hirdetés
2024. november. 21., csütörtök - Olivér.
hirdetés
hirdetés

Adni jobb, mint kapni – igazolta egy depresszió-kutatás

A nagyszülők és az unokák kölcsönösen kedvezően hatnak egymás lelki jólétére, és ez a hatás egészen a felnőttkorig kitart a gyermekeknél – írják egy friss vizsgálat tapasztalatai alapján.

„Azt láttunk, hogy ha érzelmileg szoros a kapocs a nagyszülők és az unokák között, akkor mindkét generációban ritkábban fordul elő depresszió – összegezte a tapasztalatokat Sara M. Moorman, a Boston College szociológiai tanszékének munkatársa, aki az Amerikai Szociológiai Társaság éves kongresszusán is előadást tart a témában. – Minél erősebb emocionális támaszt nyújtanak a nagyszülők és a felnőtt unokák egymásnak, annál erősebb lábakon áll a lelki egészség.”

A vizsgálat arra is rávilágított, hogy a kézzel fogható segítség esetében a nagyszülőknél kimutatható a depresszió előfordulására kifejtett kedvező hatás, az unokáknál azonban már nem. A kézzel fogható segítség körébe sorolták a mindennapi tevékenységekhez nyújtott aktív vagy eszközös segítséget, például azt, ha az egyik fél segít a másiknak hazaszállítani az üzletből a megvásárolt dolgokat vagy pénzt ad a háztartási vagy egyéb költségekhez.

A depressziós tüneteket leginkább azok az idős személyek tapasztalják meg, akik idővel kénytelenek elfogadni kézzel fogható segítséget az unokákról, ők azonban ilyet nem tudnak nyújtani – mondja Moorman. – Van egy olyan szólásmondás, miszerint jobb adni, mint kapni. Eredményeink alátámasztják ezt a népi bölcsességet: ha a nagyszülő segítséget kap, ő azonban ezt nem tudja viszonozni, akkor ettől rosszul érzi magát. A nagyszülők számára fontos az érzés, hogy képesek segíteni unokáikat, még akkor is, amikor azok már felnőttek. Ha viszont ehelyett függőségben kénytelenek élni az unokáktól, akkor ez frusztrációt és depressziót kelt bennük.

Azok a nagyszülők vannak a legvédettebb helyzetben a depresszió szempontjából, akik kapnak és adnak is ilyen kézzel fogható segítséget. „Mindezek fényében arra bátorítjuk a nagyszülőket és a felnőtt unokákat, hogy alakítsanak ki ilyen kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatot, mert ez csökkenti az időskori depresszió előfordulását” – tanácsolja Moorman.

A mostani vizsgálatban a Longitudinal Study of Generations vizsgálat eredményeit dolgozták fel, mely három- és négygenerációs családokról gyűjtött adatokat 1985 és 2004 között. A mintát 376 nagyszülő ás 340 unoka alkotta. A vizsgálatban részt vevő átlagos nagyszülő 1917-ben született, az unoka pedig 1963-ban, vagyis a nagyszülők átlagéletkora 77 év, az unokáké pedig 31 év volt a vizsgálati periódus közepén, 1994-ben.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy ha az idős ember segítséget kap az önálló életvitelhez, akkor ez pszichológiai szempontból is jó hatással van rá. Ahogyan a vizsgálat vezetője fogalmaz: „Legtöbbünk azt hiszi, hogy azzal mutatja ki a tiszteletét az idős emberek iránt, hogy féltőn gondoskodik róla és minden szükségletét tökéletesen kielégíti. De minden embernek szüksége van arra, hogy hasznosnak, értékesnek és függetlennek érezze magát. Más szavakkal, ne szóljunk rá a nagypapára, ha pénzt ad az unokának a születésnapjára, még akkor se, ha ő maga nyugdíjas, az unoka pedig már évek óta saját keresettel rendelkezik.”

dr. simonfalvi ildikó
a szerző cikkei

(forrás: American Sociological Association)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés