Lehetne javítani a jólléti rendszereken?

Különleges és ritka alkalmat teremtett a párbeszédre az ELTE Társadalomtudományi Kara és a Magyar Nemzeti Bank Humán Tőke Projektjének csütörtöki, közös konferenciája, ahol a gazdasági és humán szféra képviselői arra tettek kísérletet, hogy együtt mutassanak rá a gazdasági fejlődés, a társadalmi jóllét, az egészségi állapot és iskolázottság, valamint az egészségügyi, oktatási és szociális rendszer közötti komplex összefüggésekre és ezek szerepére a hosszú távú gazdasági és társadalmi fejlődésben.

Katasztrofális kiadásokkal néz szembe a legszegényebb magyar háztartások ötödének közel fele, ha költenie kell az egészségére, ebben a körben kiadásaik zömét gyógyszerre fordítják – derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2023-as jelentéséből, amelyben azt vizsgálták, az egyes országok egészségügyi rendszerei milyen mértékben járulnak hozzá az elszegényedéshez. – Elszegényítő mértékű, egészségüggyel kapcsolatos kiadásokkal terhelt a háztartások 0,2-12 százaléka, a legjobb adatot (0,2%) Szlovéniában, a legrosszabbat (12%) Ukrajnában mérték. Katasztrofális mértékű kiadással a háztartások 1-20 százaléka szembesül az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele során, a legjobban Szlovénia, a legrosszabbul Örményország teljesített – ismertette az adatokat Evetovits Tamás orvos, egészségügyi finanszírozási szakértő a „Humán tőke, társadalmi-gazdasági fejlődés: kulcskérdések Magyarországon” című konferencián. A WHO barcelonai irodájának vezetője azt is jelezte, hogy a szervezet tavalyi felméréshez Magyarország nem bocsátotta rendelkezésükre a legfrissebb adatokat, így csak a 2015-ös statisztikákat tudták felhasználni a jelentés elkészítése során.

A legszegényebbek szinte kizárólag gyógyszerre költenek – derült ki, amikor külön górcső alá vették a jelentésben a gyógyszerekre, a fogászati-, és a gyógyászati segédeszköz-ellátásra (gyse)fordított háztartási kiadásokat. Fogorvosi ellátásra a háztartások leggazdagabb ötöde költ, a legszegényebbek egyáltalán nem, és gyse-re is csak minimális összeget fordítanak. Mindez egyben arra is rávilágít, hogy bár a diagnózis számukra is ingyenes, de a terápia már nem.

A beteg válasszon magának olcsóbb betegséget – fordította le a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelelő támogatáspolitikáját Evetovits Tamás, hiszen ha egy gyógyszer ára túl magasra szökik, a százalékos co-payment miatt egyszerűen emelik a betegterheket. Ehelyett az éves maximum limit bevezetését javasolja a WHO: Ausztriában például nem kell co-paymentet fizetni, ha az meghaladja a háztartási bevételek 2 százalékát, Észtországban pedig 100 euro ez a limit.

Magyarországon az egészségügyi ellátás több mint felét a beszedett adókból – így például a mindenki által megfizetett, az unióban legmagasabb áfá-ból –, és nem pedig a járulékokból fedezi az állam. Ezért senkit, így a legszegényebbeket sem szabad kizárni az ellátásból, egyúttal törekedve arra, hogy az egészségügyi ellátás miatt katasztrofális kiadásra kényszerülő háztartások incidenciája közelítsen a nullához – hívta fel a figyelmet a WHO irodavezetője, aki a magyar döntéshozóknak is figyelmébe ajánlotta a WHO tanulmányának 5 fő egészségpolitikai üzenetét, amivel mérsékelni lehet az egészségügyi ellátás elszegényítő hatásait:

1. a céloknak megfelelő szintű közfinanszírozás: a kiegészítő biztosítás nem megoldás az elszegényítő mértékű betegterhek csökkentésére;
2. a minden lakos lefedő egészségbiztosítás a költségteher elleni erős védelem előfeltétele – legyen mindenkinek védőernyője;
3. az adóbehajtás az adóhivatal dolga, a járulékfizetést és az ellátáshoz való hozzáférést szét kell választani ;  aki nem fizet, nem kap elátást – nem szabadna az eüben használni
4. a betegek által fizetendő közvetlen térítés minimalizálása, és célzott extra védelem a rászorulók számára ;
5. gyógyszerek, gyse-k és fogászati ellátások megfelelő szintű közfinanszírozása.

Pénz nélkül nincs reform

Struktúraátalakítás vagy több pénz? A kérdés a konferencia első szakmai kerekasztala mellett merült fel, ahol szociálpolitika mellett a nők hazai helyzetéről, az egyes jólléti rendszerek szinergiáiról is szó esett.

Reformokat pénz nélkül nem lehet végrehajtani, ehhez vagy az adókat kell emelni, vagy a prioritásokat átrendezni az állami költségvetésen belül. A struktúrák források nélküli átalakításnak csak kára lesz – vélekedett Váradi Balázs közgazdász, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense, a Budapest Intézet vezető kutatója. Orosz Éva, az ELTE TáTK professzora ehhez csatlakozva úgy vélte, van mozgástér a priorizálásban. Míg az Európai Unió tagállamai átlagosan 14,3 százalékot szántak a 2019-es büdzséikből az egészségügyre és 16,4 százalékot szociális védelemre (nyugdíjak nélkül), Magyarországon ugyanez az arány 9,8, illetve 13,7 százalék volt. Ugyanakkor idehaza a szabadidő, kultúra és vallás soron 5,5 százalék volt a költségvetési részesedés, az EU-ban 3 – sorolta az adatokat Orosz Éva.

