Rácz Róbert hajdú-bihari közgyűlési elnök és Kósa Lajos debreceni polgármester szerint nincs olyan terv, amely szerint bármibe be akarnák olvasztani a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumához (DEOEC) tartozó klinikákat.
A két politikus ezt arra reagálva közölte, hogy Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke csütörtöki, debreceni sajtótájékoztatóján kifejtette: a szocialista párt aggályosnak tartja azt a tervet, mely szerint a fideszes irányítású Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és Debrecen városa által fenntartott egészségügyi holdingba olvasztanák be a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumához tartozó klinikákat.
Rácz Róbert közgyűlési elnök és Kósa Lajos polgármester szerint nincs olyan terv, amely „a DEOEC bármilyen beolvasztását célozná bármibe”. Mint közleményükben írták, ez hírlapi/politikai kacsa, terjesztőinek az a szándéka, hogy összeugrassa a DEOEC és a Kenézy-kórház vezetőit, dolgozóit. A közlemény kitér arra is: 2006-ban úgy vették át a kórházat, hogy milliárdos adósság terhelte.
Mint írják, „Juhászné és párttársai” 2007-ben megszavazták azt a törvényt, amely nyomán évi kétmilliárd forinttal csökkent a kórháznak az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott finanszírozása. Ma a kórháznak egyáltalán nincs szállítói tartozása, „ez egyedülálló a mai magyar egészségügyben”.
Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt.
Nyelv: magyar...
Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...
Leírás:
Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak.
Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...
Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...