hirdetés

Új CT a balassagyarmati kórházban

A 143 millió forintos, korszerű készülék üzembe helyezése jelentősen növeli a betegellátás színvonalát, a betegbiztonságot, a jobb, gyorsabb képalkotásnak köszönhetően bővülnek a diagnosztikus lehetőségek  hangzott el az ünnepségen.

Szigeti Szabolcs, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi gazdálkodásért és intézményfelügyeletért felelős helyettes államtitkára a Nógrád megyei városban tartott átadáson szólt arról, hogy az új CT minőségi változást jelent számos ellátási terület diagnosztikájában. A régió évek óta részese az egész országot érintő fejlődési folyamatnak, a balassagyarmati kórház és rendelőintézet már két uniós ciklusban is számos projekt kedvezményezettje volt az energetikától a betegbiztonságon keresztül a diagnosztikáig.

Az elmúlt években a kormány több mint 500 milliárd forintos fejlesztéseket hajtott végre a konvergenciarégiókban, amelynek eredményeként 77 kórház, 54 rendelőintézet és 104 mentőállomás újult meg, illetve 23 új rendelőintézet és 31 új mentőállomás épült. Eközben az elmúlt évtizedek legnagyobb bérfejlesztési programját indította el a kormány az egészségügyben; ennek következtében a szakdolgozók bére 2010 és 2019 között a kétszeresére, az orvosoké közel két és félszeresére emelkedett  mondta Szigeti Szabolcs, hozzátéve, hogy a rezidenseket és a fiatal orvosokat célzó ösztöndíj-programokkal és a bérek folyamatos emelésével sikerült mérsékelni a szakemberek elvándorlását.

Határozott célunk, hogy versenyképes feltételeket tudjunk biztosítani a hazai ellátórendszerben vidéken és a fővárosban egyaránt  szögezte le a helyettes államtitkár.

Fotó: ÁEEK Facebook
Fotó: ÁEEK Facebook

Szabó Géza, a balassagyarmati kórház főigazgató főorvosa elmondta: az új, 80 detektorsoros CT jelentősen lerövidíti a vizsgálati időt, és számos új diagnosztikus lehetőséget nyújt a klinikai szakmák és a betegek számára, emellett átlagosan 25 százalékkal kisebb az energiafelhasználása, mint a korábbi gépé. A beépített algoritmus lehetővé teszi, hogy a beteget érő sugárterhelés mintegy 75 százalékkal csökkenjen a korábbi készülékkel elvégzett vizsgálatokhoz képest, emellett azonnali képmegjelenítésre képes, szükség esetén akár 50 kép/másodperc sebességgel.

Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója a rendezvényen elmondta: a kormány korábban mintegy 3 milliárd forintot költött a kórház infrastruktúrájának fejlesztésére, de ez a keret nem tette lehetővé a diagnosztikai eszközök fejlesztését, amikor pedig kiderült, hogy az előző CT javítása 30-40 millió forintba kerül, az új készülékre biztosítottak 143 millió forintot.

Fotó: ÁEEK Facebook
Fotó: ÁEEK Facebook

Balla Mihály (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: több éves munka eredményeként került a modern diagnosztikai eszköz a kórházba, ebben nagy segítséget nyújtott a szaktárca és a kormány.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....