Ne büntessen, hanem törődjön saját polgáraival az állam

Míg a Magyarországon az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánerőforrás-monitoring Rendszerének adatai szerint aktívan dolgozó 34824 orvos létszáma viszonylag közel áll az OECD országok átlagához, a szakdolgozók életkori görbéjén markáns hiány mutatkozik. Minderről Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke beszélt az ELTE Társadalomtudományi Kara (ELTE TáTK) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Humán Tőke Projektjének minapi, közös konferenciáján, ahol a gazdasági és humán szféra képviselői arra tettek kísérletet, hogy együtt mutassanak rá a gazdasági fejlődés, a társadalmi jóllét, az egészségi állapot és iskolázottság, valamint az egészségügyi, oktatási és szociális rendszer közötti komplex összefüggésekre és ezek szerepére a hosszú távú gazdasági és társadalmi fejlődésben. (A konferencia korábbi előadásairól szóló beszámolónkat ITT olvashatják.)

Ha nem lenne az a mintegy 15 ezer, az ápolói, asszisztensi feladatokat nyugdíj után is vállaló szakdolgozó, ellehetetlenülne az ellátás, hiszen jelenleg is 5-10 ezer fővel kevesebben dolgoznak Magyarországon az európai uniós átlagnál. A teljes lakosságra számított ápolói hiány valamennyi szakmacsoportban megjelenik – sorolta az adatokat az elnök, hozzátéve, hogy magasabb ápolói létszám mellett kevesebb orvossal is magasabb minőségű szolgáltatást tudna nyújtani az ellátórendszer. Európában 2035-ben 12 millió ápoló fog hiányozni az egészségügyi rendszerekből, ami a várólisták és a betegbiztonsági kockázatok növekedését okozza majd. A tragikus hiányokra utal az utánpótlás jelenlegi helyzete is, idehaza például szövettani szakasszisztensből jelenleg mindössze kilencet képeznek országosan.

A kamara megoldási javaslatai:

• az egészségügyi és a szociális ágazat kormányzati ciklusokon átívelő priorizálása;
• nemzeti ápolási stratégia kidolgozása;
• szakdolgozói létszám növelése, a korábban ezen a területen szakképesítést szerzett 20-30 ezer fő visszacsábítása az ellátórendszerbe;
• az egészségtudományi és szakképzési rendszerek átszervezése a munkaerőpiaci viszonyoknak megfelelően;
• a nyugdíj után munkát vállaló szakdolgozók továbbfoglalkoztatási kérelmeinek rugalmas befogadása (jelenleg 10-12 hónap után kapnak engedélyt);
• az orvoslétszám növelésében sikeresen alkalmazott módszertan – pl. rezidensi ösztöndíjak – bevezetése a szakdolgozók körében;
• a bérek rendezése és életpályamodell kialakítása;
• a szakdolgozói pálya népszerűsítése, pályaorientáció.

Hiába tartozik a Belügyminisztérium égisze alá úgy az egészségügyi, mint a szociális ágazat, a területek között nincs kommunikáció, a szakterületek közötti együttműködés hiánya így mindkét szegmens számára rendkívül rossz prognózist jelent – mondta végül a MESZK elnöke, akinek zárszavára rímelő válaszok születtek a konferencia délutáni kerekasztala mellett.

A beteggel kellene foglalkozni

Melyek azok az intézkedések, amelyek javítanának az egészségügyi és a szociális ágazat helyzetén? – tette fel a kérdést Orosz Éva, az ELTE TáTK professzora a kerekasztal résztvevőinek.

Ha a politikusok nem is, a társadalom már priorizálta az egészségügyet – emlékeztetett az utóbbi évek felméréseinek eredményeire Hegedűs Zsolt a Wáberer Medical Center és az Országos Sportegészségügyi Intézet ortopédsebész főorvosa. A társadalom válaszaiból rendre kiderül, hogy a magyarokat aggasztja az ellátórendszer helyzete. – Ahhoz, hogy célt érjünk a politikusoknál, transzparenciára van szükség. A szakmai kamaráknak, vagy akár a kórházaknak ki kell hangosítaniuk a betegek véleményét, olyan platformokat létrehozva, amelyeken a páciensek megoszthatják az ellátás során szerzett tapasztalataikat. Amíg ez széles körben nem történik meg, nem lesz nyomás a döntéshozón, hogy változtassanak – szögezte le Hegedűs Zsolt, aki szerint minőségi indikátorok kidolgozására, és az azokon alapuló eredmények publikálására van szükség.

