hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kisebb és hatékonyabb szakmai kollégiummal dolgozna a miniszter

Kásler: Finanszírozási javaslat is készült az országos vastagbélszűrési projekthez

Bár egy éves csúszással indul el az országos vastagbélszűrés, Kásler Miklós szerint teljesíthető, amit az uniós forrásért cserébe hazánk vállalt: 75 ezer ember szűrővizsgálata november 30-áig. Az emberi erőforrások minisztere a MedicalOnline-nak azt is elmondta, már 25 évvel ezelőtt tervezték az országos vastag- és végbélszűrési program bevezetését, de sajnos mégsem indult el, így közel egy kisebb város lakosságát veszítettük el, pedig ők megmenthetők lettek volna.

A „Komplex népegészségügyi szűrések” elnevezésű kiemelt projekt ütemterve szerint az országos, szervezett vastagbélszűrésnek már tavaly el kellett volna indulnia. Mi volt a késlekedés oka?

Leginkább az, hogy mindig a legkorszerűbb gépeket, eszközöket, vegyszereket igyekeztek tendereztetni. Tulajdonképpen szakmai igényességgel magyarázható a csúszás, mert a piacon fellelhető legjobb minőségű műszereket próbálták kiválasztani.

 A projektre biztosított uniós forrás feltétele az volt, hogy 2018. november 30-áig 75 ezer ember szűrését végezzék el. Tudják még teljesíteni ezt a feltételt? Kért haladékot erre a projekt felelőse?

A projekt nem kért haladékot, és teljesíthető a 75 ezer fő népegészségügyi szűrése november 30-ig. Nem tartok attól, hogy az uniós források egy részét elveszítjük, mert 2020. június 30-áig minimum 200 ezer embert kell szűrnünk, s mi azt a tervezzük, hogy a projekt keretében 600 ezer férfit és nőt szólítunk meg, akik közül várhatóan 300 ezren részt is vesznek majd a szűrési programban.

Mivel az uniós finanszírozású szakasz egy évvel eltolódott, így a központi költségvetési finanszírozás sem kezdődik meg 2019-ben?

A szűrés kiterjesztése már a projekt megvalósítása alatt megkezdődik. 2019 közepétől a vastagbélszűrési program beépül a népegészségügyi szűrések sorába, és ekkortól a háziorvosok számára kötelező lesz a szűrésben való aktív közreműködés.

Összesen hány praxis vesz részt a projektben?

Eddig 1743 praxis szerzett jogosultságot a vastagbélszűrésben való részvételre, és további 210 praxis esetében folyamatban van a kötelező képzés. A lemorzsolódást figyelembe véve nagyságrendileg 1650-1700 praxis csatlakozására számítunk.

Mikor kapják meg az érintettek az értesítőket?

Az ezzel kapcsolatos adminisztráció folyamatban van,  a meghívóleveleket néhány héten belül megkapják, az orvosoknak pedig folyamatosan szállítják az egységcsomagokat. A gasztroenterológiai laboratóriumokba érkező 24 új kolonoszkópos tornyot, valamint a tíz mosóautomatát legkésőbb október közepéig helyezik üzembe. Ezek a fejlesztések közel 643 millió forintba kerültek.

 Pozitív minta esetén ki kapja meg az eredményt?

A laboreredmény az Onkológiai Szűrési Rendszeren (OSZR) keresztül közvetlenül a háziorvoshoz kerül. A pácienst arra kérjük, hogy a minták postára adását követően két héttel érdeklődjön háziorvosánál az eredményről. Nem negatív minta esetén, amennyiben a páciens nem jelentkezik, a háziorvos feladata az érintett felkeresése és a további teendők megbeszélése.

Kap-e a háziorvos visszajelzést arról, hogy a beteg megjelent-e a tükrözésen?

Igen. A vizsgálati eredményt a gasztroenterológiai labor is az OSZR rendszerben rögzíti, amely a háziorvosnál is azonnal megjelenik. Ha a páciens nem a területileg illetékes laborban végezteti el a tükrözést, úgy a háziorvos bekéri a leletet és rögzíti azt a rendszerben.

Hány kémiai laboratóriummal kötöttek szerződést a székletminták elemzésére?

Országosan egy kémiai laboratórium fogja elvégezni az összes laborvizsgálatot, amelyet az Országos Közegészségügyi Intézet működtet.

A projekt keretében egy szakmai munkacsoport országszerte felmérte a kolonoszkópos laboratóriumok helyzetét. Milyen eredménnyel zárult a felmérés?

Magyarországon összesen 112 kolonoszkópiás laboratórium van. Ezek közül 50-et választottak ki, amelyek – kisebb-nagyobb fejlesztések mellett – alkalmasak a szűrésekre, de a vizsgáló laboratóriumok számát fejlesztések révén folyamatosan bővítjük. A kolonoszkópos hálózatba csak azok a laborok kerülhettek be, ahol a személyi feltételek is megfeleltek a projekt által meghatározott minőségi szempontoknak. Az endoszkópos asszisztensek számára akkreditált továbbképzési programokat biztosítottunk, eddig 53 szakasszisztens végezte el a képzést és további 32 fő képzése folyamatban van.

Az 50 ellátóhely elegendő a várhatóan pozitív mintát adó betegek szűrésére?

A kiválasztott 50 laboratórium a tervezett ütemezés és a modellszámítások alapján naponta 3 többletvizsgálat elvégzésével biztosítani tudja a szükséges kapacitást. Ennek ellenére további laborok infrastrukturális fejlesztését is tervezzük a közeljövőben.

Milyen rendszerben fogadják a szűrésre érkező betegeket? Jelenleg a diagnosztikus kolonoszkópia esetében 1-3 hónapos előjegyzéssel dolgoznak az ellátóhelyek. Mennyivel fog nőni a várakozási idő a szűrésre érkező betegek miatt?

A szűréseket soron kívül fogják elvégezni a laborok, emiatt nem fog nőni a várakozási idő. Átlagosan egy laboratórium napi 3 szűrést végez majd pluszban, ami havonta csak 60 többletvizsgálatot jelent.

Jelenleg csak a terápiás és a diagnosztikus kolonoszkópiát finanszírozza a NEAK. Hogyan számolják el a vizsgálatokat az ellátóhelyek? Az uniós finanszírozású szakaszban maguk a vizsgálatok is az uniós pénzből zajlanak?

A szűrő-kolonoszkópiás vizsgálatok finanszírozása a NEAK-on keresztül történik. A projekt a Gasztroenterológiai Kollégiummal, a NEAK-kal, valamint az EMMI-vel közösen kidolgozott egy finanszírozási javaslatot, a szükséges jogszabályi módosítás jelenleg folyamatban van.

Az utóbbi egy hétben a Honvédkórház sürgősségi betegellátó osztálya körül kialakult helyzet ismét az SBO-k működési nehézségeire irányította a figyelmet. Ön hivatalba lépésekor elsőként arra tett ígéretet, hogy elkészítik az országos sürgősségi programot. Hol tart most ez a munka?

Hamarosan elkészülünk vele, és akkor tájékoztatjuk az ország közvéleményét.

Az egészségügyi szakmai kollégium, mint a miniszter tanácsadó testülete az utóbbi években mintha partvonalra szorult volna, ezáltal úgy tűnik, a szakma nem igazán vesz részt a szakpolitikai döntések előkészítésében. Tervezi a kollégium átalakítását?

Célszerű lenne, mert szeretném, ha sokkal aktívabb munkát végeznének a tagozatok és tanácsok, és valóban szeretnék a tanácsaikra támaszkodni, ahogy most is teszem mindazon programok esetében, amelyekben érintettek; így például az öt nemzeti egészségprogramban. Nemcsak a szakmai kollégiumot, hanem a miniszteri szakmai tanácsadó testületek összességét szeretném átszervezni, és konkrét funkciókkal ellátni.

Kisebb és hatékonyabb testületekben gondolkodik?

A kisebb mindig hatékonyabb, hiszen ez nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink