Markánsan a betegjogokról
Az épp húsz évvel ezelőtt elfogadott, s azóta is hatályban lévő egészségügyi törvény megfogalmazásának időpontjában egy olyan témára fűzték fel szabályainak összességét, amely abban az időben még ritkaságnak számított. A jogszabály alapköve ugyanis a betegjog.
Akkoriban még Európában sem volt hangsúlyos, központi téma a betegjog, mint pár évvel később. Az államok többségében e téma gondozását vagy a szakmai kamarákra testálták, vagy íratlan szabályok működtették, mint például az angolszász országokban, hangzott el a betegjogi helyzetet napirendre tűző, az ex-tisztifőorvos, Falus Ferenc nevével jelzett „Markáns vélemények” rendezvénysorozat legutóbbi összejövetelén.
A törvényalkotás persze régebben sem volt egy kimondott diadalmenet, az orvosi kamara akkori elnöke például levélben okította ki a paragrafus megfogalmazóit arról, miszerint az „egészségfejlesztés” kifejezés nem létezik, majd miniszterré avanzsálva létrehozta a boldogult emlékű Országos (később nemzeti) Egészségfejlesztési Intézetet. A munkát az sem könnyítette meg, hogy az épp regnáló politikusok között nem volt konszenzus arról, hogy milyen egészségügyi rendszert szeretnének működtetni. Mások azon tüsténkedtek, hogy bizonyos fejezeteket kiemelve a törvényből – a pszichiátriát és például a reprodukciós medicinát – különálló jogszabályban fogalmazzanak meg. Ez azonban csak a gyógyszerészeknek sikerült, ezért hiányzik a cikkelyek közül a gyógyszerügy. A törvény megfogalmazásában annak idején kulcsszerepet játszó volt államtitkár, Kapócs Gábor szerint annak idején jól tették, hogy ezeket a témákat a törvény keretei között tartották, bár ma már elképzelhetőnek tart külön jogszabályt az elmeegészségügyről, a kutatásetikai kérdésekről vagy például a genetikáról.
A betegek jogainak védelmére hivatott hivatalok története legfeljebb a világunkban járatlanoknak okozhat meglepetést. Legalábbis, ami a létrehozott majd felszámolt szervezetek sokaságát illeti. A törvényben is nevesített betegjogi képviselők az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) égisze alatt kezdték meg működésüket 2000-ben, ezt a megoldást váltotta fel 2004-ben a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány (BEGYKA), amelyet kulcsra zárva a képviselők új munkáltatója 2011 januárjától a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) lett. Igaz, csupán másfél évig, mert 2012 novemberétől az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) vette át a feladatokat és a munkatársakat, majd e szervezetet 2016-ban a minisztériumba olvasztották. Működött mindeközben 2007-2010 között egy Egészségbiztosítási Felügyelet (EbF) is, amely úgy foglalkozott többek között betegjogi kérdésekkel is, hogy hatósági jogkörrel rendelkezett. A felügyelet rapid bezárása után ezer betegjogi ügy maradt az asztalon, amelyeket hirtelen szétszórtak az ÁNTSZ hatósági jogkörrel nem rendelkező regionális intézetei között. S nem jártak jobban a betegjogi képviselők sem, akik annak idején 54-en kezdték e pályát, s ma mindössze 22-en vannak.
A számos hivatal égisze alatt dolgozó képviselők évről évre összesítik a hozzájuk érkező panaszokat. Míg 2003-ban közel 7000 esettel foglalkoztak, amelyek többsége az érintett emberi méltóságának sérelmét kifogásolta, ma már a nem megfelelő ellátás áll a dobogó legfelső fokán, míg a panaszok száma az elmúlt években 14 ezer körül látszik stabilizálódni. Igaz, ezek nem mindegyike emel kifogást, jó néhányan csak különböző, kapcsolódó ügyekben kérnek felvilágosítást. Nem véletlen, hogy a panaszok zöme a közép-magyarországi régióban születik, hiszen itt az elégedetlen beteg bármikor orvost, vagy akár intézményt válthat, ami vidéken már messze nem olyan egyszerű.
A jogvédők nem szeretik a műhibapereket, mert így elsikkad a betegjogok biztosítása iránti állami felelősség, s az a fontos kérdés, hogy a beteg ezt miként kényszerítheti ki. Ez ugyanis közjogi probléma, míg a műhibaper állam és beteg közötti polgárjogi ügy – miközben a problémák rendszerszintűek. A TASZ szerint az ÁNTSZ lehetne az a szervezet, amely kellő jogkör birtokában akár bekapcsolódhatna a jogvédelembe, de a szervezet még a rendelkezésére álló lehetőségekkel is nagyon ritkán él, legfeljebb egy-egy 50 ezer forintos pénzbírságot szab ki a szabályszegő kórházra, arra pedig talán még nem is volt példa, hogy bezárjon egy osztályt, vagy intézeti részleget. Bár most már ez is veszett fejsze nyele, hiszen az ÁNTSZ napjai is meg vannak számlálva.
