztyinov. A szovjet lakosság és a világsajtó is érezte annak jelentőségét, hogy a kiszivárgott hírek után Andropov azonnal interjút adott a Pravdának, élesen támadva Ronald Reagen amerikai elnök védelmi terveit. A szovjet korszakban „a rémhírek eloszlatására” megjelentetett interjúk azt üzenték az elemzőknek, súlyos és hosszan tartó állapotra kell felkészülni. Andropov mindössze 15 hónapig állt a Szovjetunió élén.
Utódjaként ismét matuzsálemi korú vezetőt választottak. Konstantyin Usztyinovics Csernyenko kinevezésekor 73 esztendős volt. Tizenhárom hónappal később az ő koporsója körül álltak a pártvezetők. Jevgenyij Csaszov, a Kreml vezető orvosa szerint a halál oka szívelégtelenség és krónikus emfizéma. A közlemény megemlíti, hogy a másik ok májzsugor volt, amit a pártfőtitkár krónikus hepatitisze okozott. Három év – három temetés. Három éven belül három pártfőtitkárt temettek el az oroszok. A világ számára nyilvánvaló volt, hogy Csernyenko és Andropov nem váratlanul halt meg, mint azt egyébként a szovjet propaganda sugallni igyekezett. Már kinevezésükkor olyan súlyos krónikus betegségekben szenvedtek, amelyek bármikor halálukhoz vezethettek.
A szovjet pártvezetők betegsége fontos politikai következményekkel járt. Csernyenko halálának másnapján a Pravda címlapján nem a halott gyászkeretes képe volt látható (mint az előző két esetben), hanem az 54 esztendős Mihail Gorbacsov portréja, akinek kinevezését négy órával Csernyenko halála után már nyilvánosságra is hozták – úgy, hogy Csernyenko halálának időpontját nem hamisították meg. Hosszú idő után először fordult elő, hogy egy szovjet pártfőtitkár hivatalos megjelenésekor nem készült részletes orvosi jelentés az amerikai vezetők számára.
A sajtó nagy teret szentelt viszont a fiatal, energikus Gorbacsov Oxford-stílusú öltönyének és a hozzá pontosan illő nyakkendőjének, kifogástalan modorának, és megállapították, hogy ő fogja átvezetni a harmadik évezredbe a Szovjetuniót. Ebben ugyan tévedtek, de az egészségi állapotával kapcsolatos megfigyeléseikben nem volt hiba. Amikor 1991 augusztusában puccsot hajtottak végre Gorbacsov ellen, betegségére hivatkozva akarták eltávolítani a hatalomból az éppen a Krímben nyaraló főtitkárt. A puccs körülményei máig tisztázatlanok, Gorbacsov azonban egészséges volt, erről videokazettát is sikerült kicsempésznie rövid fogsága alatt. A hatalomból ugyan néhány hónap múlva távoznia kellett, de az őt idő igazolta: idén márciusban ünnepelte 80. születésnapját, mely alkalomból jótékonysági gálát rendeztek a londoni Royal Albert Hall-ban. Az esemény házigazdái Kevin Spacey és Sharon Stone voltak, és Gorbacsovot többek közt a Scorpions köszöntötte, természetesen a Wind Of Change című dalukkal, amely a gorbacsovi-korszak slágere lett a Szovjetunióban es a Világ Szamos pontján.
Hat ujj és elmebaj
A betegségek és általában a testi vonások nemcsak a közelmúltban, hanem a történelem folyamán gyakorlatilag végig meghatározóak voltak. Árpád-házi királyaink közül többnek hat ujja volt, ami a pogány hagyományok szerint különleges tulajdonságokkal rendelkező embert jelzett. Nem kis részben ebből származott rendkívüli tekintélyük. A testi hátrányok az öröklési sorrendet is megváltoztathatták – ezzel magyarázható, hogy Kálmán király az ellene fellépőket megvakíttatta. II. Vak Béla ennek ellenére tíz éven keresztül uralkodott. Orseolo Péter, Szent István nőági unokaöccse – aki két alkalommal is ült a magyar trónon – rosszabbul járt. 1046-ban I. András nemcsak megvakíttatta, de kasztráltatta is.
Az Árpád-ház szerencséjére Szent István Vazul esetében megelégedett a megvakíttatással, hiszen a dinasztia későbbi tagjai mind az ő, és nem az utód nélkül meghalt első magyar király leszármazottai. A királyi családok egymás közötti házasodásának következtében gyengeelméjűség viszonylag gyakran sújtotta a trónörökösöket. A brit III. György olvasni is csak 11 évesen tanult meg, majd régenst kellett kinevezni elhatalmasodó elmebaja miatt. Ennek ellenére 1760–1820-ig uralkodott, éppen abban az időszakban, amikor hazája elveszítette tengerentúli gyarmatait.
Martin Warren, a Queen Mary University of London biokémikus professzora új elmélettel állt elő; úgy véli, hogy az uralkodói elmebaj oka arzénmérgezés lehetett. III. György hajában nagy mennyiségű arzént találtak, ez válthatta ki a porphyria nevű betegséget. Nem tudják azonban, hogyan került a szervezetébe a méreg. A korszakban ugyanis lázcsillapítóként és hajkrémként is használtak arzént. Emlékezetes, hogy Napóleon hajában is arzént találtak, azóta is folyik a tudományos vita, gyomorrák vagy mérgezés idézte-e elő a halálát.
A magyar történelemben is meghatározó volt az uralkodók elmebaja. Ferenc József történelmi pillanatban, 1848 végén került a trónra, V. Ferdinánd lemondatása után. Elődje vélhetően epilepsziában szenvedett, amit az akkori javallat szerint erőszakkal próbáltak gyógyítani, vagyis a tünetmentes időszakokban testi fenyítést alkalmaztak, ám ezzel csak súlyosbították állapotát. Annak ellenére, hogy uralkodásra alkalmatlan volt – a bécsi forradalom idején például az erkélyről integetett a forradalmároknak – 1835- től 13 esztendőn át ült a trónon; ő szentesítette például az 1848-as törvényeket. Utódja, Ferenc József viszont már 18 évesen is keménykezű vezető, aki jelentős szerepet játszott a szabadságharc véres megtorlásában. A történelem alakulására nemcsak az uralkodók, hanem a választott politikusok betegségei is hatással vannak.
Deák Ferenc, a magyar mérsékelt ellenzék vezetője az 1840-es években depresszióban szenvedett. Horánszky Nándor az Orvostörténeti Közlemények-ben megállapítja, hogy Deák állapota 1846-tól vált betegessé. Szenvedő arc, fakó arcbőr, gyors szellemi kimerülés, munkára való képtelenség jellemezte. Az okot valószínűleg testvérének halálában kell keresnünk. A forradalom hírére erőt vett magán, ez mozdította ki visszavonultságából, ám az őt jól ismerők megjegyzik, hogy még ekkor is jóval visszahúzódóbb volt korábbi önmagánál. Hivatalt vállalt az első felelős magyar kormányban, de miközben ezt megelőzően és utóbb, a kiegyezéskor is a mérsékelt ellenzék vezetője, ebben az időszakban hátrébb vonul, amelyben az is szerepet játszott, hogy nem volt „forradalmi alkat”. Horánszky Nándor szerint Deák nyom nélkül kigyógyult betegségéből.
A cikk folytatásáért kattintson: Emebeteg volt-e Szálasi?
