hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Korai stádiumú rákok villámgyors kimutatása vérteszttel

A Kansasi Állami Egyetem kutatói egy olyan egyszerű vértesztet dolgoztak ki, amellyel pontosan ki lehet mutatni egyes rákokat már a kezdeti stádiumokban.

Még egy óra sem kell ahhoz, hogy a teszttel detektálják az emlőrákot és a nem kissejtes tüdőrákot – a tüdőrák leggyakoribb típusát –, mielőtt még a tünetek, például a köhögés és a fogyás jelentkeznének. A kutatók rövidesen nekiállnak a hasnyálmirigyrák kimutatásának is.

A tesztet Stefan Bossman kémiaprofesszor és Deryl Troyer anatómia- és élettanprofesszor fejlesztették ki, s a statisztikai elemzésben Gary Gadbury statisztikaprofesszor segítette őket.

„Újfajta kutatások első lépésének tekintjük ezt, ami végül a humán rákok jobb korai felismeréséhez vezethet” – mondta Troyer. „Jelenleg a legtöbb hasznot azoknak a betegeknek jelentik e tesztek, akikben nagy a rák a kockázata, például az erős dohányosoknak és azoknak, akiknek családi anamnézisében rák fordult elő. Azt szeretnénk, ha ezek a személyek negyedévente vagy évente elmennének a rendelőbe, ahol elvégeznének rajtuk egy egyszerű, noninvazív tesztet, és szinte rögtön megtudnák, hogy kialakult-e bennük rák.”

Korai stádiumú rákok villámgyors kimutatása vérteszttelA kutatók szerint, ha a teszt pozitív lenne, akkor rövid idő múlva meg kellene ismételni, s ha a rák gyanúja beigazolódna, elkezdődhetne a beteg vizsgálata diagnosztikus képalkotó módszerekkel, amelyeket egyébként nem végeznek rutinszerűen.

Az Amerikai Rák Társaság szerint az USA-ban 2012-ben 39.920 emlőrákos és 160.340 tüdőrákos halálra lehet számítani.

Az emlőrák kivételével a legtöbb rákot négy stádium egyikébe osztják be attól függően, hogy milyen gyorsan növekszik a tumor és hogy milyen mértékben terjedtek el a ráksejtek a szervezetben. Az emlő- és tüdőrákokat rendszerint a 2. stádiumban fedezik fel, amikor már tünetek – fájdalom, fáradtság, köhögés – jelentkeznek. Számos vizsgálat kimutatta, hogy minél előbb ismerik fel a rákot, annál jobbak az érintett személy esélyei a betegséggel szemben.

„A baj az, hogy senki sem tud arról, amikor még csak az 1. stádiumban van. Semmi nem jelzi, hogy valami nincs rendben. S eközben a személy kritikusan fontos időt veszít” – mondta Bossman.

A most kidolgozott teszt mechanizmusának lényege, hogy egyes enzimek aktivitásnövekedését mutatják ki. A beteg vér- vagy vizeletmintájához olyan vas nanorészecskéket adnak, amelyeket előzőleg aminosavakba és egy festékbe burkoltak be. Ez utóbbiak kölcsönhatásba lépnek a beteg vérében vagy vizeletében levő egyes enzimekkel. Minden ráktípusnak megvan a maga specifikus enzimmintázata, amit az orvosok azonosítani tudnak.

„Ezekkel az enzimmintázatokkal el tudjuk különíteni a rákot például a fertőzéstől vagy más, gyakran előforduló betegségektől is. Egy sokat dohányzó emberben például gyulladás alakulhat ki a tüdőben. Ez egyes marker enzimeket kimutat a teszt során, de nem valamennyit. Az orvosok így meg tudják állapítani, hogy a túl sok füst okozta gyulladásról van-e szó vagy valami komolyabbról. A hamis pozitív eredményeket mindenképpen el akarjuk kerülni” – mondta Bossmann.

Jelenleg kb. egy órába telik, amíg megkapják a teszt eredményét. Bossmann és Troyer azonban egy másik vizsgálati módszert is kidolgoztak, amely – várakozásuk szerint – ugyanezeket az eredményeket mintegy öt perc alatt szolgáltatja.

A kutatók szerint a teszt jelentősége amellett, hogy lehetővé teszi a rák korai kimutatását, az is, hogy monitorozni lehet segítségével a rák kezelésének hatásosságát. Emellett a tesztben használt festék azt is lehetővé teszi, hogy az orvosok a műtét után ellenőrizzék, hogy az egész tumort eltávolították-e.

A teszt pontosságát a kutatók 32 olyan betegen ellenőrizték, akik az emlő- vagy tüdőrák különböző stádiumaiban voltak (20 beteg emlőrákos, 12 tüdőrákos volt). Kontrollként 12 egészséges személy szolgált. Minden résztvevő vérmintáját három alkalommal ellenőrizték. Az elemzések szerint az esetek 95 százalékában sikeresen mutatták ki a rákot, beleértve a 0. és az 1. stádiumban levő emlőrákokat és az 1. vagy 2. stádiumban levő tüdőrákokat is.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, Newswise)
Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés