hirdetés
2024. november. 24., vasárnap - Emma.
hirdetés
hirdetés

Egészségben és betegségben is védőfaktor a vallás

A beteg test is temploma a léleknek

Imádkozás, meditáció közben az ego kitágul, a beszűkülés oldódik, a beteg a múlton vagy a jövőn való rágódás helyett a jelenre tud koncentrálni. A test és a lélek szétválasztása csak mesterséges kategorizálás: több kísérletben orvosilag is kimutatták, hogy imádkozáskor a közérzetet pozitívan befolyásoló hormonok termelődnek.

– Bármilyen fejlett a tudomány, nem ad választ az élet értelmét kutató kérdésekre. A vallások eszmerendszere magyarázattal szolgál az életeseményekre, s ezzel segít feldolgozni is a nehézségeket. A vallásos ember a szenvedését nemes célokért képes felajánlani, így számára értelmet nyer, ami vele történik. Hívőként nemcsak az élet kihívásai, hanem a halál is könnyebben elviselhető – fogalmaz Pikó Bettina, a Szegedi Tudományegyetem Magatartástudományi Intézetének docense. Hozzáteszi: a közösségekben aktív hívőknek a társas támogatás is támaszt nyújt, a vallásgyakorlás azáltal is erőt ad, hogy a másokon való segítés parancsa a saját bajokat relativizálja, ezzel is növeli az élettel való elégedettséget. Az imádkozás pedig egy olyan hatásos lelki megküzdési eszköz, amelynek élettanilag is kimutatható pozitív hozadéka van.

Egészségben és betegségben is védőfaktor a vallás– Imádkozás, meditáció közben az ego kitágul, a beszűkülés oldódik, a beteg a múlton vagy a jövőn való rágódás helyett a jelenre tud koncentrálni. A test és a lélek szétválasztása csak mesterséges kategorizálás: több kísérletben orvosilag is kimutatták, hogy imádkozáskor a közérzetet pozitívan befolyásoló hormonok termelődnek, ingerületátvivő neurotranszmitterek szabadulnak fel, az immunfunkciók javulnak. Ez nem misztikum: a hit ereje, miként a placebohatás, bizonyított jelenség. A vallás teljesen összeegyeztethető a tudománnyal, a hit az orvosi eredményességet sokkal több esetben segítheti, mintsem hátráltatná – vonja le a végkövetkeztetést Pikó Bettina.

Hanyagolt mennyország

– Hat éve, amikor a kórházhoz kerültem, háromszor annyian vettek részt a hétvégi istentiszteleteken a kápolnában, mint manapság. Ma ugyanis már csak azt tartják bent hétvégére, akit nagyon muszáj, ők pedig jellemzően nem a jó állapotú betegek – erősíti meg a betegágy melletti szolgálat felértékelődését Kerekes Márton, a kecskeméti kórház főállású lelkésze. – Legnagyobb igény az emberi szóra van, s ez nemcsak a betegekre, hanem a nővérekre is igaz, akik ugyancsak sokszor megosztják velem gondjaikat. Ha a betegekkel elmélyültebb a diskurzus, a betegségnek és az életnek az értelmét firtató kérdések, Isten és a vallás is szóba kerül. A halál utáni élet viszont a legritkább esetben. A betegeket nem a mennyország foglalkoztatja, nem az örök életről kérdeznek, hanem abban várnak megerősítést, hogy itt és most velük van-e Isten, hiszen a szenvedéssel és a félelmekkel is itt és most kell megküzdeniük – mondja Kerekes Márton.

Emberi méltóság lélekben is

Varga Attila makói esperes – több egyházközség szolgálata mellett – három éve kórházlelkész. Úgy érzi, miután a dolgozók megismerték, mára sok osztályon családtagként kezelik. Ő maga csak abba a kórterembe megy, ahová hívják, ám azt tapasztalja: ha leül egy ember mellé beszélgetni, megtörik a jég, és a vallásukat nem gyakorló betegtársak is nyitottabbá válnak, csökken az előítéletességük.

Varga Attila – mint fogalmaz – kivételes helyzetben dolgozhat: a makói kórház 2009-ben együttműködési megállapodást kötött a Szeged-Csanádi Egyházmegyével, a katolikus egyház vállalta a kápolna kialakítását, Bibliákat, egyes kórtermekbe feszületeket is adott az intézménynek. Kidolgozták az „Emberi méltóság programját”, amelybe – a közelmúltban elhunyt dr. Kóczián Zsófia hospice főorvos közreműködésével – orvosokat, ápolókat és önkénteseket is bevontak –, s igyekeznek megszólítani a betegeket.

– Miután dominánssá vált az intézmény krónikus profilja, a hónapokon át kórházban lévő emberek ellátásának alapvető pillére kell hogy legyen a lelkigondozás – indokolja az együttműködést az önmagát is aktív vallásgyakorlónak valló Baráth Lajos főigazgató. Hangsúlyozza: nemcsak a betegséggel való megküzdésben, hanem a halállal való megbékélésben is segíteni kell, ezért alakítottak ki külön helyiséget azoknak a családoknak, akik szeretnének maguk lenni haldokló szerettükkel. Ha pedig erre nem volt mód, egy búcsúztató szobában biztosítanak lehetőséget az elköszönésre. A lelkigondozás persze ezzel együtt sem a halálról, hanem elsősorban az életről szól.

Nem a halál hírnökei

A lelkipásztorok országszerte küzdenek azért, hogy ne a halál hírnökeiként azonosítsák őket. Sokszor tapasztalják, hogy a hozzátartozók csak a legvégső esetben üzennek a lelkészért, mert úgy érzik, ha papot hívnak, azzal lemondanak a szerettükről. Amint arra Buza Patrik, a Budai Irgalmasrendi Kórház lelkigondozói szolgálatának vezetője rámutat, a katolikus egyház tudatosan változtatott: az „utolsó kenet” elnevezés helyett a „betegek szentsége” kifejezést használják, s igyekeznek tudatosítani, hogy azt egy ember az élete során annyiszor kérheti, ahányszor csak szenvedésközeli, kritikus állapotba kerül.

Bár a kórház a nevében is jelzi egyházi kötődését, betegfelvételkor nem kérdeznek a vallásosságról. Buza Patrik úgy látja, sokan még mindig nem merik szorongástól mentesen megvallani hitüket, tartanak a retorzióktól, a megbélyegzéstől. Eleinte az orvosok és az ápolók részéről is „kíváncsi távolságtartást” érzékelt a lelkigondozás iránt, amit természetesnek is vett, hiszen miként a köztudatból, úgy a kórházi gyakorlatból, s a hivatalos orvosképzésből is hiányzott a lélekre nyitottság – a pszichológiai ismeretek éppúgy, mint a mélyebb spiritualitás. Ahol ez a szellemiség megvolt, ott azt egy-egy főorvos vagy professzor személyes példája teremtette meg. A szolgálatvezető az egyházi szerepvállalás mellett ezért is tartja nagy lépésnek, hogy az orvosképzésben – például a magatartástudományi intézetek megalapításával és tantárgyaiknak a tanrendbe való beépülésével – ismét megjelent az „egész ember” gyógyítására való törekvés.

Buza Patrik ezzel azt is jelzi: a lelkigondozás nem hittérítés, hanem az ember „egész-ségének”, a beteg testi diagnózisának és lelki útjának együttes kezelése, gyógyításának szolgálata – amire felekezettől, de még a vallásosságtól függetlenül is mindenkinek szüksége van.

A teljes cikk a Medical Tribune 2011. karácsonyi számában olvasható el

B. PAPP LÁSZLÓ
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés