Javaslatcsomag a kevesebb amputációért
Szakmai javaslatcsomag készült a lábamputációk számának csökkentésére, népegészségügyi fókusszal, írja a WebOrvos.
Az alsóvégtagi érbetegek hazai ellátásának egyenetlenségét, hiányosságait sajnos pontosan mutatja egy fiatal, 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő férfi tragikus esete: egyik lábát meg tudták menteni, mert időben orvoshoz került, a másikat nem, mert elakadt valahol az ellátórendszerben. Vaszkuláris centrumok kialakítása, széles körű szakmai összefogás, a modern orvostechnikai eljárásokhoz szükséges finanszírozás biztosítása tudna fordítani a magas számú lábamputációk miatti rendkívül rossz helyzeten. Így összegezhető a „Mentsük meg a lábakat” népegészségügyi orientációjú szakmai program bemutatását célzó legutóbbi META ülés.
Az egészséggazdaságtani társaság és a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság közös rendezvényén a júliusban készült és az EMMI-nek benyújtott szakmai javaslatcsomag került fókuszba, számol be a WebOrvos. A dokumentum a minimál-invazív ellátások szerepének növelését szorgalmazza az alsóvégtagi verőér betegek, különösen a kritikus végtagi iszkémiás esetek (critical limb ischemia – CLI) kezelésében az amputációk számának csökkentése, a betegek túlélésének és életminőségének javítása érdekében.
Tragikus vezető szerepünk van az európai amputációs statisztikákban, ugyanis hazánkban messze a legmagasabb a combot és a lábszárt érintő major amputációk száma: az európai átlag 2,5-szerese, ráadásul nálunk a legfiatalabbak az amputáción átesett betegek, idézte a szakirodalmi adatokat dr. Szeberin Zoltán érsebész szakorvos. A Semmelweis Egyetem érsebészeti profilvezetője úgy vélte, ez már akkora ellátási gond, amely túlnőtt a szakmán.
Három éve már letettek egy javaslatot a szakállamtitkárság asztalára, ám semmi nem történt, s azóta rengeteget fejlődött az orvostechnika, mondta dr. Dózsa Csaba. A Miskolci Egyetem egészségügyi közgazdásza szerint jó precedensként szolgál az innovatív kardiológiai centrumok kialakítása, a neurointervenciós eljárások befogadása, ám egyelőre áll a CLI megfelelően szervezett, finanszírozott ellátása. Triviális, hogy prioritást kell adni a területnek, szögezte le Dózsa Csaba, aki szerint öt-hét év alatt jelentős eredményeket lehetne elérni. Bemutatta, mily hatalmas különbségek vannak a hazai intézmények között, ugyanis van, ahol csak amputálnak – ez is mutatja, mennyire nincs esélyegyenlőség a betegellátásban. A megfelelő finanszírozási kód hiányában torz és hiányos a terület finanszírozása, leginkább is az úgynevezett „kötegelt” finanszírozásra lenne szükség, amely nem egy beavatkozásért, hanem komplex ellátásért fizet az eredményesség alapján. Nem egy-egy szűk keresztmetszet jellemzi az ellátást, ahogy másoknál ez megmutatkozik, hanem az egész CLI ellátás szűk keresztmetszetű. Ösztönző környezet szükséges a lábmegtartó műtétek elvégzéséhez és a rehabilitációhoz, szükség van az orvosok megfelelő tájékoztatására, a betegedukációra. Az országban alig akad vaszkuláris team, ráadásul ezt a fogalmat az orvosok mind másképp értelmezik. Ezek a teamek tudnának minél több, a komplex ellátás érdekében szükséges szakembert összefogni, s tudnák a munkájukat összehangolni.
