hirdetés

Interjú az egészségügyért felelős államtitkárral

Szócska Miklós a fővárosi ramazuriról

A Medical Tribune, a héten megjelenő számában interjút olvashatnak Szócska Miklóssal, az egészségügyért felelős államtitkárral, aki többek között beszélt a fővárosi "ramazuriról", a kiszervezett osztályokról és arról, miben más Budapest. Ebből közlünk ízelítőt most.

Felforrósodtak az események az egészségügy átalakítása körül. Előbb úgy tűnt, Budapest keresztbe fekszik az államtitkárság terveinek. Ám végül Tarlós István rendreutasította helyettesét, és teljes mellszélességgel kiállt Szócska Miklós elképzelései mellett. Ezután kérdezte a Medical Tribune az egészségügyi államtitkárt az egészségügy aktuális problémáiról.

- Miért olyan fontos az államosítás? Egyszer azt mondja, hogy az állam nem szeretné roncsintézmények lerakóhelye lenni, máskor pedig azt: csak a problémás kórházak esetében folyamodnak az állami tulajdonba vétel eszközéhez. Nincs itt ellentmondás?

- Nincs. Egyébként az államosítás amúgy sem jó kifejezés, a köztulajdon egyik formájából a másik formájába zajlik az átmenet. Országjárásunk során mindenütt az az első kérdés, hogy hozzányúlunk-e Budapest ellátórendszeréhez. A válaszunk egyértelmű: igen, mert itt koncentrálódik az ellátórendszer 40 százaléka és az országos centrumok többsége, és mégsem jut megfelelő ellátáshoz a budapesti polgár. Ám ez egy nagyon speciális helyzet; amíg sok vidéki városban egy vagy esetleg két kézben vannak a gyógyhelyek, addig itt hét fenntartó van.

- Egy nap 2-3 megyébe látogatnak el. Erőltetett menetben rohan végig az országon; hogyan lesz ebből rendszerszerű átalakítás?

- Módszeresen haladunk. Tavaly megőriztük a működőképességet, kezelhetővé tettük a kórházi adósságállományt, és megteremtettük az átrendeződés jogszabályi kereteit. A Semmelweis Terv tavaly novemberi nyilvánosságra hozatala pedig azt jelezte, hogy a jogszabályalkotás erejével nem fogunk egyetlen agyament ötletet sem ráerőltetni az egészségügyre, éppen ellenkezőleg: a rendszer szereplőivel együtt szeretnénk felállítani a diagnózist, és megvitatni egy rendszerszintű javaslatot.

- A diagnózist ezer éve ismerjük.

- Ez nem így van, kényszermegoldásokat erőltettek. Mi most az összes fenntartóhoz, helyi politikushoz és minden intézményvezetőhöz elmegyünk. Ez egy nagyon speciális helyzet.

- Meggyőzni őket?

- Együtt dolgozunk a szakmával. A roadshow nem egy politikai kampánykörút, hanem nagyon komoly munka, engem szakértői csoportok követnek, akik a helyi erőkkel kiegészülve közösen fogják irányítani a változtatási folyamatot.

- Lassan az ország felét meglátogatta már. Azt mondta, vidéken másfajta elgondolásra van szükség, mint a fővárosban. Ha nem államosításra, akkor mire?

- Minden megye más. Van, ahol a "sok kórház" problematika vagy a funkcióváltás fel sem merül. Másutt az intézmények integrációjára lenne szükség, de előkészítés nélkül ez kiveri a biztosítékot a helyi politikában. Ám hiába várja, nem fogok kipellengérezni egyet sem. A látogatásnak éppen az a célja, hogy együttműködő partnernek nyerjem meg őket, és ne adjam ki a nehézségeiket.

- Mi követi az országjáró körutat?

- Szeptemberre szeretnénk kiírni az átalakítást támogató uniós projekteket. Sok mindenre lehet majd pályázni, például ha egy megyei kórház nem tudja biztosítani a tőle elvárt sürgősségi szintet, ennek teljesítésére, vagy egy gyógyítóhely funkcióváltására.

- És mi jön utána?

- A megvalósítás. Ám ez már most elkezdődik, a szakértőink felmérik, hogy mennyire hatékony az intézmények gyógyszerbeszerzése és energiaellátása, elsőként itt szeretnénk lépni.

A teljes interjút a Medical Tribune, a héten megjelenő számában olvashatja!

Élő Anita
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...