hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Szócska szerint megváltás nincs, csak kőkemény munka

Megkezdi korábban ígért országjárását az egészségügyi szakállamtitkár és csapata. A körút során találkoznak minden egyes intézményvezetővel, az intézménytulajdonosokkal valamint az adott terület országgyűlési képviselőivel. Minden este egészségügyi fórumot tartanak, amelyen számítanak a háziorvosokra, a járó- és fekvőbeteg ellátásban résztvevő orvosokra és szakdolgozókra, valamint gyógyszerészekre.

Az országjárás célja – hangsúlyozta Szócska Miklós az Önkormányzati Egészségügyi Napok mai rendezvényén -, hogy a szakminisztériumban kialakított koncepciót egyeztessék az annak végrehajtásában részvevőkkel. Az államtitkári ígéret szerint e konzultációk során nem térnek ki a nehéz kérdések elől. A Semmelweis-terv konkrét cselekvési programokra fordítása – tette hozzá - szervesen illeszkedik a már beharangozott, Matolcsy György nevével fémjelzett strukturális változásokat eredményező elképzelésekhez. Az országos körút során adatokat gyűjtenek egy, az egészségügyi rendszert érintő kataszter elkészítéséhez.

Erre többek között azért van szükség, mert például nincsenek megfelelő adatok az ágazat munkatársairól, s szeretnék látni, hogy egyes területeken mennyien, s kik dolgoznak, miként oldják meg egy-egy szakterület ellátását az egyes intézmények. Ugyanakkor megtörténik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szerződés, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat működési engedély állományának teljes körű felülvizsgálata, amelynek során összehasonlítják a szerződött partner gyakorlatát a megállapodásban foglaltakkal. Ez Szócska szerint a közszolgáltatások fenntarthatóságát szolgáló audit. Hozzátette: élni kívánnak a prioritás átcsoportosítás lehetőségével is. Ezzel kapcsolatban a szervátültetéseket említette, amelyek várólistáit európai szintre szeretnék emelni. az ehhez szükséges 1-3 milliárd forint előteremtése során élni kívánnak a kasszán belüli pénzátcsoportosítás lehetőségével. A lakosság megyei szintű teljes ellátása megoldhatatlan, hangsúlyozta Szócska, mondván, ehhez nem állnak rendelkezésre a szükséges feltételek. Példaként említette, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben nem lehet mindenhova csúcsdiagnosztikát telepíteni, miközben ezekre az eszközökre a betegellátás során mindenképp szükség van. Mint ahogy abban is egyetértenek a szakemberek, hogy a megyékben az esetszámok nem egy szakterületen nem elégségesek a hatékony, biztonságos és eredményes gyógyító munkához. Az ágazati koncepció ezért fókuszál a nagytérségi szintekre, ahol betegút-szervezési modell alapján végzik el a strukturális átalakításokat, a progresszívitási szinteknek megfelelően, az ellátás minden szintjén élve a funkcionális integráció adta lehetőségekkel.

Progresszivitási szintek

Kezdő szint

Háziorvosok-házi gyermekorvosok. Áprilistól a háziorvosok már követhetik a betegeik útját, a jogszabályi háttér ehhez már rendelkezésre áll.

Nulladik szint

Kistérségi kórházak és/vagy járóbeteg központok. Sürgősségi fogadás biztosítása járóbeteg háttérrel, krónikus és szociális kapacitások kialakítása, nappali kórház, kúraszerű ellátás, rehabilitáció, összevont alapellátási központ – itt akár otthonra is lelhetnek az államtitkár megfogalmazása szerint az alapellátók - szűrések szervezése. A kistérségi betegutakért ez a szint lenne felelős.

Első szint

Városi kórházak és járóbeteg központok. Specifikus diagnosztikát nem igénylő akut sebészeti, traumatológiai, belgyógyászati, neurológiai, szülészeti, gyermekgyógyászati esetek ellátása. Párhuzamosan rehabilitációs és krónikus profilok, valamint sürgősségi ellátás 2. tartozik ehhez a szinthez.

Második szint

Megyei kórházak és szakrendelők, szakkórházak. Speciális diagnosztikát igénylő akut esetek, párhuzamosan rehabilitációs és krónikus profilok, intenzív kardiológiai és strok esetek fogadása, esetenként kiemelt erőforrásokat igénylő ellátások, valamint sürgősségi 1. Az érintett intézmények szakkórházak is lehetnek, sajátos feladattal.

