hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Tarlós: nem vagyok hülye

Ki, mikor, mit mondott - Holding, integráció vagy államosítás? Az elmúlt napok budapesti egészségpolitikai eseményeinek krónikája. Szentes Tamás a Népszabadságnak adott nyilatkozatától Horváth Csaba, valamint Tarlós István és Szócska Miklós sajtótájékoztatójáig.

Szentes Tamás nyilatkozata a Népszabadságban

A főpolgármester-helyettes továbbra is a Pesti Imre által vázolt holdingokról beszélt, igaz akkor már integrációnak hívta, és mint mondta "ez nem csak szómágia". Holding vagy integráció, tény, hogy terveiben kilenc budapesti kórház helyett csak négy, szélesebb kompetenciákkal bíró intézmény szerepelt. Arra a kérdésre, hogy tervei hogyan illeszkednek a főpolgármester államosítási szándékához, a Szentes Tamás azt mondta: "nem sajnálja az időt, a fáradságot arra, hogy meggyőzze Tarlós Istvánt, koncepciója helyes, és a főváros nem mondhat le arról, hogy saját egészségügyi ellátórendszere legyen."

Szentes utalt a később botránnyá fokozódó találkozóra is a kórházvezetőkkel, igaz úgy fogalmazott, "a következő napokban valamennyi intézményvezetővel egyeztet annak érdekében, hogy ügyéhez megnyerje őket".

Nincs holding, sem integráció - van viszont elvi megállapodás államosításról

Szentes Tamás nyilatkozata után, annak homlokegyenest ellentmondó információkról szerzett tudomást a Népszava. A lap szerint Tarlós István és Szócska Miklós elvi megállapodást kötött arról, hogy a teljes fővárosi önkormányzati tulajdonú kórházi rendszert átadják az államnak.

Az információ pikantériája, hogy az egyeztetést egy nappal az ominózus Népszabadság-interjú megjelenése előtt tartották, és azon több más érintett mellett maga Szentes Tamás is részt vett.

Tarlós négy kórház átadásáról beszél

A főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában azt mondta, a Heim Pál Gyermekkórházról, a Péterfy Sándor utcai Kórházról, a Szent László Kórházról valamint a Központi Stomatológiai Intézetről tárgyaltak az Egészségügyért Felelős államtitkársággal. A februárra várható döntésig a Fővárosi közgyűlés minden, a budapesti egészségügyi átalakítással kapcsolatos előterjesztést levett a napirendjéről.

Tarlós István hozzátette, megállapodás esetén a további nyolc fővárosi kórház sorsáról a későbbiekben döntenek.

Szentes Tamás találkozója a kórházigazgatókkal - Tarlós üzenete

"Azt gondoltuk, az első találkozás az ismerkedésé, s később, egy másik időpontban megkezdjük a szakmai párbeszédet" – mondta a MedicalOnline-nak az egyik, neve elhallgatását kérő intézményvezető. Ehelyett azonban Szentes Tamás – különböző, személyre szóló "csomagolásban" – egyenként le-, illetve felmondásra szólította fel a húsz perces etapokban érkező vendégeit.

Szentes Tamás állítólag arra hivatkozott, hogy "saját emberekkel" akarják betölteni a bizalminak, s fontosnak számító intézetvezetői posztokat.

 

Tarlós István ezidő alatt Szerbiában volt, ahonnan azonnal megüzente: "egyetlen egészségügyi intézményvezető sem lesz kirúgva". Szűcs Somlyó Mária a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója a történtek részleteiről nem mondott semmit, mindössze a másnapra Szócska Miklós és Tarlós István által összehívott sajtótájékoztató tényét ismertette.

Horváth Csaba szerint káosz van, nem tudni Szentes marad-e

A MSZP megragadta az alkalmat és egy sajtótájékoztató keretében a párt fővárosi frakciójának vezetője elmondta: "október óta azonban káosz van az egészségügyben, az országos és helyi egészségpolitika szereplői eltérően nyilatkoznak, hol államosítanának, hol integrálnának, de szóba került a privatizáció is. Kiemelte: a "mélypontra" kedden jutottak, amikor "Tarlós utasítására vagy anélkül", de Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes "egy lendülettel" lefejezte volna a teljes fővárosi ellátórendszert és küldte volna el a 12 kórházigazgatót."

 

Horváth Csaba hozzátette: "abban "száz százalékig biztos", olyan Szentes Tamás személyisége, hogy "nem fogja sorba állítani saját kútfőből a kórházigazgatókat a folyosón és kétpercenként egy felmondólevelet kézbesíteni, erre ő alkalmatlan", és véleménye szerint ezt Szentes "csak akkor tudja megcsinálni, ha erre valaki neki konkrét utasítást ad".

Ezzel párhuzamosan elkezdődtek a találgatások is, a sajtó meg nem erősített információkra hivatkozva arról ír, Szentest menesztik.

A záróesemény: Tarlós-Szócska sajtótájékoztató

A főpolgármester bejelentette, hogy Szentes Tamás továbbra is főpolgármester-helyettes maradhat, ám személyi kérdésekben nem dönthet.

Tarlós István a sajtótájékoztatón véget vetett az elmúlt napok, a budapesti kórházakat érintő találgatásainak is. Azaz nem csak az Egyesített Szent István – Szent László Kórház, a Heim Pál Gyermekkórház, a Központi Stomatológiai Intézet valamint a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Központ átadását tervezi, hanem mind a 12 fővárosi kórházat "állami gondozásba" adná.

A MedicalOnline tudósítását a sajtótájékoztatóról itt olvashatja.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink