Felgyorsult végjáték

A magánegészségügy – értve ezalatt nemcsak a vállalkozások, hanem a hozzájuk forduló kliensek számának töretlen emelkedését is – mérete alapján kritikus ponthoz érkezett. S bár e piacot, amelynek egy tetemes része pénzügyi, adózási szempontból még mindig feketén zajlik, rettentő nehéz pontosan mérni, történnek kísérletek a mélyben zajló folyamatok feltérképezésére, s ezek számszerűsítésére.

A Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesülete szerint például országosan 60 százalék fölött van azok száma, akik az elmúlt két évben igénybe vettek magánegészségügyi szolgáltatást. S bár a budapestiek ebben még mindig felülreprezentáltak, lakosságarányának megfelelően felzárkózóban Kelet- és Nyugat-Magyarország, mint ahogy a magánrendelők forgalmának alakulásában egyre nagyobb szerep jut az alsó középosztálynak is.

Abba most nem mennénk bele, hogy ténylegesen mennyi orvos hagyta el az országot, s hogy ezzel az adattal vajon mennyire kvadrál a jó hírnevükről igazolást kérők száma. A valós helyzetet tömörebben fogalmazta meg a Magyar Kórházszövetség alelnöke, Ficzere Andrea, mondván: Magyarországnak nincs két rendszer – állami és magánellátás – fenntartására elegendő orvosa. Nem tudni, hogy pontosan mennyien mozognak e két rendszer között, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő erre utaló adata szerint 18610 orvos rendelkezik vényírási szerződéssel annak érdekében, hogy magánpraxisában – bárhol is folytassa azt – támogatott gyógyszert írhasson fel betegeinek. Ennél is fontosabb jelenség, hogy immár munkavállalói szinten is megindult az oda-vissza áramlás a magánellátás és az állami rendszer között, s megkezdődött az egykor külföldön munkát vállaló orvosok lassú hazaszivárgása, ám az állami intézmények helyett többségük a jelek szerint valamelyik magánintézményt választja.

A tatai Kastélypark Klinika orvosai közül hárman főállásúak, a többiek különböző formában vállalkozók, de közülük hárman kizárólag a magánpraxisban dolgoznak, tudtuk meg a tulajdonos-főigazgatótól, Béres Györgytől. Egyik kollégájuk több évig Angliában, majd az Egyesült Államokban dolgozott, a többi közt sportsebészként. Egy másik munkatársuk Norvégiában évekig egy olyan osztályt vezetett, ahol csípő- és térdprotéziseket operáltak egynapos sebészet keretében. S van, aki Ausztriából jött haza, de jelentkeztek az állásra Svájcból is.

A Róbert Kórházban is dolgozik külföldről hazatért doktor. Egyre többen akarnak főállásban a magánszektorban dolgozni, de a humánerőforrás helyzetére mi sem jellemzőbb, mint hogy már tőlük is csábított el orvost a közszféra, meséli Lantos Csaba, az intézmény többségi tulajdonosa.

Takács Zoltán szerint kár lenne tagadni, hogy az elmúlt években annyi pénz áramlott a rendszerbe, mint még soha – csak egy kicsit későn. A FőnixMed tulajdonosa ma is úgy látja, ha annak idején bevezetik a Mikola István exminiszter vezetésével kidolgozott szabadfoglalkozású orvoslást, akkor sokkal hamarabb teljesült volna az orvosok jövedelemelvárása, nem következik be a hatalmas szakmai népvándorlás, s hatékonyabb lenne a kórházak működése is.

„Mi mennyi? Mi harminc?”

Az egyes vállalkozásokban befektető és orvos más-más tulajdoni hányad birtokában, tandemben viszik a céget, amelyre meglehetősen sokat áldoztak. A Budai Egészségközpont 40 százalékát, s a menedzserjogokat birtokló Varga Péter Pál például egy ideig saját pénzéből vette a gerincműtétekhez szükséges speciális műszereket, az eleinte az operációk 30–40 százalékát végző Béres György hosszú évekig egy fillért sem vett ki a műtéteiért, folyamatosan visszaforgatva e pénzt a Kastélypark Klinikába. A Róbert Kórház működésének 7. évében vált nyereségessé, s iparági hírek szerint egyelőre még masszívan ráfizetéses a néhány éve indult Duna Medical Center is. Gyűjtést azért nem kell szervezni számukra, hiszen a piac évről évre 10–20 százalék közötti növekedést produkál.

