Tudatos kommunikációs csend lengi körbe az egészségügy átalakítását

A kamara honlapján fellelhető bemutatkozásából kiderül, hogy eltöltött néhány hónapot Afganisztánban. Reggelente az onnan érkező hírekkel kezdi a napot?

Ha nem is azokkal kezdem, de figyelem, hogy mi történik.

Hogyan került az Ázsia szívében fekvő országba?

Csapatorvosként. Előtte, 2003-ban már kilenc hónapot eltöltöttem Macedóniában, némi pihenő után, 2004 augusztusától pedig már egy iraki kiküldetésre készültem javában, amikor a parlament döntött az afganisztáni misszióról. Így némi átszervezés után júliusban már Kabulba érkeztem az első magyar századdal.

Mi volt a feladata?

Alapvetően az ott szolgálatot teljesítő magyar Könnyű Gyalog Század egészségügyi ellátását végeztem. Ezen felül készenléti mentőszolgálatot láttunk el a kabuli repülőtéren, az amerikaiaknak biztosítottunk egészségügyi ellátást, velük ugyanis akkor még nem érkezett ilyen csapat. Viszonylag nyugodalmas időszakban voltam kint, bár történt akkoriban is néhány öngyilkos merénylet. Leginkább traumás, baleseti- és sportsérüléseket láttunk el. Az idős afgánok körében gyakoriak voltak a csonkolásos sérülések, ők ugyanis kártérítés reményében gyakorta léptek ki direkt a katonai konvojok elé.

Csapatorvosként Afganisztánban

Ha katonaorvos volt, akkor Önnek bizonyára nem annyira kényelmetlen a fegyveres- és rendvédelmi dolgozók szolgálati jogviszonyára hajazó törvény, amely március óta meghatározza az egészségügyiek jogállását.

Bár jelenleg nem az állami ellátórendszerben dolgozom, engem valószínűleg valóban nem érintett volna annyira érzékenyen, mint sok kollégát. A szigorú kötelmi rendszer lehet működőképes és diszfunkcionális egyaránt. Az talán nagyobb problémát jelent, hogy nem a teljes ellátórendszerre vonatkozóan vezették be az új szabályokat, ami okozhat a jövőben egyensúlyvesztést. A kormányzati szerveknél, tisztiorvosi szolgálatoknál, a kormányhivatalok népegészségügyi főosztályain, vagy az igazságügyi szakértői intézetekben, bizottságokban dolgozó orvoskollégákra nem terjed ki az új jogviszonytörvény. Félő, hogy ezekről a területekről elszívja a szakembereket az új szabályozás, hiszen például egy kórházhigiénés osztályon a többszörösét kereshetik a köztisztviselői fizetésüknek. Történik mindez egy pandémia időszakában, amikor egyébként rendkívül fontos lenne egy szilárd és teherbíró járvány-egészségügyi irányítás és rendszer.

Mindeközben a napi betegellátásban okoz fennakadásokat az új szabályozás, ismerve a zalaegerszegi traumatológia, vagy az Uzsoki utcai Kórház sürgősségi ügyeletének történetet. Bár ezeket sikerült rendezi, számíthatunk még hasonlóra?

A mostani ügyeleti rendszer aránytalan, nincs differenciálás, holott az ellátási teher és a munkavégzési kockázati forma nagyon eltérő egy vidéki, kisebb kórház geriátriáján és egy súlyponti kórház sürgősségi centrumában. Míg korábban a tízezer forintot meghaladó órabéreket is ki tudtak alkudni maguknak egyes területeken a kollégák, a jogviszonytörvény hatálybalépésével ez megszűnt. Most egyénekkel nem, csak vállalkozásokkal szerződhetnek az intézmények, amelyekben az orvosok jóval többet kereshetnek, mint az állami alkalmazottak.  A kamara már a törvény első észrevételezésekor jelezte, hogy súlyos feszültségeket fog okozni ez az aránytalanság. Ugyanakkor a fizetések emelkedésével az orvosok sincsenek arra kényszerítve, hogy kizsigereljék magukat, 6-8 ügyeletet vállalva, viszont az így kieső munkaerő hiányzik a rendszerből.