Harmadik szint

Nagytérségi központok. Körülbelül egy millió lakosra szervezendő ellátások, nagytérségi vonzáskörzet, benne az első-második szint ellátási képességével, kiemelt erőforrást igénylő ellátások központja. Nagytérségi sürgősségi központ feladatainak ellátása, szakmai koordináció, továbbképzési központ. Ugyanakkor a szakmai és az intézményi progresszió nem feltétlenül esik egybe. Nem sorvasztják el a megszokott betegútak mentén lévő, nagytérségi szintű ellátást nyújtókat, például megyei kórházakat.

Országos Szakmai Központok, alközpontok

Egymillió lakosnál több emberre szervezendő, drága, jelentős műszerigényű illetve ritkán végzett ellátások színhelye. Elvárás: 24 órás elérhetőség, kizárólagosság egy területen, tudományos tevékenység végzése, részvétel az oktatásban valamint a szakmai-módszertani irányításban.

Nagytérségi Egészségszervezési Igazgatóságok

Állami tulajdonban lévő, államilag irányított intézmények, rendszerfejlesztő feladatokkal, lényegében az egészségpolitika végrehajtó szervezetei. Önálló költségvetéssel rendelkeznek, szakmai módszertan alapján az érintettekkel közösen alakítják ki az ellátó intézmények közötti szakmai, szervezeti, gazdasági kapcsolatokat. A helyi erőkre, az adott területet jól ismerőkre kívánnak építeni – illeszkedve az önkormányzati világhoz -, ezért az egyeztetéseken javaslatokat kérnek olyan szakemberek delegálására, akik el tudják látni a nagytérségi szervezési feladatokat. Ez utóbbiak: betegút optimalizálás, nyilvántartás, monitorozás, nagytérségi együttműködési modell kimunkálása közös módszertan szerint. Lényegében a regionális egészségügyi tanácsokhoz hasonló szervezetek, azzal az igen lényeges különbséggel, hogy teljesen más lesz a hatáskörük. A cél működőképes nagytérségi vezetés kialakítása.

Állami Egészségszervezési Központ

Államilag vezetett egészségügyi igazgatóság, a vezetés módszertani központja, felügyeli a nagytérségi igazgatóságokat, országos szinten koordinálja az ellátást, a betegút-szervezés nyilvántartását, ennek monitorozását. A már kísérletképpen végrehajtott együttműködésre is hozott példát az államtitkár. A Semmelweis Egyetem - Irgalmas Kórház – Bethesda Gyermekkórház – Szent Ferenc Kórház beszerzési társulást hozott létre, holott különbözőek a tulajdonosaik. Gyógyszerbeszerzésen például a három kórház összesen 139 milliós megtakarítást ért el, az egyetemi eredményeket nem is számítva.

A szabadság - mint felismert szükségszerűség(?)

Társadalmi vitán dől majd el, hogy az igazgatóságok megjelenésével megmarad vagy sem a fenntartó önkormányzatok ellátási felelőssége, válaszolta az államtitkár egy kérdésre. Hozzátette: mindenképp szeretnék megnyerni az önkormányzatokat az együttműködésre. "Tudjuk, hogy ez nélkülük nem fog menni" – ismerte el Szócska Miklós. Elmondta, hogy amikor az adósság konszolidáció elvei szerepeltek napirenden voltak nagyon kemény beszélgetései önkormányzati vezetőkkel, akik szóvá tették: miért a nyájhoz megy, miért nem a pásztorral beszél. Egyensúlyi kérdés, hogy a tárgyalások során mit kell egyeztetni a fenntartókkal, s mit az ellátókkal.

Többen arra voltak kíváncsiak, vajon mekkora szabadsággal dolgozhatnak a kórházi menedzsmentek a felvázolt struktúrában, a nagytérségi igazgatóságok mennyire csorbíthatják a területi intézmények jogosítványait? Válaszában ugyan az államtitkár elismerte, hogy az intézmények ellenében nem lehet végrehajtani a változást, ugyanakkor azt is leszögezte: egyéni intézményi vagy osztályos érdekek nem írhatják felül a rendszer fenntarthatóságát.

Az életpálya végleges megoldása - vagy érezhető megoldása - rendkívül forrásigényes, ezért nem történhet meg egyik napról a másikra, ismerte el az államtitkár. Ezért homogén életpálya modelleket keresnek, akiknek a helyzetét komplexen kezelnék, vagyis esetükben nem csak anyagi juttatásokról lenne szó. Példaként a háziorvosi rendszert említette, ahol kártyapénz karbantartása mellett, az eszköztámogatás 1,5 milliárdja, a dereguláció, az on-line jelentés bevezetése, s a praxisjog megerősítése egy a diákhitel rendszeréhez hasonlító praxisalappal lenne a megoldás.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink