2021. október. 21., csütörtök - Orsolya.
hirdetés
hirdetés

Megsérült egy baba császármetszés közben

A kórház kedden sajnálatát fejezte ki. Az ATV beszámolója szerint azt írták: a leggondosabb ellátás mellett is előfordulhat szövődmény.

Császármetszés közben felsértették egy magzat arcát egy budapesti kórházban. Az orvos egy centiméternél is nagyobb sebet ejtett rajta. A pár természetes szülésre készült. Az anya már betegfelvételnél aláírta a szokásos beleegyező nyilatkozatot.

„Se a gyerek fekvéséről tájékoztatást nem kaptunk, se arról, hogy ez az arccal előre ez olyan kockázattal jár, hogy az arcába belevághat. Sőt, ő kifejezetten meg se tudta mondani, hogy mi okozza, hogy nem tágul megfelelő ütemben a méhszáj”- mondta az ATV Híradójának az édesapa.

A műhiba gyanús ügyekben jártas ügyvéd szerint az orvosnak az adott eset egyedi sajátosságainak figyelembe vételével kell tájékoztatnia betegét. Ábrahám László szerint felvetődhet a kórház felelőssége, ugyanis a magzat fekvése indokolta volna a részletes magyarázatot a következményekről. „Megítélésem szerint a kórház azért felel, mert a tájékoztatási kötelezettséget megsértette, amikor az anyával nem közölte ennek a műtéti kockázatnak a bekövetkeztét” – nyilatkozta az ügyvéd.

Az intézmény a délpesti kórház volt. A Híradó megkeresésére leírták, hogy járnak el császármetszés esetén. Az apa is megpróbálta felvenni a kapcsolatot a főigazgatóval, őt elutasították.

(forrás: ATV)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Litván kutatók kifejlesztettek egy olyan számítógépes algoritmust, ami megnyithatja a kaput a korai diagnózisalkotás felé.

Hiába kapott majdnem ezer beadványt, az Alkotmánybíróság óvatoskodó, a lényeget kikerülő döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy a védettségi igazolvány kiállja az alkotmányosság próbáját.