hirdetés

Ónodi-Szűcs Zoltán az Arénában

Azt gondolom, az ágazat mindenképpen nyertese annak, hogy az ország is jobban teljesített az elmúlt időszakban, mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az egészségügyért felelős államtitkár.

Mi az, amit ön szerint sikerült rendbe tenni az egészségügyben?

Hát, a műsoridő az nem lesz elegendő mindent átbeszélni. Azt gondolom, vannak nagyon klassz indikátorok, amik azt jelzik, hogy azért az elmúlt négy évben, az elmúlt nyolc évben vagy hét évben rengeteg minden történt. Ha visszaemlékszik rá, éveken keresztül az a kórus hangzott fel, hogy az egészségügyből kivették a forrásokat, most már ezt senki nem hallja, hál' istennek, mert ugye szembesülni kellett azzal, hogy az elmúlt években jelentős mértékű forrásbevonás történt az egészségügyben. Nyilván ennek nagyobbik része bérkérdés volt, de tény és való, hogy – azért lehet, hogy nem jól emlékszem, de – 2010 környékén még 1470 valahány milliárd forint volt az E-Alap, a jövő évi költségvetést meg már ismerjük, az meg 2100 milliárd forint már felett van, tehát igen erőteljes bővülés van.

Azt gondolom, az ágazat mindenképpen nyertese annak, hogy az ország is jobban teljesített az elmúlt időszakban. És hát ha más nem, ugye az is érdekes dolog, hogy állandóan azzal kellett, abban a vitában kellett részt venni, hogy most jó-e vagy sem, hogy nincs önálló egészségügyi minisztérium. Annak ellenére, hogy nincs önálló egészségügyi minisztérium, az EMMI igen sikeres volt abban, hogy a forrásokat magához vonzza, legyen az szociális vagy egészségügyi szféra. Én azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy pozitív történése az elmúlt időszaknak.

Mi az, amit nem sikerült megoldani ez alatt a hét-nyolc év alatt?

Hát, én nem mondanám, hogy nem sikerült, hanem hogy hosszabb időbe fog kerülni a megoldása, hiszen a strukturális átalakításnak az a folyamata, amivel én megpróbálkoztam, de a kórházszövetséggel való vita kvázi eltolta ennek a megoldását, az nyilván még hátravan. Azt gondolom, az is hosszabb időt fog igénybe venni, amiről beszélgettünk itt ebben a műsorban, hogy a szociális célból felhasznált, egészségügyben fenntartott ágyakat érdemes lenne máshol működtetni, ez is elkezdődött, hiszen már folyik az építkezése az első mintaprojektnek Szabolcs megyében.

Azt gondolom, az is végül is nagy siker, hogy a törzskartonrendszer végre el fog indulni, de egy év késéssel, mert rengeteg vita előzte meg, de jövő júliustól hatályos jogszabályunk van rá. Az is nagyon fontos, hogy a népegészségügyi műhelyekkel megkötöttük a szerződést a népegészségügyi stratégia újragondolására. Ez is tovább tartott, pont a szakmai viták miatt. Tehát nem nevezném őket kudarcoknak, én voltam aki gyorsabban szerettem volna haladni, mint a szokásos ügymenet. Ehhez képest a legfontosabb hír, hogy a céljaink adottak, tehát hogy nem lett eltörölve, nem lett lekardozva, nem lett kitörölve az életünkből. Az egy másik kérdés, hogy nem lehetek elégedett azzal, amilyen sebességgel haladtunk...

További részletek a Weborvoson, a teljes beszélgetés az InfoRádió-n

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...