A költségvetésen belül az egészségügyre fordítandó abszolút minimum 12 százalék – ismertette a WHO európai régiós ajánlását Evetovits Tamás, aki szerint rendszerszintű struktúrákat forrás nélkül nem lehet megváltoztatni, és szembe kell szállni azzal a fiskális szemlélettel, hogy az átalakításra csak akkor szánnak pénzt, ha előbb növekszik az egészségügyi ellátórendszer hatékonysága.

Magyarországon sok elkötelezett, érdeklődő, jó szándékú politikus is van, de a szakpolitikai előkészítés silószerű,  az egyes területeken és minisztériumokban mindenki csak saját magára koncentrál, nem lát át más minisztériumokra, vagy az önkormányzatokra – vélekedett Váradi Balázs, aki szerint ez a fajta együttműködés idehaza korábban sem volt jó, de egyre inkább leépül.

A szakpolitika egy fekete dobozban zajlik, amelyre a szakmabelieknek nincs rálátásuk. A szakmapolitikai döntéseket megalapozó adatok megbízhatósága egyre rosszabb, a szakemberek számára pedig a hozzáférhetőség ezekhez egyre nehezebb, ami nem teszi lehetővé az objektív vélemény kialakítását – számolt be Szikra Dorottya szociálpolitikus, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont osztályvezetője. – Mondhatunk, amit akarunk, de a döntéshozók egyáltalán nem hallgatnak ránk – jelentette ki.

A humántőke, mint a gazdasági fejlődés motorja?

Ha az egészség javítása a hazai humántőke növelésének előfeltétele, akkor a magyar társadalom jelentős „javításra” szorul – fogalmazott előadásában Vitrai József, a Széchenyi István Egyetem tudományos munkatársa.  – A munkaképes korúak körében a munkanapok 14 százaléka vész el az egészségi állapot romlása következtében, ez a veszteség a GDP 7 százalékát teszi ki – sorolta az adatokat.

A magyar népesség egészségének jelentősebb javulásához vezető, így a hazai humántőkét növelő beavatkozások gátjai szerinte:

• az egészségügy komplex, de nem adaptív rendszer, amelyben egyes újonnan megjelenő tulajdonságok egyetlen alkotóelemhez sem kapcsolódnak;
• nincs változást célzó stratégia, akcióterv, de nincs célkitűzés sem;
• nem állnak rendelkezésre a változtatásokhoz szükséges adatok;
• a szervezeti kultúra rezisztens, ellenáll a kihívásoknak;
• a döntéshozó környezetében nincs meg az a szakszerű tudás, amely szükséges a jelenlegi helyzetet megváltoztatásához;
• nincs forrás.

A népegészségügyi szakember a főbb fejlesztési irányok közé sorolta elsőként a tudásbővítést és -megosztást, a független szakmai fórumok támogatását, a kihívásokhoz, krízisekhez alkalmazkodni képes intézményrendszer kialakítását korszerű koncepciók mentén, a szervezeti kultúra és eljárásrendek megújítását, aktív szereplőként bevonva ebbe a szakembereket az ellátórendszer és az egyes szakpolitikai területek minden szintjén. A népegészségügyi intézményrendszert országos, köztes és helyi szinten kell kiépíteni ahhoz, hogy ezek együttesen, egy népegészségügyi kormánybiztos koordinálásával „egészségkoalícióban” képesek legyenek változtatásokra.

Az egészség nem egyenlő az egyénekre irányuló orvosi ellátással, a kórházak és patikák számával vagy a népegészségüggyel, az részben biológiai, életmódbeli, környezeti kérdés, így különböző területeken szükséges beavatkozni, ha az egészséget „gyógyítani” akarjunk – mondta a Magyar Népegészségügy Megújításáért Egyesület elnöke.

Indokolatlanul felhangosított a humántőke jelentősége Krémer Balázs szociológus, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem habilitált egyetemi docense szerint, aki úgy vélte, a foglalkoztatottság vagy a képzettségi mutatók kevéssé járulnak hozzá a fejlettséghez és a produktivitáshoz, a termelékenység fő ismérve ugyanis az automatizáció, a robotika, beszerzési értékesítési láncok, így mindez elsősorban pénz kérdése.

Lehet valaki nagyon nagy tudású, képzett orvos, ha ipari műemlék jellegű eszközöket használ a gyógyítás során, a betegellátás nem lesz jobb – hozott példát a szociológus. – Az emberi tőke akkor értelmezhető, ha döntésképes helyzetben van, ennek híján leértékelődik. Míg korábban a segéd- és betanított munka jelentette a mérlegelés lehetőségének hiányát, a számítógépes vállalatirányítási rendszerek, és különösen a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése a „fehérgalléros” munkahelyeken is annullálják a döntéseket.

Miközben az AI az egészségügyben veszélyezteti az orvos munkakörét, mert megbízhatóbb és jobb diagnosztikus javaslatokat képes előállítani, ám nem jelent fenyegetést a középvégzettségűek számára, mert számos ápolási feladat nem tudnak elvégezni a robotok sem. Ugyanakkor vannak a humántőkét felértékelő globális tendenciák is: a magasan képzett szakemberek gördülékenyebben alkalmazkodnak az új rendszerekhez és eljárásokhoz – magyarázta Krémer Balázs.

A humántőkét az „ostoba, stupid bürokrácia” erodálja, a szociális területen például eszelős mennyiségű „lepapírozást” kell végezniük a dolgozónak, ami óriási veszteségeket okoz – folytatta a szociológus aki szerint nem az a baj, hogy a kollégáknak el kell számolniuk a munkaidejükkel, hanem az, hogy a minisztérium direktívában kiadja, mit kell elkönyvelni, ahelyett, hogy a problémára és annak megoldására fókuszálna.