2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Katasztrófa-készenlét, reagálás és beavatkozásbiztonság

A Semmelweis Szalonban mutatták be a dr. Major László szerkesztésében megjelent, A katasztrófa-készenlét, a reagálás és a beavatkozásbiztonság egészségügyi alapjai című könyv harmadik, bővített kiadását.

Dr. Merkely Béla rektor köszöntőjében kitért rá, hogy a Semmelweis Egyetemen hazánkban egyedülálló módon vehető fel szabadon választható kurzusként a katasztrófafelszámolás egészségügyi alapjai tantárgy. Ennek fontos része a katasztrófavédelem, a válsághelyzeti tervezés és a katasztrófa-orvostani ismeretek. A tantárgy szükségességét mutatja, hogy alig múlik el úgy nap, amikor ne hallanánk valamilyen civilizációs vagy természeti katasztrófáról a világban – vélte a rektor. Az ezek megelőzésében, kezelésében való, szakképzettségüknek megfelelő részvétel is fontos része a jövő orvosai tudásának, akárcsak a lehetséges kapcsolódó egészségügyi feladatok megismerése és elvégzése. Mint fogalmazott: a 250 éves Semmelweis Egyetem vezetése elkötelezett az iránt, hogy hallgatóinak a legkorszerűbb, gyakorlatorientált tudást adja át, aminek birtokában magabiztosan vehetnek részt a betegellátásban friss diplomásként is. Az egyetemen megvalósuló kurrikulumreform leglényegesebb eleme, hogy egy adott elméleti képzésre jól strukturált gyakorlati képzést épít. A speciális feladatokra fókuszáló gyakorlati képzés ebben az esetben azért is fontos, mert a katasztrófahelyzetek még a legképzettebb orvosokat is megviselik – hangsúlyozta. Beszédében kitért rá, hogy 2019-ben az egyetem a Magyar Honvédség Egészségügyi Központtal együttműködési megállapodást írt alá közös oktatási és kutatási programok szervezéséről, a katasztrófavédelem-orvostan megerősítéséről.

 

Dr. Major László, a kötet főszerkesztője ismertette a bővített kiadás új fejezeteit. Mint fogalmazott: a 2017-es tankönyv elsősorban az idegen nyelven tanulók kézikönyve volt; ugyanakkor a magyar nyelvű hallgatók számára is fontosnak tartották átadni azokat az új ismereteket, amelyek az angol kiadásban megjelentek. Hozzátette: olyan új témákat is kidolgoztak, melyek sem a korábbi angol kiadásban, sem a hazai szakirodalomban eddig nem szerepeltek (beavatkozásbiztonság, kritikus infrastruktúra egészségügyi vonatkozásainak vizsgálata, válsághelyzeti tervezés). Kiemelte dr. Orgován Györgyöt, a Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszéki Csoport tudományos munkatársát, akinek – mint fogalmazott – kiemelkedő szakmaisága kulcsa volt a könyv megjelenésének.

Dr. Liptay László társszerző úgy fogalmazott: a könyv a napi munka során jól használható gondolatok, tapasztalatok tárháza, több tudományágat érintő, azokat szervesen összekapcsoló interdiszciplináris mű. A kötet erénye, hogy az új elméleti megállapításokat és a gyakorlati tapasztalatokat beillesztették egy komplex vezetési rendszerbe.

A tankönyv elektronikus formában, ingyenesen elérhető a Semmelweis Kiadó honlapján, regisztrációt követően.

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...