hirdetés
2022. augusztus. 13., szombat - Ipoly.
hirdetés

Így is átalakulhatna a népegészségügy és az ellátásszervezés

Újabb konszenzuskonferenciát tartottak a Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői (KEKSZ), ezúttal a népegészségügy, az ellátás-szervezés és betegirányítás került terítékre.

Független szakmai felügyelet, a parlament alá rendelt tisztifőorvos, országos népegészségügyi központ, az egészségügyi minisztérium irányítása alatt álló, hatósági feladatokat ellátó  kormányhivatalok, térségi és járási lábakkal kiterjesztett országos népegészségügyi központ – ilyen struktúrában képzelik el a szakértők a megújuló népegészségügyi rendszert, amelyben miniszteri biztos érvényesíthetné az egyes tárcák között az ágazat transzszektorális érdekeit. Minderről Vitrai József népegészségügyi szakértő számolt be a KEKSZ második konszenzus-konferenciáján, felhívva a figyelmet a jelenlegi rendszer hibáira is. A döntően medikalizált szemlélet mellett háttérbe szorul a prevenció, keverednek a szolgáltatói és a hatósági funkciók, nem elérhetőek a szervezési, és elégtelenek a humánerőforrás-kapacitások.

Míg a lakosság egészségi állapotának javításában a viselkedés-életmód megváltoztatása a leghatékonyabb eszköz, ugyanakkor ez a társadalmi viszonyokban legmélyebben beágyazott kockázati tényező. Mivel az egészségi állapotot befolyásoló tényezőcsoportok egymással kölcsönhatásban állnak, nem elég ezek közül egyet megváltoztatni – vázolta Vitrai József, aki szerint az egészségtudatosságot leginkább az oktatáson keresztül lehet erősíteni. A hálózatos népegészségügyi rendszer mellett az egészségfejlesztéssel, valamint az egészséges lakó- és munkakörnyezet kialakításával foglalkozó szervezeteknek is működniük kell, a másod- és harmadlagos prevencióban opedig szerepet kell kapnia a gyógyító- és rehabilitációs intézményeknek is.

Oroszi Beatrix: Át kell lépnünk a 21. századba

Óriási potenciál van a népegészségügyben, ám ahhoz, hogy ezt ki tudjuk használni, szakítanunk kell a 19-20. században megszokott módszertanokkal. Ezt már Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának mb. igazgatója szögezte le, azzal együtt, hogy a Covid-járvánnyal egy túlterhelt, átalakításra szoruló népegészségügyi rendszernek kellett szembenéznie, amely még a saját szerepével sem volt tisztában.

Nem az egyéni szintű szolgáltatások nyújtása, hanem a társadalmi szintű jelenségek monitorozása, elemzése és feltérképezése a népegészségügyi rendszer feladata – vélekedett a szakember, aki szerint bár a terület a tudományhoz kötődik leginkább, mégsem maradhat apolitikus, mert abban az államnak is szerepet kell vállalnia.

A népegészségügy nem egyenlő egészségfejlesztéssel, ahogy ma tekintenek rá – szögezte le Oroszi Beatrix, aki szerint a szolgáltatásokat tervezni, szervezni, monitorozni és értékelni szükséges, ám ezek a feladatok ma kiszorulni látszanak a palettáról, számos feladat pedig a hatósági funkciók túlterjeszkedése miatt szenvedett hátrányt.

Miközben a struktúra és az intézményrendszer helyreállítása mellett a humánerőforrás-krízist is orvosolni kell, már csak azért is, számos új feladatot ró a népegészségügyi ellátórendszer egészére a pandémia – figyelmeztetett az igazgató, példaként említve, hogy a Covid-járvány okozta kardiovasculáris kockázat immár meghaladja a dohányzás okozta kockázatokat a populációban.

Gyűjtögetés helyett betakarítás

Az új informatikai eszközök és a big data a népegészségügyben is tágítja a horizontot és átalakítja a gyakorlatot – hozott be újabb szempontot a konszenzusteremtésbe Balkányi László, orvos, tudásmenedzser, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) korábbi munkatársa.

Míg a klasszikus népegészségügyi rendszerek elsősorban a populációról gyűjtött adatokra alapozott jelentésekre, és az azokból levont következtetésekre épülnek, ma már áttértünk az ellátórendszerben keletkező, vagy a személyesen viselt eszközök által digitálisan keletkező adatok betakarítására, így már nincsen szükség széles körű struktúrára a jelentési rendszerek működtetéséhez.  A big data megjelenésével pedig a korábbinál jóval nagyobb mennyiségű adathalmaz kezelésére és elemzésére van lehetőség. A precíziós népegészségügy megjelenésével a klasszikus intézkedések jóval nagyobb pontossággal célozhatók az adatgyűjtés és a beavatkozás terén egyaránt.

A digitális népegészségügy és epidemiológia a Covid-pandémia idején sokoldalúan járult hozzá ahhoz, hogy a világ egészségügyi rendszerei képesek legyenek választ adni a járványhelyzetre, és – mint az előadó megjegyezte – a digitális technológiáknak döntő szerepe volt abban, hogy az eddigi legsikeresebb járvány elleni védekezést produkálta a világ.

Megfelelő, valid adatok szükségesek a népegészségügyi stratégia kidolgozásához és megvalósításához, azonban ezek elérhetősége és elégtelensége jelenleg a valós helyzetkép kialakításához sem elegendőek, ahogyan ahhoz sem, hogy a beavatkozások hatékonyságát mérjük – jegyezte meg hozzászólóként Pipicz Márton háziorvos, korábbi EFI irodavezető, aki az egészségkommunikáció fontosságára is felhívta a figyelmet.

Míg Vályi Péter, belgyógyász, kardiológus, egészségbiztosítás szakorvos azt fejtegette, hogy a korai diagnosztika a megőrzést, az egészség helyreállítását pedig a korszerű rehabilitáció szolgálja, így az egészséggondozásnak az egész életen át kell ívelnie, Cserni István háziorvos arról beszélt, hogy bár a praxisközösségek felállításával az alapellátásban is dedikáltan megjelent a prevenciós rendelés, ahhoz, hogy ez eredményesen működhessen, megfelelő módszertanra is szükség lenne.

Betegcentrikusabb ellátás, tisztuló betegutak

Kusza betegutak, összemosódó akut és tervezett ellátások jellemzik a hazai ellátórendszert – vezette fel a konferencia második, az ellátásszervezést körüljáró blokkját Cserni István, aki azt is megjegyezte, a pandémia ezen a területen is új viszonyokat alakított ki.

Betegcentrikusabb ellátási formára van szükség, amelyben az ellátási struktúrát rendelik a páciensekhez – mondta Berényi Tamás egészségügyi menedzser, sürgősségi orvostan szakorvos, aki szerint az integrált, multidiszciplináris rendszer hiányában a lassú reakcióidő a betegek ellátásának késlekedéséhez, tartós egészségromlásához vezethet. Ezért szükséges az eddigi, betegség-centrikus ellátás helyett az a paradigmaváltás, amelyet a sürgősségi ellátás képvisel: a beteg köré szervezett, számára szükséges készség és ellátó-kapacitás.

Az alapellátási ügyelet összeegyeztethetetlen a sürgősségi ellátás folyamatos jellegével, így a szakember javaslata szerint e helyett az akut ellátás szintjén szükséges kiépíteni egy olyan irányított támogatással is bíró rendszert, amely a beteg érdekét és biztonságát szolgálja.

Tisztázni kell a háziorvosok szerepét az ügyeleti ellátásban – folytatta a témát az alapellátás szemszögéből Cserni István, aki szerint az akut esetek ellátása egyértelműen az OMSZ feladata, problémát a néhány órán belül sürgős ellátásra szoruló, kritikus állapotú betegek kezelése jelent, hiszen sokszor a bejelentésből sem feltétlenül derül ki a páciens valós állapota.

A praxisok rendelőiben, a rendelési idő alatt a tervezett, időpontra érkező betegek ellátásától el kell választani az akut ellátást – mondta a háziorvos, aki felvetette, hogy működhet ugyan a „mini sürgősségi központként” a rendelő, azonban akkor ehhez biztosítani kell a szükséges infrastruktúrát, eszközöket és kompetenciákat. A napközbeni alapellátási ügyelet a praxisközösségben alkalmazott mentőtiszttel, motoros mentővel megoldható lenne.

Kétszer ennyi háziorvosra lenne szükség

A hazai ellátásszervezés leragadt a múlt évezredben, szeparált alapellátók fedik le az országot, ráadásul nem a betegek igényei, hanem szakvizsgák, papírok, szakrendelői pecsétek határozzák meg az ellátás menetét, ahogyan tisztázatlan az is, hogy a folyamat során ki felelős a páciensért. Így jellemezte a hazai háziorvosi rendszerben zajló ellátást Török Zsolt, aki Skóciában és idehaza is dolgozik háziorvosként.  Jól szervezett, ám rendkívül drága a skót alapellátási rendszer, „cserébe” azonban sokkal kisebb a szak- és kórházi ellátások igénybevétele, mint Magyarországon – számolt be a szakember.

6400 praxist lát el 5800 háziorvos és házi gyermekorvos, 660 körzet betöltetlen, mindeközben mindössze 80-an szereznek friss szakvizsgát. Az egy háziorvosra jutó betegforgalom 23 százalékkal nőtt 1998 és 2019 között, míg a szakellátásba történő beutalások száma 20 százalékkal emelkedett 1990. és 2007. között (labor és képalkotó diagnosztika nélkül). Azaz a háziorvos minden 5. beteget szakrendelésre küld, ami azt jelenti, hogy nem rendelkezik a munkájához szükséges kompetenciákkal – sorolta a számokat Török Zsolt, hozzátéve, hogy a betegszámok ismeretében már most tízezer háziorvosra kellene a szükség a vizsgálatok és gondozási feladatok elvégzéséhez. Ezzel szemben tíz év múlva jó, ha lesznek ötezren.

Kompetenciabővítés, felelős gazdálkodás az erőforrásokkal, szoros együttműködés a szociális- és patikai gondozóhálózatokkal, az otthonápolási szolgálatokkal, amely tevékenységnek irányítója és koordinátora a háziorvos – ez lenne a kívánatos irány Török doktor szerint.

Az alapellátási kötelezettséget az önkormányzatoktól magasabb szinten kell szervezni, rendszeresen felülvizsgálva a praxishatárokat az egyes területek egyedi sajátosságainak és a lakosságszám változásának megfelelően. A praxisközösségek méretét és működését nem központilag kell meghatározni, arról a területen élő populáció egészségi állapotának tükrében kell dönteni, és ennek megfelelően lehetőséget adva az egyes közösségek szétválásra, egyesülésre, újraszervezésére.

 

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
hirdetés

Könyveink