Ciklusértékelő
2018. március 23. 09:41
Mit tett a kormány az egészség feltételeinek biztosításáért? – a kérdésre Kincses Gyula exállamtitkár keresi a válszt az Asztalfiókban.
Régebben az egyén genetikai állományát fátumnak tekintettük, de már nincs messze az idő, amikor az úgynevezett személyreszabott, precíziós orvoslás ezt is új megvilágításba teszi. Ma még mindez nem kormányzati kompetencia, sőt: olyan korban élünk, amikor engem megnyugtat, ha a kormány nem foglalkozik az egyének genetikai állományával…
Az életmód jelentőségénél hajlandók vagyunk legyinteni, hogy persze, biztosan fontos, de ugorjunk, lássuk az egészségügyet. Nem. Ki kell mondani, hogy a magyar lakosság egészségi állapota lényegesen rosszabb annál, mint ami az ország gazdasági fejlettségből és (az elvben) mindenkire kiterjedő ingyenes egészségügyi ellátásból, és az ellátórendszer fejlettségből következne. Ez elsősorban nem az egészségügy sara, ebben az ellátórendszeren kívüli okok szerepe a meghatározó, mert az egészségügyi ellátórendszerünk – az utóbbi idők sokasodó problémái ellenére – fejlettsége, teljesítménye nem rosszabb, mint ami az ország gazdasági teljesítményéből következne. (Ezzel nem az egészségügyet dicsértem, hanem az ország általános helyzetére, nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyére utaltam. És arra, hogy még a Kádár rendszerben megszoktuk, hogy az egészségügy hozzáférhetősége, szolgáltatása messze jobb, mint az ország gazdasági teljesítménye.) A rossz egészség elsősorban az egészségügyön kívüli okokkal magyarázható, ami összkormányzati felelősség, mert nem az egészségügyi államtitkár határozza meg a gazdaság fejlődését, nem ő dönt a mélyszegénység mértékéről, a környezeti káros hatásokról, de még az élelmiszerbiztonságról sem. A gazdasági fejlődés elemzését meghagynám a gazdasági szakembereknek. Itt elég az, hogy a föld országait tekintve az egészségi állapot, a várható élettartam az összes jól mérhető mutató közül az egy főre jutó GDP-vel mutat legszorosabb összefüggést. Azt, hogy a gazdasági teljesítményünk hova sorol minket, tudjuk, de az OECD tanulmánya azt is bizonyítja, hogy a magyar lakosság egészségi állapota attól is elmarad, ami a gazdaság fejlettsége alapján „járna” nekünk.
Ki kell mondani: az a politika, amelyik a társadalmi különbségeket növeli, illetve rétegeket tűr mélyszegénységben, nemcsak igazságtalan és etikátlan, de egészségellenes is. A szegénység betegít, elzár az egészségügy igénybevételétől, és aki szegény annak nemcsak pénze nincs egészségtudatosságra, de kedve, motivációja sem: az aluljáróban, a borsodi, bihari cigánytelepen nehéz az embereket az egészséges életmód előnyeiről győzködni. A napi túlélés a tét, nem a hosszabb élet. A két kormányzati ciklus üzenete pedig egyértelmű: akinek van, aki szerez magának, annak adunk, és aki szegény, az annyit is ér. (Dolgozzon, ne követelőzzön, és ne a rendes emberek munkájával megtermelt nemzeti jövedelmet akarja segélyként el-fetrengeni.) Ezt a szemléletet közvetíti az egykulcsos SZJA, a családi adókedvezmény (az alanyi jogon járó családi pótlék helyett), a segélyek munkához kötése, de akár a lakás-, vagy gázár-támogatások rendszere. Ez a fajta politika – amely ráadásul a társadalmi mobilitást is csökkenti, gettósítja a mélyszegénységet – ugyan ösztönzi a teljesítményt, de ebben a túlhajtott formájában egyfajta neo-Tajgetoszként komoly kockázatot jelent a nemzet szintű egészségi állapotra. És ha a környező országok gazdasági teljesítményét nézzük, akkor az sem lett igaz, hogy ez a politika növeli a gazdaság versenyképességét, és a többieket lehagyó gazdasági növekedés majd lecsorog a szegényekhez is, javítva az ő életesélyüket is.
Hogy ez nem elméleti fejtegetés, azt jól mutatják az EMMI háttérintézményének a „MÉRTÉK – a Magyar Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelési Jelentése 2013-15” című kiváló elemzésének adatai. A tanulmány 259. oldalán olvasható: „A felsőfokú iskolai végzettségű férfiak születéskor várható élettartama 12 évvel hosszabb, mint az alapfokú végzettségűeké. Az alapfokú végzettségű anyák csecsemőinek halandósága háromszorosa a felsőfokú végzettségű anyák csecsemői halandóságának.”
A teljes elemzés (első részét) az Asztalfiókban olvashatja.
(forrás:
Kincses Gyula blogja)
