Egy ország, egy egészségügy, egy reformstratégia

Azért nehéz jó egészségügyet csinálni Magyarországon, mert egy szolidaritáson alapuló rendszert kell működtetni piacgazdasági környezetben, egyúttal megoldást találni arra, hogy ne csupán a fizetőképesség határozza meg a gyógyulás esélyét. Mindezt Kósa István orvos, egészségügyi menedzser, a KEKSZ egyik alapítója mondta felvezető összefoglalójában azon a szerdai, egész napos online konferencián, ahol a finanszírozási rendszer átalakítására tett javaslatok mellett az egészségbiztosító szerepkörének bővítéséről, valamint a magán- és közellátás együttműködésének lehetőségeiről is szó esett.

Előre tervezhető bevételt jelentene az ágazat számára a 18 év alattiak és a nyugdíjasok esetében nevesített egészségügyi járulék bevezetése (pl. a nyugdíjak bruttósításával) – említette javaslatai sorában elsőként Forman Balázs, a Neumann János Egyetem docense. A bevételek nőhetnének akkor is, ha a járulékfizetési kötelezettséget kiterjesztenék a vállalkozók nem munkatípusú jövedelmeire, amit az igazságos közteherviselés elve is indokol. További forrásbevonást jelenthetne az önkormányzatokhoz, régiókhoz delegált feladatellátás. A források kiaknázása mellett egy olyan finanszírozási modell kialakítása lenne kívánatos, amelyben egyensúlyba kerül a köz- és magánfinanszírozás aránya úgy, hogy az utóbbi részaránya – ami most 30 százalék felett jár – ne haladja meg a húsz százalékot. Egyidejűleg tervezhetőségre és előreláthatóságra kell törekedni a kiadási oldalon, nem utólag, konszolidációval finanszírozva a kórházak működését. Az ellenőrzött és kordában tartott köz- és gyógyszerbeszerzések tovább javíthatnák a mérleget.

Nem a lakosság zsebére kell hagyatkozni, az egészségügynek magasabb prioritással kell szerepelnie a költségvetésben – vélekedett Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának docense, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az E. Alapban az adóbevételekből származó állami kiegészítés változott a leghektikusabban. Jó iránynak tartotta az E. Alap közvetlen bevételeit növelő speciális adók bevezetését, mint például a népegészségügyi termékadó (NETA).

Nincs ok arra, hogy a magyar állam kevesebbet költsön a humántőke-képző alrendszerekre, azaz az egészségügyre, oktatásra, szociálpolitikára – fogalmazott Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának docense, aki szerint ezen területekkel szemben az állam túlfinanszírozott. Egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mennyi pénz van ebben a „fekete dobozban” – amely a működés mellett tartalmazza a presztízsberuházások vagy a korrupció költségeit is –, így azt sem, mit lehetne belőle megspórolni.

Nem pénzzel, oktatással javítható az egészségtudatosság

Az egészségügy adóból való finanszírozása univerzális hozzáférést kellene biztosítson az állampolgárok számára, ám Magyarországon mégsem jut hozzá mindenki az ellátáshoz  – jegyezte meg Kollányi Zsófia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Karának adjunktusa. Emlékeztetett, hogy a tb-törvény két évvel ezelőtti módosítása nyomán a legelesettebbek és legkiszolgáltatottabbak szorultak ki az ellátásból, azok, akiknek a legrosszabb az egészségi állapotuk.

Míg az elesettebb, szegényebb rétegek hozzáférését pozitív diszkriminációval javítaná Dózsa Csaba, addig Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, a KEKSZ egyik tagja szerint az emberek személyes felelősségét is fel kell vetni az egészségi állapotuk tekintetében, aminek látszania kell például az általuk fizetett biztosítás, járulék összegében. Vele szemben az ELTE adjunktusa úgy vélte, az anyagi motiváció nem szorít rá a felelősségteljes életmódra, és Pogátsa Zoltán szerint sem lehet számon kérni a tudatosságot azokon, akiknek az állam nem adta meg a lehetőséget ahhoz, hogy megszerezzék a kellő ismereteket egészségük megőrzéséhez.  A co-payment most is jelentős tétel a gyógyszerek esetében, és nincs produktív hatása. Az alacsony jövedelmű rétegek számára a korszerű terápiák nem, vagy csak komoly anyagi teher vállalásával hozzáférhetőek – csatlakozott Kósa István.