Az elmúlt időszakban két esemény rázta meg – vagy fel? – a piacot. Az egyik Csányi Sándor OTP-vezér megjelenése a Budai Egészségközpont 60 százalékának tulajdonosaként. A megkérdezettek szerint, bár fontos jel, s ezért érdemes odafigyelni, amikor egy ilyen kaliberű üzletember megjelenik e parketten, a kelleténél nem szükséges nagyobb jelentőséget tulajdonítani lépésének. Ez régi kapcsolat – mondja kérdésünkre Varga Péter Pál –, soha nem kértem semmit, viszont sokszor konzultáltam Csányi Sándorral a BEK-kel kapcsolatos üzleti kérdésekről, fontos és jó tanácsokat kaptam tőle. Belépése befektetőként az egészségügybe logikus lépés volt.

Ennél talán valamivel több, de erről majd később.

A Váci Greens Egészségközpont megnyitására talán kevesebben figyeltek fel, holott az egészségpolitikai szakértő, Sinkó Eszter fontos mozzanatnak, minőségi ugrásnak tartja. Ez az első eset ugyanis, amikor jelentős egészségügyi magánvállalkozások összeálltak annak érdekében, hogy közösen létrehozzanak egy szolgáltatást. Az Affidea−FőnixMed−General Electric közös projektjéről egyik tulajdonosa, Takács Zoltán is úgy véli, hogy egy folyamat első lépése.

Egyelőre lassan, de hasonló mozgások figyelhetők meg a kisvállalkozásoknál is, az egyszemélyes magánrendelők kezdenek társszakmákat bevonni a működésükbe, praxisközösségeket létrehozva. Ezek a tendenciák felgyorsulnak az elkövetkezendő években, s nem csak összeállnak majd vállalkozások, nő a felvásárlások száma is, mivel a hatékony működéshez elengedhetetlen a megfelelő méretgazdaságosság. A nagy szolgáltatók – vizionálja Leitner György, az Affidea vezérigazgatója – az elkövetkezendő évtizedben épp ezért a piac 20–30 százalékát fogják birtokolni.

Bár abban teljes az egyetértés, hogy egységes, konzekvensen végiggondolt és kimunkált gazdaság- és társadalompolitika híján ad hoc jellegűek, különböző lobbik által vezérelt, sokszor egymásnak is ellentmondó lépések jellemzik a kormányzati egészségpolitikát, jogos a kérdés, hogy vajon mindaz, ami jelenleg az egészségügyben zajlik, egy politikai mesterterv része, vagy a magára hagyott rendszer spontán folyamata-e. Mindenki az utóbbira voksol, kivéve Sinkó Esztert. Igaz, ő sem mestertervről beszél, felidézi viszont, hogy az Alaptörvényből kimaradó társadalombiztosítás kifejezést hiába igyekezett a korábbi egészségügyért felelős államtitkár rendre visszaíratni a törvénybe annak többszöri megnyitásakor, e javaslatokat konzekvensen és kategorikusan utasította el minden egyes alkalommal a Fidesz-frakció. S mintha az alacsony jövedelemadó is azt sugallná: a kormány a legszegényebbeknek biztosítja a közszolgáltatást, a többieknél pedig hagy elég jövedelmet, hogy megvegyék maguknak az oktatást és az egészségügyet. A rendelkezésre álló mozaikokból valami ilyesmi körvonalazódik, teszi hozzá.

S mintha erre hajazna, ahogy az állam – átláthatóságra hivatkozva – minden olyan tevékenységet igyekszik kitolni az állami intézményekből, amivel magánforráshoz juthatnának. Holott – állítja a Magyar Kórházszövetség alelnöke – itt ma már nem is annyira a bevételről, sokkal inkább a munkaerő megtartásáról van szó. Az emberek egy része ugyan valóban a többletjövedelemért vállal munkát a magánszolgáltatónál, de van, aki azért, mert a teljesítménykorlát miatt például nem operálhat eleget. Pingpongozás zajlik, az orvosok s klienseik jönnek-mennek az állami és a magánintézmények között. Mindezt a betegek biztonsága sínyli meg, állítja Ficzere Andrea.

Fotó: 123rf

Megoldás kerestetik

Az állami intézmények teljesítményének (tvk) alacsony szinten tartása egyébként nemcsak az orvosokat viszi az államiból a magánegészségügyi intézményekbe, de áttolja oda a betegeket is. Nem kell holmi ellátási alapcsomaggal bíbelődni, esetleges szűkítésével népharagot előidézni, ha ez „megoldható okosban” is. Tudatosan talán nem ez motiválja a döntéshozókat, de a tvk szűkítésének kétségkívül van ilyen indirekt csomagszűkítő hatása, hiszen amit csak elfogadhatatlan hosszúságú várakozással kaphat meg a kliens a közszolgálattól, azt előbb vagy utóbb megvásárolja a magánszolgáltatótól. Aztán esetleg odaszokik.

Apropó, társadalombiztosítás. Ennek bismarcki modellje az öregedő Európában s az idősödő Magyarországon az orvoslás hihetetlen fejlődése s az ezzel járó költségrobbanás okán egyre működésképtelenebb. Számol e ténnyel a kormány is, ezt szolgálja tudatos járulék- és adópolitikája, s hogy 2014-től nem épp apró lépésekben kezdte átalakítani, gyakorlatilag leépíteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt. Egy civilizált államban azonban – kommentálja az eszmefuttatást Lantos Csaba – fenn kell tartani a közszolgáltatást, bár nem feltétlenül kizárólag állami intézményekben. Hogy milyen formában? Útközben vagyunk – mondja erre Varga Péter Pál –; a társadalombiztosítástól tartunk az adóalapú rendszerig. Más kérdés, hogy valaha vajon odaérünk-e.

Sinkó Eszter megközelítése – aki egyébként az állami rendszer helyett még mindig inkább a társadalombiztosításra adja a voksát – nehezen nevezhető optimistának, amikor arról beszél, hogy a kórházi hozzáférés még nem annyira „gáz”, nem szelektálják a betegeket, súlyos esetekben ehhez még a legszegényebbek is hozzájutnak. Amúgy egyébként – erősíti meg tapasztalatainkat – a rendszer már javában kétszintűvé vált. Szerinte azért nem járható út a szűkebb közszolgálat, mert a paraszolvencia szívóssá teszi a rendszer belső ellenállását. Itt-ott leválik ugyan néhány szolgáltatás, de a keretrendszer nehezen felülírható, mivel a hálapénz fenntartja a működési mechanizmust.

De akkor hogyan tovább?

Egy idő után természetes módon adódik az igény, hogy a magánintézményekben zajló munkát orvosszakmailag, valamint pénzügyi, adózási szempontból is kontrollálják. Ehhez dokumentálni kell a tevékenységet, s számlát kell adni. Ám a számlához csak akkor ragaszkodik a páciens, ha azt van hol leadnia; erre megoldás a kiegészítő biztosítás, sorolja az egymást követő logikus lépéseket Varga Péter Pál. Lantos Csaba szerint is szükség van arra, hogy az emberek valamilyen strukturált formában képesek legyenek önmagukról gondoskodni. Az biztos, hogy továbbra sem lesz vizitdíj vagy kórházi napidíj. Ezek a megoldások a maguk egyszerűségében voltak politikailag nagyon támadhatóak. Úgy véli, ha valami visszajön, az sokkal szofisztikáltabb formában történik majd. A kórházszövetség alelnökétől sem idegen a szervezett forrásbevonás, úgy gondolja, az alapcsomagra állami rendszerű kiegészítő biztosítást kellene rátenni. S úgy hírlik, a politikai vezetők holdudvarában hasonló gondolatok formálódnak. S talán itt jön a képbe Csányi Sándor. Lehet, hogy a sportegészségügy mellett régóta elkötelezett Budai Egészségközpont lesz az a kísérleti műhely, ahol egy jól körülhatárolt csoport esetében kimunkálhatók egy kiegészítő biztosítás különböző szolgáltatási csomagjai s pénzügyi konstrukciói. Bár erősen tartja magát szakmai körökben, mindez egyelőre nem több feltételezésnél.