hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Egymilliárdot kapnak még az idén a betegszállítók

567-en kaptak csupán néhány száz forinttal több béremelést

Még az idén két havi többletpénzhez jutnak a betegszállítók, s változatlanul napirenden a novemberi béremelés.

Az éves költségvetésen felül közel egymilliárd forintot kapnak még az idén a betegszállító szolgálatok, jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán. Az egészségügyért felelős államtitkár arra is emlékeztetett, hogy jövőre közel 600 forinttal – nagyjából 10 százalékkal – nő a betegszállításra szánt költségvetési keret, amely ily módon eléri a 6,8 milliárd forintot.

A részleteket Ladányi Márta helyettes államtitkár sorolta: a mentés és a betegszállítás 2008 január elsejével vált ketté. Az utóbbi feladatot jelenleg – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött szerződés alapján, az Országos Mentőszolgálat koordinálásával – országosan 62 szolgáltató végzi 486 üzemben tartott, s további 244 tartalék gépkocsival. Munkájukat a nap 24 órájában, tehát folyamatos üzemben látják el, havonta 200 ezer betegszállítási feladatot teljesítve. A többletpénzt az elmúlt 12 hónapban nyújtott átlagteljesítményük arányában kapják meg a szolgáltatók, amelyet az általános finanszírozási szabályoknak megfelelően használhatnak fel. Vagyis: működtetésre, amibe a gépkocsik karbantartása épp úgy beletartozik, mint a munkatársak bére, illetve ez utóbbi járulékai.

Szó esett az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről (EESZT) is, amivel kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: hatvanra sem tehető azoknak a patikáknak a száma, akiknek még mindig nem sikerült felcsatlakozniuk, ez a szám azonban napról napra csökken. Lapunk felvetésére, miszerint az orvosok helyett egyelőre a patikusok küldik fel a térbe a recepteket – tehát nem lehívják azokat, ahogy tulajdonképpen kellene – elhangzott, hogy az orvosok 40 százaléka küldi a térbe betegei vényeit, s ez a szám szintén emelkedőben van.

Copyright: <a href='https://hu.123rf.com/profile_damedeeso'>damedeeso / 123RF Stock fotó</a>
Forrás: 123rf.com

Visszautasít minden olyan állítást, amely azt sugallja, hogy a kormány nem tartotta be a bérmegállapodást, szögezte le az államtitkár, a novemberi fizetésemelések anomáliáinak okát firtató újságírói kérdések kapcsán. Mint arról már a MedicalOnline is többször hírt adott, a szakdolgozók bérfelzárkóztatására tavaly ütemtervben állapodott meg a kormány az érdekképviseleti szervezetekkel. Ennek megfelelően tavaly átlagosan 26,5, idén 12, jövőre és 2019-ben további 8-8 százalékos béremelésre számíthatnak az érintettek. Ugyancsak a tavalyi eseményekhez tartozik, hogy 2016 augusztusában elfogadták az új egészségügyi bértáblát.

A reklamálók nem találják fizetési papírjaikon a 12 százalékos többletet. A felvetéssel kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, ez azoknál fordulhat elő, akiknek alapbére az idén január elsején megemelt minimálbér és garantált bérminimum miatt nőtt. Volt, akinek kevesebb, mint 12 százalékkal – ők most csak a két emelés közötti különbözetet kapták meg –, de az is előfordulhat, hogy több mint 12 százalékkal. Ők most azért nem részesültek emelésben, mert ez januártól megkapták. Az államtitkársági adatok szerint most 567-en kaptak csupán néhány száz forinttal többet, s körülbelül 10 ezerre tehető, akik kevesebbet kaptak mint 12 százalék. Itt nagy a szórás, volt akinek 11, másnak 8 esetleg 5-6 százalékkal nőtt most az alapbére – a fenti okok miatt.

Az utóbbiak számát az államtitkársággal ellentétben a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke körülbelül 15 ezerre teszi. Balogh Zoltán szerint az a legnagyobb probléma, hogy a januári emelések, ha nem is lenullázták, de mindenképp felborították a bértábla belső arányait. Az alapbért illetően tehát kezdenek megszűnni a végzettség és a szakmában eltöltött évek indokolta különbségek. Bár nem olyan rossz a helyzet, mint a tavalyi bértábla-megállapodás előtt, de ha nem rendezik e helyzetet, hasonló helyzet állhat elő.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink