2025. szeptember. 08., hétfő - Mária, Adrienn.
hirdetés
hirdetés

Húsz szakterület mutatkozik be a Semmelweis 250 Klinikai Konferencián

Március 9-10-én az Elméleti Orvostudományi Központban rendezik meg a meg a Semmelweis 250 Klinikai Konferenciát.

A két nap alatt mintegy 20 szakterület mutatkozik be 70 előadó, köztük 20 nemzetközi szaktekintély jóvoltából. Az előadások mellett a fiatalokat célzó poszterszekcióval és interaktív gyakorlati oktatással is készülnek a szervezők. Az angol nyelvű rendezvény a Semmelweis Egyetem munkatársai és hallgatói mellett valamennyi hazai egészségügyi intézmény és társegyetem munkatársa számára nyitott az ingyenes regisztrációt követően.

A 250. jubileum nagyszabású rendezvénysorozatába illeszkedve tavaszra egy olyan konferenciát szerveztünk, ami az egyetem hármas tevekénységéből (oktatás, gyógyítás, kutatás-innováció) a klinikum mindhárom területen nyújtott tevékenységét helyezi fókuszba – mondta el dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes, a főszervező Klinikai Központ elnöke. Emlékeztetett rá, hogy a tanév a hallgatóknak szóló Nyári Egyetemmel indult, novemberben pedig a Semmelweis Szimpózium, mint az egyetem legjelentősebb tudományos rendezvénye mutatta be az egyetemhez kötődő, kardiológiai témájú alap- és transzlációs kutatásokat. A Semmelweis 250 Klinikai Konferencián a teljes klinikum bemutatkozik március 9-10-én; nem egy szakterületre fókuszál majd tehát a rendezvény, hanem arra, hogy megmutassuk, a Semmelweis Egyetemen milyen széles spektrumban és milyen magas színvonalon zajlik a betegellátás, valamint a klinikai és transzlációs kutatások, illetve a kiterjedt nemzetközi kapcsolataink, együttműködéseink is megjelennek majd – ismertette dr. Merkely Béla rektor. A Semmelweis 250 Klinikai Konferencián több mint 20 szakterület kap helyet, 70 előadó jóvoltából, köztük mintegy 20 külföldi vendéggel a világ minden tájáról, egyebek mellett az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Szingapúrból, Németországból.

A rendezvény törzse egy klasszikus konferencia, ahol a többi között dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Harvard Medical School és az Asklepios Campus Hamburg, valamint a Külügyminisztérium szakemberei is előadást tartanak. A prezentációk mellett az első napon egy fórumot is rendezünk a kurrikulumreformhoz kapcsolódóan, ahol külföldi vendégek előadásai után lehetőség lesz diszkussziót tartani a klinikai oktatásról. A konferencia szekcióinak témái között lesz a kardiológia, a sebészet, a gyermekgyógyászat, a sürgősségi medicina, a belgyógyászat és még sok más szakterület – ismertette dr. Szabó Attila.

Mindezek mellett fontos cél a fiatalok megszólítása is: 1-1 kreditpontot ér naponként a nemzetközi szakmai programon való részvétel a 4., 5., 6. éves ÁOK, FOK, GYTK és a PhD-hallgatóknak – tette hozzá a rektorhelyettes. Emellett lehetőséget biztosít a rendezvény kiscsoportos gyakorlati oktatáson való részvételre három területen, melyek a felnőtt és gyermek sürgősségi ellátás, valamint a képalkotó diagnosztika. A klinikák standokon mutathatják be tevékenységüket, aminek célja, hogy felhívják magukra a hallgatók figyelmét a rezidensi jelentkezéshez közeledve, továbbá, hogy érzékeltetni tudják, miért érdemes a Semmelweis Egyetemen maradni és az adott szakterületet választani. Egyetemünk ugyanis nemcsak egy oktató-kutató központ, hanem egy nagy betegellátó intézmény is, aminek jövője szempontjából fontos a kiemelkedő humánerőforrás – hangsúlyozta Merkely Béla hozzátéve: ilyen módon is szeretnének a tehetséges és ambiciózus kollégákat megnyerni ahhoz, hogy velünk dolgozzanak. A fiatalokra természetesen aktív résztvevőként is számítunk, számukra poszterszekcióban biztosítunk bemutatkozási lehetőséget, és a legjobbakat díjazni is fogjuk – mondta el Szabó Attila.

A családbarát egyetem részeként az otthon levő édesanyákra, a gyermekes kollégákra is gondoltak a szervezők, ezért interaktív gyermekmegőrzővel is készültek, ahol az egyetemi óvoda és a Pető András Kar munkatársai jóvoltából szakemberek felügyelete alatt lesznek a gyerekek.

Szeretnénk a Semmelweis Egyetemet, mint véleményformáló klinikai műhelyt bemutatni nemcsak a saját hallgatóinknak, munkatársainknak, hanem az ország többi betegellátó intézményében dolgozó kollégának is – ismertette Merkely Béla. A konferenciára ezért meghívást kaptak a hazai társegyetemek vezetői, valamint az ÁEEK és az irányítása alá tartozó intézmények is. Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátójaként ugyanis az is feladatunk, hogy a társintézmények felé minden nálunk megjelenő ismeretet biztosítsunk, valamint felvállaljuk szerepünket a posztgraduális oktatásban is, ezért reméljük, hogy minél többen eljönnek majd látva a továbbképzési lehetőséget. A programot a szakorvosok számára is akkreditáltattuk, a részvételt 40 ponttal ismeri el a Szak- és Továbbképzési Igazgatóság – tette hozzá dr. Szabó Attila. Mivel külföldi és hazai szaktekintélyek egyaránt jelen lesznek, így bárkinek lehetősége lesz arra, hogy párbeszédet alakítson ki, megvitasson egyes kérdéseket, kapcsolatot építsen.

A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött, a rendezvény angol nyelvű lesz. Regisztrálni március 2-ig lehet ITT.

Március 10-én, a Klinikai Konferencia utolsó napjának estéjén, 19 órai kezdettel, a Medikus Zenekar a Művészetek Palotájában ad koncertet, a Semmelweis Egyetem 250. jubileuma alkalmából, a V4 koncertsorozat első állomásaként. A program különlegessége, hogy a Medikus zenekar tagjai kiegészülnek a visegrádi országok orvos- és egészségtudományi képzéseinek hallgatóival. A koncert bevételével a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán játszótér kialakítását támogatja a zenekar.
(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...