Hálapénz helyett bénultság

Az állami egészségügy egyes területei szinte leálltak az elmúlt időszakban, pedig néhány beavatkozásnál több év hosszúságú várólistákat kellene „leoperálni”. A történelmi jelentőségű béremelésről rendelkező szolgálati törvény ugyanis nem teszi érdekeltté a szereplőket, a mellékállások gyakorlatilag megmaradtak a szakmánkénti különalkuk miatt, a hálapénz hiánya egyes területeken szinte megbénítja a napi működést. Sőt, a betegek egy része visszasírja a korábban elátkozott paraszolvenciát. De ha milliárdok áramolnak az állami egészségügybe, mégis miért virágzik a magánszektor, benne olyan szereplőkkel, mint a Gyurcsány-kormány volt minisztere, Kóka János? Honnan van sosem látott árrobbanást lehetővé tevő fizetőképes kereslet a magánorvosokra? Miért tolong itt a nyugati és a keleti tőke egészségügyi befektetőként? Ha alacsony – szerencsére – a súlyos koronavírusos esetek száma, miért van hatással a járvány az intézményekre most is?

– Már korábban is lehetett tudni, hogy sok beteg számára az orvosválasztás legolcsóbb módja a paraszolvencia megfizetése volt – mondja Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának egészségügyi közgazdásza. Az elemző állítja: egyes orvosi területeken megállt az élet a paraszolvencia hiányában, legalábbis azokban a szakmákban, ahol a betegek bőségesen csúsztattak eddig az orvosoknak. 

Az állami egészségügyben eddig három teljesítményösztönző eszköz létezett, és mind a hármat kilőtte az élet vagy a kormány reformja: 

1. A teljesítményfinanszírozás átmeneti hiánya. A kórházak – „békeidőben” és bizonyos korlátok között – annál több pénzt kapnak, minél több beteget gyógyítanak meg. Most viszont a járvány miatt új rendszer van érvényben, őszig bármennyi beteget látnak el, ugyanannyi pénzt kapnak. 
2. A hálapénz, amely ugyan torz ösztönző, de az orvosok – némi leegyszerűsítéssel és bizonyos szakmákban – eddig minél több pénzes beteget operáltak meg, annál jobban jártak. Idén januártól a hálapénz adása és elfogadása a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedet, amely egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
3. A különböző pótlékok és vállalkozói szerződések révén kialakult a dolgozók ösztönzésének viszonylag rugalmas formája. A kórházi vezetés így képes volt átlagon felül megfizetni például a komoly terhelésnek kitett és hiányszakmának számító sürgősségi, intenzívterápiás orvosokat, nővéreket. A régi szabályokkal is az volt a baj, hogy túl merevek voltak, ám az új bértábla még ezen is túltesz: csak 20 százaléknyi differenciálásra ad lehetőséget, és erre sincs forrás. 

Közben a kormány az új szolgálati törvénnyel történelmi tettet visz véghez: a magyarországi orvosbérek három év alatt megközelítik majd a nyugati orvosi fizetéseket. Már idén is jelentős béremelést adnak – egy kezdő orvos 481 ezer, egy 41 éves jogviszonyban (vagyis nyugdíj előtt) álló 1,7 millió forint bruttó alapbérre számíthat. 

Sokak számára ez többlet, mások számára viszont visszalépés eddigi jövedelmükhöz képest, részben a paraszolvencia megszüntetése, részben a pótlékrendszer és a vállalkozói szerződések felülírása miatt. Az új törvény legfőbb baja azonban az, hogy faék egyszerűségű bérezési formát vezet be, lényegében kísérletet tesz rá, hogy megteremtse „a kommunizmust”, de legalábbis valami különös egyenlősdit az azonos életkorú, de különböző orvosi területen dolgozók között. Pedig az egészségügyi bérrendszer mindenhol erősen differenciált, és nem pusztán életkor szerint.

Sehol a fejlett világban nincs olyan, hogy egy apró rutinműtétet végző doktor ugyanannyi bért kapjon, mint a legkritikusabb eseteket ellátó szív- vagy idegsebész. Most itthon ez történik, ráadásul mindkettő a bérezése független attól, hogy csak ellébecol a munkahelyén vagy napi hat-nyolc órában operál.

 Élő Anita teljes elemzését ITT olvashatja