Mennyien hiányoznak?

Sajnos nagyon kevés adatot ismerünk. Máig nem tudjuk például, hogy azok a kollégáink, akik nem vállalták az új szerződés aláírását, milyen szakmákból, melyik kórházból vagy régióból hiányoznak. Az sem mindegy, hogy egy fővárosi kórház harminc orvosából lépett ki kettő, vagy egy vidéki intézmény osztályát hagyta hátra ötből három fő. Az, ami Budapesten nem okoz törést, vidéken komoly problémákat vet fel.

Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese egy minapi konferencián jelentette be, hogy az új orvosi ügyeleti díjrendszerben az elvégzett munka mennyiségéhez igazítják a díjtételeket, a fix szakorvosi óradíj szorzóit a szakmánkénti terhelés és betegforgalom határozza majd meg. Ezt a kamarai javaslatot tehát elfogadták. A MOK egy korábbi felmérése szerint az orvosok nettó 9000 forintos ügyeleti órabért tartanának reálisnak hétköznapokra, míg hétvégente ugyanezért 12 ezer forintot várnának el. Megkapják?

Az orvos ügyeleti díja nem lehet kevesebb, mint amit napközben – órabérre átszámolva – megkap a munkavállaló, hiszen ez többletterhelést jelent, a családtól, pihenéstől vonja meg magát, aki vállalja. Elfogadhatatlan az is, hogy a kötelező pihenőidőre nem adnak fizetést. Egyelőre csak ezekről az alapelvekről szólt az egyeztetés, az OKFŐ kidolgozott javaslatait még várjuk.

A béremelés mellett a hálapénz megtiltását tartja a legnagyobb eredménynek a kamara. Azonban a paraszolvenciát generáló hiánygazdálkodás nem szűnt meg az egészségügyben, és egyes vélemények szerint boríték híján már az orvos sem motivált abban, hogy minél gyorsabban és jobban ellássa a beteget. Így is jó lépésnek tűnik a szigorú tiltás?

A hála nem arról a borítékról szól, ami jogosulatlan előnyszerzést jelent annak, aki fizetni tud. Ezt a fajta motivációt talán valóban nem befolyásolja a tiltás, viszont erősíti a jelenlegi ellátási helyzet, ami a kapacitáshiányból ered, ráadásul a járvány nyomán tovább gyűrűznek a várólisták. A MOK álláspontja mindig is az volt, hogy a fizetések emelése és a hálapénz kivezetése mellett szükség van a struktúra átalakítására is.

Mióta a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál (NVSZ) felállt egészségügyi szolgáltatók védelmi főosztálya, több közlemény is megjelent, hogy lebuktattak csúszópénzt elfogadó egészségügyieket, legutóbbi közleményükben az áll, hogy bilincsben vittek el orvosokat. Beválhat ez az elrettentő kommunikáció?

A bilincsben való elvezetés erőteljes túlzás és indokolatlan is, ilyen „látványelemekre” nincs szükség. Ugyanakkor a bűnüldöző szerveknek az elrettentés a célja, és biztosan lesznek, akiket visszatartanak a boríték elfogadásától ezek a hírek. Bár sok kolléga úgy érzi, hogy az NVSZ kivont karddal lerohanta az egészségügyet, ez szerintem nem igaz, hiszen 4-5 ilyen esetről értesültünk az elmúlt időszakban.

A hangsúlyt azonban nem az elrettentésre és a büntethetőségre kell helyezni, sokkal inkább arra, hogy a paraszolvencia mozgatórugóinak jelentős részét még nem vonták ki a rendszerből, a tiszta és átlátható viszonyokat egyelőre nem alakították ki. Amint megszűnik annak a lehetősége, hogy a szolgáltató vagy az ellátó orvos előrevegyen a várólistán beteget, értelmetlenné válik a paraszolvencia.

A kamara korábban a hálapénz fokozatos kivezetését javasolta, ennek egyik indoka akkor az volt, hogy a társadalomnak is hozzá kell szoknia, hogy nem ad borítékot az orvosának. Tájékoztatást, felvilágosító kampányokat, társadalmi párbeszédet indítványoztak, ám mindez elmaradt. Ahelyett, hogy szorgalmazták volna a felvilágosításban az állam szerepvállalását, augusztusban plakátkampányt indítottak. Miért?

Amikor megalakult az NVSZ egészségügyi főosztálya, az első megbeszéléseken kértük, hogy legyen keret a társadalmi felvilágosításra; akkor úgy tűnt, nyitott kapukat döngetünk. A kamara két évvel ezelőtt megválasztott elnökségének kiemelt célja, hogy nyissunk a társadalom, a betegeink felé, ennek jegyében indítottuk a plakátkampányunkat is, amellyel a felvilágosítás mellett azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy hálapénz nélkül is hozzájut a páciens a számára szükséges, megfelelő ellátáshoz. Kétségtelen, hogy ebben sokkal korlátozottabbak az eszközeink, mint a kormányzatnak, amely egyéb esetekben rendkívül hatékonyan tud eljuttatni üzeneteket a lakossághoz, rádión, televízión, óriásplakátokon keresztül. Most is be lehetett volna vetni a teljes palettát arra, hogy nem szabad és nem kell az orvosnak paraszolvenciát adni, de valamiért ez elmaradt.

A hálapénz büntethetőségével egy időben jelentősen nőtt az orvosok bére. Ennek nyomán – vagy fogalmazhatunk úgy: cserébe – erősödött a szakmai ellenőrzés is?

Egyáltalán nem. A járványkezelés rámutatott, hogy a szakmai felügyeletért felelős Nemzeti Népegészségügyi Központ, amelynek létszámát 2017-ben a tizedére csökkentették, az olyan alapvető funkcióit sem tudja ellátni, mint a kontaktkutatás. Az átszervezés nyomán egy egységes irányítású intézményből helyi hatóságok alá rendelt dolgozókból álló szervezet lett, ahol nincs lehetőség kapacitáselosztásra, átcsoportosításra, egységes koncepció végrehajtására. A szakmai kontroll a szervezeti hiányosságok nyomán megszűnt, és bár a kötelező hatósági engedélyek kiadása ugyan megtörténik, ám az már kérdéses, hogy azok rendszeres visszaellenőrzése is megvalósul-e. Ellenőrzés híján kiegyenlítetlenségek vannak a rendszerben, ahol nem garantálható, hogy a beteg ugyanazt az ellátást és figyelmet kapja meg az összes állami intézményben. Hiába törekszik erre legjobb tudása szerint a gyógyító személyzet, ha az egyik helyen ugyanannyi betegre öt ápoló jut, míg máshol három. Nem véletlenül került be annak idején az Újratervezés csoport 12 pontjába, hogy elengedhetetlen a minimumfeltételek megújítása és azt követően azok szigorú ellenőrzése. Ezt ma is fenntartjuk.

A várólisták ledolgozására is tett javaslatot a MOK, amelyben a betegirányítás és a teljesítményfinanszírozás bevezetésének szükségességét hangsúlyozták. Ugyanakkor Takács Péter OKFŐ főigazgató helyettes úgy nyilatkozott, hogy míg 2019-ben 25200 beteg volt a várólistán, nyár végén 31600, azaz a vírus két évében mindössze hatezerrel nőtt a várólistán lévők száma. Szerinte ez – a csökkentett kapacitás mellett – elismerendő teljesítmény. Ön szerint is?