Egy minőségügyi és ellátás-értékelési intézet létrehozása a magyar egészségügy számára kitörési pontot jelenthetne, amelynek tevékenysége a valid adatok értelmezésén, elemzésén és az ellátás során történt nem kívánatos események feltárását, a hibák kijavítását célzó visszacsatolásán alapulna. Ez lehetne egy – a gazdasági lehetőségekhez mérten – gyorsan elérhető, a betegek számára magas színvonalú, minőségi ellátást biztosító rendszer alapja. Hegedűs Zsolt szerint a fals etikai vádakkal kizsigerelt Magyar Orvosi Kamarának is új jogosítványokat kellene adni a minimumfeltételek és az orvosszakma felügyeletével kapcsolatban.

Az ellátórendszer teljesítményértékelésére, az indikátorrendszerek kidolgozására és a minőségi mutatók publikálására volt kísérlet már korábban is, többek között ez lett volna a 2010-ben felszámolt Egészségbiztosítási Felügyelet (EbF) feladata – emlékeztetett ezen ponton Orosz Éva.

Foglalkozzunk azzal, hogy milyen a beteg „rendszerhasználati élménye” – csatlakozott Hegedűs Zsolt gondolataihoz Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász, az ELTE tiszteletbeli tanára, aki úgy vélte, a rendszert a páciensek szemszögéből kell fejleszteni, és radikálisan javítani az információáramlást és hozzáférést applikációkkal, ügyfélszolgálati pontokkal, telefonos tájékoztatással. Javasolta például, hogy a nyolc, legnagyobb népegészségügyi terhet jelentő betegségre építve úgy lehetne átalakítani a Járóbeteg Irányítási Rendszert (JIR), hogy a páciens a saját naptárában, hogy milyen szűrésekre, vizsgálatokra érdemes elmennie, és mi várható az ellátásában.

A betegútszervezés a jövő egészségügyének kulcsa, amely magában foglalja úgy az egészségfejlesztést, mint a szociális szférába átnyúló folyamatok menedzsmentjét. A beteggel világosan ismertetni kell azt a beteutat, amely Nyíregyházától Sopronig lényegében ugyanúgy járható be – mondta az egészségügyi jogász.

Nem a darutollas kalapokon múlik az ellátórendszer jobbítása

Az ellátási folyamat és az ellátórendszerben dolgozó orvosok tevékenysége egyaránt széttöredezett. Mindenki „szerel” egy kicsit a betegen, és bár vannak eljárásrendek, hogy azok hogyan érvényesülnek, az az adott orvos rátermettségétől függ – mondta Kovácsy Zsombor, megjegyezve, hogy lehet ugyan darutollat tűzni a megyei vezető intézmények igazgatóinak kalapjába, de ettől még nem lesz egymással kommunikáló, egységes intézményrendszer.

Ennyi pénzből az egészségügyi ellátórendszer teljesítményét csak hazudni lehet – utalt az őszinte szembenézés fontosságára. – Igazságosabb lenne, ha a korábban a hálapénzből „megvásárolt” előnyökhöz legálisan juthatnának hozzá szolgáltatásként az állampolgárok.  Most „az ellustult orvosokon” és a szerencsén múlik, hogy a betegnek mi jut.

Az állam úgy alakította ki a terepet, hogy alulról jövő kezdeményezések, amelyek javíthatnák az ellátás minőségét, nem tudnak eljutni a döntéshozói szintre – mondta Kovácsy Zsombor, aki szerint ugyan nem jó módszer a hipercentralizáció, ám ha a kormányzat továbbra is erőteljes hierarchiában gondolkodik, akkor legyen maga az állam a változások kezdeményezője.

Egyelőre azonban úgy tűnik, az állam hozzáállását nem a javításra való törekvés jellemzi. Hiszen manapság, ha megjelennek fotók a közösségi oldalon a rossz minőségű kórházi élelmezésről, akkor az ezért felelős állami szerv válasza nem az, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy sokkal jobb ebédet kapjanak a betegek, hanem azt fontolgatja, hogyan indítson jogi eljárást a posztoló pácienssel szemben – hozott példát a jogász.

Szociális ellátás: tesznek a szakmára

Megújulhatna a szociális szakma, ennek mikéntjéről számos nagyon jó ötlete van a végeken dolgozó kollégáknak – mutatott rá a kerekasztal beszélgetés során Meleg Sándor szociális munkás, a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának mesteroktatója, mennyire hasonló cipőben jár az egészségügyi és szociális szféra. – A szakemberek tisztában vannak a problémákkal, és azzal is, hogy mit kellene tenni, ám a döntéshozó vagy nem dönt, vagy nem úgy dönt, ahogy a szakma kéri – mondta, megjegyezve azt is, hogy nincs ezen mit csodálkozni, amikor a minisztériumot egy rendőr, az államtitkárságot pedig egy közgazdász-mérnök-informatikus vezeti.

Az elmúlt 14 év szociálpolitikája mélyrepülésbe taszított a szociális munkát és a szakmát – csatlakozott Szoboszlai Katain szociális munkás, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának docense, aki a források azonnali visszapótlását sürgette. – A megváltoztatott jogszabályi környezet szűkítette a szakma mozgásterét, a munkavégzést korlátozza és túlszabályozza a bürokrácia, így ezen is változtatni kellene – tette hozzá.

A közalkalmazotti bértábla elavult, az alacsony béreket 13 féle ágazati pótlékkal igyekeznek korrigálni. Bérfeszültséget okoz, hogy az egészségüggyel vagy gyermekvédelemmel fúzióban dolgozó szociális munkások fizetése messze elmarad azokétól, akikkel egy munkahelyen vannak – sorolta tovább Meleg Sándor, aki szerint szektorsemlegesen kellene biztosítani azt a forrást, amelyből az elvárt szolgáltatások biztosíthatóak. –  A jelenlegi struktúra a 80-as évek végén működő rendszeren alapul, a mostani félszáz szociális és gyermekjóléti tevékenységet több szolgáltató végzi eltérő körülmények között. A meglévő kapacitások megfelelő használatához funkcionális szemléletű rendszer kialakítására lenne szükség – mondta az SZTE mesteroktatója, hozzátéve, vannak olyan területek – így például a súlyos fogyatékossággal élő hozzátartozójukat gondozók – , ahol a kliensek 80-90 százaléka nem fér hozzá a szolgáltatásokhoz.

Zavaróan túlsúlyossá vált a rendszerben az egyházak jelenléte, ami a szakmai tartalmaz is más irányba viszi – mondta Szoboszlai Katalin, aki úgy vélte, a jólléti sokszínűség visszaállítása lenne kívánatos, ahol egyensúlyban vannak az állami, az egyházi és a non-profit NGO –k. A kliensek, gondozottak mikrokörnyezethez a civilek és a helyi önkormányzatok vannak legközelebb.

Bár lenne lehetőség a transzparens, adatalapú döntéshozatalra, mert „iszonyat mennyiségű” adatot gyártanak a szociális ellátás során, de ezek nem jelennek meg a rendszerben. Ahhoz, hogy a szociális területen is megjelenjen a minőségbiztosítás, standardokra és eljárásrendekre lenne szükség, amelyek most hiányoznak.

Az állam most nem a jóllétért dolgozik

Megéltük azt, hogy az állampolgárokért vállalt állami felelősség az utolsó sorba került – foglalta össze Szoboszlai Katalin. – Az állampolgár önmagáért felel, majd a családjára, a helyi közösségre, az egyházra, és csak legvégén támaszkodhat az államra, amelynek pedig fontos szerepe lenne abban, hogy a jólléthez kapcsolódó minimumokat garantálja nemcsak a szociális, hanem az egészségügyi ellátás során is.

Most, ha az állampolgár nem felel meg bizonyos követelményeknek, büntető intézkedésekkel sújtják. Ehelyett egy szolidáris állam létrehozásán kellene munkálkodni, amely törődik a polgáraival, és a mostaninál sokkal nagyobb szerepet vállal az emberek jóllétében.