Kósa: Drága és visszaél a beteg idejével a magyar egészségügy
Tizenöt szakember készített egészségügyi stratégiát a következő kormánynak. Erről kérdezte a Népszava a munkát összefogó Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői nevű egyesület egyik alapítóját, Kósa Istvánt.
Mi a probléma a magyar egészségügyi rendszerrel?
Szervezetlen. Fragmentált, túl medikalizált. Nem épít az emberek öngondoskodására. Eközben a túlterhelt, túlpörgetett ellátórendszerben a dolgozók szenvednek a szervezetlenséggel együtt járó feszültségektől. A lakosság meg azt érzékeli, hogy mind nehezebben jut ellátáshoz. S amikor végre az orvossal állhat szemben, kevés idő jut rá. Az orvosok kapkodnak, egyre fásultabbak. Ez így, összességében nem jó senkinek. Az orvosi béremelésre nagy szükség volt, de önmagában nem oldotta meg a rendszer feszültségeit, sőt újabbakat generált. Például sok esetben a paraszolvencia nagyon markáns ösztönzője volt bizonyos ellátásnak. Ahogyan ez az eszköz kikerült a rendszerből, eltűnt egy érdekeltség az áldozatok felvállalására. A szakdolgozók bérrendezésének elmaradása további feszültséget okoz. (...)
Ha egyszer véget ér a járvány, valószínűleg újra kell majd indítani az egészségügyet. Minek kellene lennie az első lépésnek?
Jelentős tömegek nem jutottak hozzá a megszokott ellátásokhoz, ezért első lépcső mindenképpen a kapacitások helyreállítása. Közben bele kell vágni az egészségügyi rendszer újjászervezésébe is. Ennek az egyik lényeges elemeként racionalizálni kell az ellátási szinteket. Most túl sok páciens azért kerül a szükségesnél magasabb szintű ellátásra, mert maguk a finanszírozási szabályok követelik meg a betegek több ellátási szinten való megjelenését. Például a drágább gyógyszerek támogatási költségét az állam évek óta azzal igyekszik mérsékelni, hogy ezek felírását szakorvosi kompetenciához köti. A beteg előbb sorban áll a háziorvosnál, de hiába tudja a háziorvos, hogy melyik gyógyszerre van szüksége a betegnek, egyes szerekre receptet a háziorvos csak szakorvosi engedély alapján állíthat ki. Ezért a háziorvosi rendelőből csak egy szakorvosi vizsgálatra szóló beutalóval tud távozni a beteg. Szakorvosnál viszont újból időpontra kell várakoznia, néha heteket, máskor akár hónapokat. Ráadásul néha az első szakorvosi vizit során a szakorvos sem tudja megítélni a beteg állapotát. Vizsgálatokat kezdeményez, majd visszarendeli a beteget egy újabb időpontra. A rendszer visszaél a beteg idejével, és a finanszírozónak is sokkal többe kerül, mintha a háziorvosra hagyta volna a terápia elrendelését. Nagy probléma, amikor a beteg úgy gondolja, hogy az egészségügyi ellátás ingyenes. Ennél csak az a nagyobb baj, amikor az egészségügyi kormányzat szervezi úgy az ellátást, mintha ezen pótlólagos szakorvosi ellátások ingyenesek lennének, közben megduplázzák vagy megtriplázzák az ellátási költséget. Meg vagyok győződve arról, hogy az informatika jelenlegi fejlettségi szintjén a költséges kezelések, kivizsgálások alkalmazásának gyakorlata az alapellátók szintjén eredményesen kontrollálható. Az utalványozási jogot vissza kell adni minden orvosnak, aki képes racionálisan gazdálkodni ezen költségekkel. Azzal viszont tisztában kell lennie mindenkinek, hogy elvesztheti a saját jogú utalványozási jogosultságát, ha azt nem észszerűen, költségérzékenyen használja.
A szubszidiaritás elvét a jelenlegi kormányzat elődjei ismertették egyébként meg a legtöbb magyar állampolgárral. A jövőben ahhoz az elvhez kell igazodni az egészségügyben is, hogy minden döntés azon a legalacsonyabb szinten történjen meg, ahol az ahhoz szükséges összes információ rendelkezésre áll. Viszont a magasabb irányítási szinteknek képesnek kell lenniük kontrollt gyakorolni, anélkül, hogy magát a döntést magukhoz vonnák. Ezért a jövőben vissza kell állítania a szakmai irányítással, szabályozással, engedélyezéssel, valamint finanszírozással foglalkozó hivatalok önállóságát is. (...)
A járványkezelés háttérében zajlik ”egy titkos reform”, a kórházi rendszer átszervezése. Ön szerint jó irányba indultak az átszervezők?
Minden egészségpolitikával foglalkozó ember azt vallja, hogy szükség van méretgazdasági szempontok érvényesítésére. Túl sok helyre vannak szétszórva az ellátások, miközben nem mindegyiken lehet megteremteni a biztonságos ellátás feltételeit, például a kellő számú és felkészültségű orvost, ápolót. Az alacsony forgalmú centrumokban történő ellátás több kockázatot jelent a beteg számára, mint amennyi haszonnal járhat. Nekem is volt olyan betegségem, amivel Szegedről elutaztam Debrecenig, mert ott dolgoztak azok, akik képesek voltak számomra megfelelő szakmai döntést hozni, és beavatkozást végezni. Azt gondolom, ha a most zajló átalakításokkal ezt a célt szolgálják, akkor ebben nincs mit a szemükre vetnünk, hacsak azt nem, hogy miért nem lehet ezt nyíltan, a lakosság széles körű tájékoztatásával tenni.
A teljes interjút ITT olvashatja
