Hátrányos lehet a nagy agy

Az emberiség régóta úgy ünnepli saját nagy agyát, mint legnagyszerűbb tartozékát, jegyzi meg a BBC szakújságírója, Melissa Hogenboom, hiszen okosak vagyunk, elfoglaltuk a Föld szinte összes rejtett zugát, és egyre innovatívabb technológiákkal tesszük kényelmesebbé az életünket. Az agyunk nélkül mindez nem lenne lehetséges, azonban vannak olyan állatfajok is, amelyek kiválóan boldogulnak agy nélkül is. Sőt, olyan állatfajok is vannak, amelyek nemcsak kiválóan boldogulnak agy nélkül, hanem egyszer volt nekik, de inkább megszabadultak tőle. Ilyen állatfaj pl. a tengeri szivacs, amelynek nem érte meg, hogy fenntartsa a sok energiát fogyasztó szervet (Hirth F.: On the Origin and Evolution of the Tripartite Brain; Brain, Behavior and Evolution ). A szivacsok rokonai, a placozoák szintén elvesztették az idegrendszerüket, míg az ascidiaceák életük során egyre egyszerűbb aggyal élnek: lárvakorukban még kifejlett agyuk van, de a metamorfózis után a felnőttek már csak redukált idegrendszerrel bírnak.

Napjainkban pedig egyes vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy nemcsak az egyszerű életet élő szivacsoknak és rokonainak, de némelyik emlősnek is problémát okozhat, hogy túl nagy az agya. Olyannyira, hogy egyenesen a kihalásukhoz vezethet, írja a BBC.

Az International Union for Conservation of Nature (IUCN) idén augusztusban publikált vizsgálata szerint a nagyméretű emlősfajok 60%-át fenyegeti kihalás, közülük is a legveszélyeztetettebbek a szub-szaharai Afrikában és Dél-Kelet-Ázsiában élnek, ilyen pl. a rinocérosz, az elefánt, az oroszlán, a tigris vagy a gorilla (Saving the World's Terrestrial Megafauna; BioScience). Mint a vizsgálat vezető szerzője, William Ripple kifejti, már csak azért is szomorú, hogy ennyi nagytestű emlős veszélyeztetett, mert a tudomány napjainkban kezdi felismerni, hogy milyen fontos a szerepük.

A vizsgálat azt is kiderítette, hogy minél nagyobb egy állat, annál inkább fenyegeti a kihalás, aminek több oka is lehet: a nagy állatoknak több táplálékra és nagyobb élőhelyre van szükségük, és ők azok, akiket a leginkább fenyegetnek az orvvadászok. Az élőhelyük pedig a növekvő humán populáció és az ember által művelhető földterület növelése érdekében végzett erdőirtások következtében folyamatosan csökken. Mindazonáltal van egy kevésbé ismert rizikótényező, ami szintén közrejátszik e nagytestű emlősök veszélyeztetettségéhez: a nagy agyuk, ami attól eltekintve is igaz, hogy a nagy testméret nagy agyat igényel.

Az összefüggésre Manuela Gonzalez-Suarez konzervációs biológus és kollégái jöttek rá, akik 474 emlősfaj tanulmányozása révén mutatták ki, hogy egy emlős agymérete számos problémás hozadéka miatt direkt módon befolyásolja kihalásának kockázatát. A nagy agymérettel járó problémás hozadék pl., hogy a nagy agyméretű emlősöknél hosszabb a vemhesség, az újszülötteket tovább kell szoptatni és több szülői gondoskodást igényelnek, így lassabban szaporodnak és kevesebb utódjuk van (egy tipikus gorilla-anya pl. három évig gondozza gyermekét, és csak négyévente szül újabb utódot), ráadásul az utódok gyakrabban halnak meg fiatalon.

Természetesen igaz, hogy a nagy agy a múltban segíthette az emlőseket – különösen az embert – a változó környezethez történő adaptálódásban. Azonban, mint Gonzalez-Suarezék kutatása kimutatta, jelenleg elértünk egy fordulópontra, és ma már a nagy agy több problémát okoz, mint amennyi hasznot hajt. Egyszerűen túl sokba kerül.

Mi az oka, hogy a mérleg a költségek oldalára billent? teszik fel a kérdést a biológusok, és mint mondják, a válasz egyértelmű: az ember. Az állatok nem tudnak megbirkózni azokkal a változásokkal, amiket az emberek okoznak. Habár a múltban a nagyobb agyra pozitív szelekciós nyomás nehezedett az általa biztosított viselkedési flexibilitás miatt, ez a flexibilitás nem elégséges ahhoz, hogy az állatok kibírják az ember által okozott gyors változásokat.

Egy másik kutatás is megerősíti Gonzalez-Suarezék eredményét. Eric Abelson 160 faj tanulmányozásával jutott arra a következtetésre, hogy azok az állatfajok a legveszélyeztetettebbek, amelyek esetében a legnagyobb az agy/test arány (Brain size is correlated with endangerment status in mammals; Proceedings of the Royal Society B). Csak az ember jelent kivételt egyelőre: mi a nagy agyunk ellenére exponenciálisan növekvő populáció vagyunk, azonban hamarosan elérjük azt a határt, amikor a Föld már nem lesz képes több embert eltartani. És úgy tűnik, hogy annyira azért nem nagy az agyunk, hogy képesek legyünk a viselkedésünket pusztán azért megváltoztatni, hogy az elkövetkező generációknak ne kelljen óriási problémával szembenézniük.

Lehet, hogy nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy észrevegyük, éppen elpusztítjuk a bolygónkat? – kérdezi Gonzalez-Suarez.