Egy darabig túl kell finanszírozni az egészségügyet

Miközben a szakértők többsége a magánköltések részarányának mérséklését szorgalmazta az egészségügyre fordított összköltések tekintetében, Kovács László, az IFUA Horváth & Partners Kft. egészségügyi menedzsment szakértője szerint a magyar lakosság valójában az európai uniós átlag környékén fizet saját zsebből egészségügyi szolgáltatásokért. Szerinte az arányok elcsúszását az okozza, hogy az állam keveset költ az ágazatra. Mindazonáltal a források felhasználásának kihozatala – a most jellemző hatékonytalan struktúrában, kevés orvossal és szakszemélyzettel, silány hotelszolgáltatás mellett – nem rossz.

Nem elégséges az egészségügy GDP-arányos részesedését felküzdeni az uniós átlag környékére, az elmúlt évek elmaradt kiadásait pótolni kell – hívta fel a figyelmet Mezei Szabolcs költségvetési szakértő, aki ugyanakkor úgy vélte, törvényi garanciákkal kell prioritást biztosítani az egészségügy számára az államháztartásra jellemző rövidtávú, fiskális szemlélettel szemben, távol tartva az ágazatot a politikától.

A költségvetési szervként működő kórházak alkalmatlanok a feladataik ellátására, a centralizáció – bár a méretarányos ellátórendszer kialakításában vitathatatlanul vannak előnyei – nem segíti ezek gazdálkodását. Az intézményekben gazdasági adminisztráció folyik központilag megszabott bérek és utasítási rendszer mentén. Hasznosabb és költséghatékonyabb működést biztosítana az intézmények számára, ha önkormányzati tulajdonban vagy gazdasági társasági formában működnének, ám a decentralizálás alapos előkészítést igényel – mondta a szakértő.

A NEAK könyveléstechnikai kontrollt gyakorol az egészségügyi szolgáltatások felett, a tevékenységet finanszírozza, függetlenül attól, hogy annak van-e hozadéka – jegyezte meg Kósa István, aki szerint a forrásfelhasználás elemzésére a jelenlegi rendszerben is lenne lehetőség.  

Bármilyen is lesz a magánellátás, a hozzáférés egyenlőtlenségeit növelni fogja

A magánellátás szükséglete és igénybevétele a közellátás hiányosságaival összefüggésben merül fel ma Magyarországon – hangzott el a szerdai konferencián a köz- és a magánellátás viszonyát elemző etapban, amelynek üléselnöke, Lantos Gabriella elmondta, hogy a magánszolgáltatók logikája végtelen egyszerű: akkor képesek eredményesen fennmaradni, ha egy fókuszuk van – az pedig nem a profit, hanem a beteg igényeinek a kielégítése.

A magánellátók alapfeladata a tulajdonosok elvárásának teljesítése, az pedig a megfelelő profit biztosítása – fogalmazott előadásában Rékassy Balázs, aki szerint a két szektor megfelelő együttélésének feltétele, hogy az állam szektorsemlegesen meghatározza a működés és a minőség garanciális feltételeit, biztosítva a transzparenciát is. Az ellenőrzésben nagy segítséget jelent az EESZT, amelyet ma már a magán- és az állami szolgáltatók egyaránt használnak.

Teljesítményértékelésre és visszacsatolásra van szükség az ellátórendszerben, amellyel monitorozható az egyes kórházak, osztályok gyógyító munkájának eredményessége – folytatta a KEKSZ alapítója, aki szerint ez egyúttal ösztönzőként is működne a rendszerben, hiszen minden szereplő a jobb eredményekre törekedne. A szakmai és szakmaspecifikus értékelés mellett teret kell adni a betegeknek is véleményük transzparens kifejtésére, ami ugyancsak az ellátás és a szolgáltatások minőségét javítaná.

Elengedhetetlen a szolgáltatási alapcsomag meghatározása – fejtették ki a szakemberek. Az ezen túlmutató ellátásokat, a szabad orvosválasztást vagy a hotelszolgáltatást kiegészítő biztosítások, vagy co-payment keretében kell biztosítani. Amennyiben széles körben hozzáférhetők, nem csökkentik az esélyegyenlőséget – hangsúlyozta Rékassy Balázs, hozzátéve azonban azt is, a versenyképesség biztosítása érdekében ezek felhasználhatóságát az állami szektorban is biztosítani kell.

Egy országnak egy egészségügye van, mindegy, hogy azt magán- vagy állami szolgáltatók biztosítják, ahhoz mindenkinek átláthatóan kell hozzájutnia, akinek szüksége van rá – foglalta össze Bazsó Péter, a Duna Medical Center főigazgatója.  – Nemcsak a rendszereink, hanem kommunikációnk is elégtelen, amíg mindenki csak a saját, és nem egymás érdekében szólal fel.