Nem számokban, hanem fájdalmakkal és betegségekkel élő emberekben kell gondolkodni, akiknek hónapról hónapra romlik az életminősége. A családra, a környezetre is óriási terhet ró, ha 3-4 hónap helyett két évet vár a beavatkozásra. Emberi sorsokat kell megoldani.

A magánszolgáltatókat tömörítő Primus Egyesület egy olyan lista összeállításán dolgozik, amely a közellátásban rentábilisan finanszírozott ellátásokat tartalmazza. Ezeket a műtéteket ők is elvégeznék, ha a társadalombiztosító kifizetné a beavatkozások árát, ezzel csökkentve a várólisták hosszát. Ez járható út lenne?

Ez a megoldás többe kerülne az államnak jelen időben, azonban hosszú távon, egészségnyereségben sokat profitálhatna belőle. Foglalkozás-egészségügyi szakorvosként hadd említsem meg ugyanebben a vonatkozásban példaként a prevenciót. Sok tekintetben tűnhet úgy, hogy az egészségesek szűrésére költött összeg ablakon kidobott pénz. Azonban nagy valószínűséggel arra az egyetlen betegre, akit az ezerből korai stádiumban diagnosztizálhatnánk valamilyen problémával, tíz vagy húsz év múlva a szűrővizsgálat árának többszörösét költjük majd el: csak az intenzív osztályos ellátása naponta több millió forintba kerül. A korai stádiumban elvégzett beavatkozások óriási megtakarítást jelenthetnek a jövőben úgy a biztosító mint a társadalom számára.

A központi kommunikációban gyakorta hangsúlyozzák, hogy az egészségügy átalakítása a MOK részvételével zajlik, máig hivatkozva a tavaly szeptemberi, miniszterelnöki egyeztetésre. Ismerik a kormányzat reformterveinek részleteit?

Kormányzati megrendelésre elkészült egy kidolgozott átalakítási koncepció, amelyet a Boston Consulting Group dolgozott ki, így vélhetően van egy átfogó egészségügyi reformcsomag, de ezek nem nyilvános anyagok. Mi is csak annyit látjuk, hogy van valós munka és gondolkodás, de nincs rálátásunk a részletekre. Tudatos, irányított kommunikációs csend lengi körbe az egészségügy átalakítását, a kamara is csak csipegeti az információkat. Kőbevésett intézkedésekkel találkozunk, a kormányzati és a szakpolitikai döntések előtt egyaránt hiányzik a konszenzuskeresés, nincs együttműködés a szakmai műhelyek között, így társadalmi konszenzus sem jöhet létre az egészségügy átalakítását illetően.

A kamara vezetése és a tagság között van konszenzus? Nem érzik úgy, hogy erősebb érdekképviseletet, keményebb fellépést várnak Önöktől a kollégáik?

A jelenlegi kamarai vezetés nyitott a párbeszédre, azonban a kommunikációs csatornák, amelyeken eljuthatnának hozzánk ezek a hangok, korlátozottak. Sokszor az egy intézményben dolgozó kollégák sem tudják a másikról, hogy kamarai ügyvivő, az egyes személyek között sincs párbeszéd. Arra törekszünk, hogy egységként és ne különálló szigetenként léphessünk fel a közös ügyeinkben. Ez a fajta szerveződés el is indult, amikor az Újratervezés csoport tagjaiként átvettük a MOK vezetését. Azonban a pandémia hátrasorolta ezt az ügyet, és az új törvény is elviszi a fókuszt erről az építkező munkáról. Jó lenne, ha alulról indulnának kezdeményezések, amihez az kellene, hogy a tagság egymás között kezdjen el beszélgetni, problémákat felvetni, ami a mi munkánkat is facilitálná. Ismerjük a Facebook-csoportok hangosabb, látszólag jobban artikulált véleményét is, azonban nekünk nem néhány száz orvos álláspontját kell képviselnünk, hanem az orvostársadalom egészéét. Ezért is készítünk rendszeresen felméréséket, kutatásokat a tagság körében, ami bennünket is kimozdít a véleménybuborékunkból.