Isten gyógyít, de az orvos is kell hozzá
Mint a világon minden, a betegség is Istentől származik, s gyógyulás is csak tőle remélhető. A hit viszont nem elég, az embernek is mindent meg kell tennie önmaga és mások életének őrzéséért – tanítja a Talmud.
Hívő zsidó ember számára számos dilemma rejtőzik a Bibliában a zsidó vallásnak az orvosláshoz való viszonyáról – szögezi le Oberlander Báruch, budapesti ortodox rabbi. A Semmelweis Egyetemen a zsidó orvosi etika tantárgy kurzusvezetője Mózes könyvét idézve magyarázza: több leírás található arról, hogy Isten betegségekkel képes sújtani az embereket, mint tette azt például a tíz csapás során az egyiptomiakkal. Gyógyítani is egyedül Isten képes, hiszen Mózes második könyvében egyértelmű a kinyilatkoztatás: „Én, az Örökkévaló vagyok a te gyógyítód.” Mégis ott a parancs az embereknek: ha valaki megsebesítette felebarátját, „fekvéséért fizessen és gyógyíttassa meg.” Akkor most az ember vagy Isten gyógyít? – teszi fel a kérdést a rabbi, majd a közmondásként is ismert bölcsességgel válaszol: „Tégy magadért, és az Isten is megsegít!”
– A betegnek nem elég imádkoznia, hanem orvoshoz is kell mennie. Hiszen az ennivalót is Isten adja, az éhes ember mégsem fog jóllakni az imával: ki kell mennie a földekre és meg kell termelnie a betevőjét. A gyógyulásra is ez vonatkozik: lelki és testi erőfeszítéseket egyaránt kíván.
Mielőtt beveszek egy gyógyszert, kérem Istent, hogy a tabletta szolgálja az én gyógyulásomat. Isten gyógyító ereje a gyógyszeren és az orvoson keresztül nyilvánulhat meg – magyarázza Oberlander Báruch. Azzal folytatja: a természetet és annak tudományát, a természettudományt Isten teremtette, az Ő eszköze, aminek működését a természetfeletti segítheti vagy gátolhatja. A zsidó jogban parancs a gyógyítás, az orvosnak kötelező gyógyítania, mindent meg kell tennie, ami a tudomány adott keretei között lehetséges.
Mózes ötödik könyve előírja, hogy az elvesztett tárgyat a megtalálónak vissza kell adnia a gazdájának – az orvosra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy az elvesztett egészséget, ha teheti, vissza kell adnia a betegének.
A gyakran napirendre kerülő orvosi etikai dilemmákról a zsidó jog sajátos álláspontot képvisel: más vallásoktól eltérően például nem mindenáron tiltja az abortuszt – például akkor nem, ha az anya élete veszélyben van.
– Egy magzati fejlődési rendellenesség megállapítása megkérdőjelezhetetlenül orvosi kérdés, amilyen döntés viszont ebből következik, az már értékválasztás, ezért egy kompetens rabbitól kell útmutatást kérni. Mivel a zsidó tanítás szerint a már megszületett élet a teljes élet, a még meg nem született pedig „csak” potenciális élet, utóbbi nem állhat előbbi útjába: ha dönteni kell, mindig az anya életének mentése élvez elsőbbséget – fogalmaz Oberlander Báruch. Az élet „másik végéről” azt tanítják: alapvetően az eutanázia minden formája tiltott, ám amíg az aktív eutanáziát egyértelműen emberölésnek tartja a zsidó jog, a passzív eutanázia válhat mérlegelés tárgyává.
Vallásilag nemcsak az orvoslás, hanem a tudományos kutatások minden formája is elfogadott. A genetikai kísérletek kapcsán ugyan Mózes harmadik könyvéből, miszerint „Barmodat másféle állattal ne párosítsd”, azt lehet levezetni, hogy nem szabad új állatfajokat létrehozni, ám a rabbi magyarázata szerint, mivel Isten adta a képességet az ember számára a génmódosításra, s Isten építette be az általa alkotott természetbe azt is, hogy a géneken lehet módosítani, a gyógyító célú génmanipulációt – az óvatosság és a felelősség hangsúlyozása mellett – nem tiltja a vallás. Oberlander Báruch úgy fogalmaz: a Bibliának nem mond ellent az, hogy az ember önmaga is „teremtővé váljon”, hiszen földjei megművelésével is évről-évre teremtővé lesz.
A teljes cikket a Medical Tribune karácsonyi számában olvashatja
