Itt a géndopping, sőt az epigenom-dopping

Mint Michael Le Page írja a New Scientistben, nyakunkon a géndopping, és tiltás helyett ésszerűbb a szabályozás, mivel így csökkenthető az illegális eljárások által okozott károsodás kockázata. A géndopping engedélyezése és szabályozása nemcsak biztonságosabbá, de sportszerűbbé is tenné a versenyzést.

Le Page cikke elején idézi az öregedés lassítását célul tűző amerikai biotech vállalat, a BioViva igazgatóját, Elizabeth Parrish-t, aki sok más gazdag országbelihez hasonlóan valószínűleg Latin-Amerikában (Kolumbiában) esett át génterápiás beavatkozáson, saját nyilatkozata szerint abból a célból, hogy izmai lassabb ütemben pusztuljanak – akkor is erősek maradjanak, ha nem végez testedzést, illetve gyorsabban gyarapodjanak, amennyiben sportol.

Egyelőre nem tudni, hogy az adott beavatkozás sikeres-e, mivel tudományos vizsgálatok egyelőre nem kerültek napvilágra a témában, az azonban bizonyos, hogy génmérnökök dolgoznak az ügyön, és kereslet is van a hasonló beavatkozásokra, szögezi le Le Page. És egyelőre nincs olyan sportoló, akinek esetében bebizonyosodott volna az izomnövesztő géndopping használata, de lehetséges, hogy ennek pusztán az az oka, hogy ezt eddig nem ellenőrizték.

Mindazonáltal, a sporthatóságok komolyan veszik a lehetőséget, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis augusztus elején bejelentette, hogy a Rióban versenyző atléták vérmintáit arra is használni fogják, hogy a géndopping nyomait keressék bennük.

A konvencionális génterápia olyan extra gének sejtekbe jutatását jelenti, amelyek szekvenciája eltér az illető saját génjeinek bázissorrendjétől. A bejuttatott extra gének megfelelő módszerrel kimutathatók. Ilyen módszer a vörösvértestek termelődését fokozó eritropoetin génjére (EPO) már létezik, az ausztrál Nemzeti Mérési Intézet molekuláris biológusa, Anna Baoutina fejlesztette ki, és a validálás után alkalmazni is fogják a riói sportolók vérmintáin. Akit géndoppingoláson érnek, hasonló retorziókra számíthat, mint a hagyományos módszerrel doppingolók.

Persze az EPO-n kívül sok egyéb gén is növelheti a sportteljesítményt (pl. az inzulinszerű növekedési faktor-1/IGF-1 génje), amelyeket ha direkt módon az izomba juttatnak, a vérből vagy a vizeletből nem mutathatók ki (Antero Macedo és munkatársai: Enhanced Athletic Performance on Multisite AAV-IGF1 Gene Transfer Coincides with Massive Modification of the Muscle Proteome; Human Gene Therapy). Ezek kimutatására az egyetlen módszer az izombiopszia lenne, ami azonban nem elfogadható, teszi hozzá a New Scientist cikkírója.

Még kisebb eséllyel tudnák fülön csípni azokat, akik a CRISPR nevű géneditálási módszerrel próbálkoznának: az így elért DNS-módosítás sokkal kisebb méretű, akár csak egyetlen bázispárt érint, nyomon követése ezért sokkal bonyolultabb és költségesebb lenne. A CRISPR módszer ráadásul arra is alkalmas, hogy a segítségével csak a génaktivitást módosítsuk, a DNS szekvenciáját pedig változatlanul hagyjuk. Ha ez az epigenom-editálásnak nevezett módszer elterjed az orvoslásban, bizonyos, hogy a doppingban is használni fogják.

Egyébként a konvencionális dopping kimutatásával is bajban vagyunk. Egy 2011-es anonim felmérés szerint ugyanis az atléták több mint harmada doppingol, a tesztek mégis csak 2%-ra derítenek fényt. A géndopping és az epigenom-dopping esetében a felderítési arány még kisebb lehet. Egyeletlen ésszerű megoldás van a sportszerű, csalás-mentes versenyzés biztosítására, jegyzi meg Le Page: fogadjuk el, hogy hosszú távon lehetetlen megakadályozni a géndoppingot, ezért inkább szüntessük meg a 2003-ban életbe lépett tilalmat, mielőtt potenciálisan veszélyes, illegális formái elterjednének.

Mint a konvencionális doppinggal kapcsolatban is, a géndopping engedélyezése ellen is azt az érvet szokták felhozni, hogy az arra késztetné az egyébként nem doppingoló sportolókat, hogy alkalmazzák ezeket az egészségre sok esetben ártalmas módszereket. Le Page szerint viszont azért mert valami veszélyes, még nem szoktuk betiltani, így pl. bokszolni is szabad, holott a boksz bizonyítottan agykárosító hatású. Amennyiben orvosi felügyelet mellett engedélyezettek lennének a dopping tudományosan vizsgált formái, az inkább csökkentené, mintsem növelné a kockázatot.

Ráadásul a géndopping egyes formái egészségesebbé tehetik a sportolókat, így az izom génterápiás fejlesztési lehetőségeit vizsgáló Lee Sweeney, a University of Florida kutatója szerint egyenesen etikátlan megtiltani a használatukat. Más szerek, pl. az igen hatékony teljesítményfokozó koffein tiltása pedig arra hivatkozva maradt el, mert a gyakorlatban nehezen kivitelezhető. A tiltás érdekében egyébként még arra sem érdemes hivatkozni, teszi hozzá Le Page, hogy a dopping alkalmazói sportszerűtlen előnyhöz jutnak, hiszen a sport már eleve „sportszerűtlen”: egyes sportolók esetében sokkal több pénz jut a felkészülésre, más sportolók veleszületett genetikai előnnyel rendelkeznek, így pl. a síelő Eero Mäntyranta veleszületetten hatékonyabb EPO-génnel bír.

A megoldás pl. a külön kategóriában versenyzés lehetne, mint a transzgender sportolók esetében is, akik Y kromoszómája egyébként sportszerűtlen előnyt biztosíthatna számukra, vagy amit a sokkal megszokottabb testsúly-kategóriák felállítása esetében láthatunk. Mivel a küszöbön álló géndoppingot megakadályozni úgysem lehet, a legjobb, ha alkalmazható szabályokat találunk ki a karban tartására, nyomatékosítja Le Page.