hirdetés

Fejlesztésekkel készül a nagyobb betegforgalomra a Dr. Rose Magánkórház

A budapesti Dr. Rose Magánkórház legújabb fejlesztései elsősorban a kórház tereinek megújulását és orvos-technológia fejlesztését célozták.

Dr. Papik Kornél, a Dr. Rose Magánkórház ügyvezető igazgatójaelmondta:évente csaknem 50 ezer páciens gyógyul a Széchenyi Lánchídra és a Budai Várra tökéletes kilátást nyújtó intézményben, egyre modernebb körülmények között.

A koronavírus-járvány hatására dinamikusan növekedett a kereslet a magánegészségügyben. A Dr. Rose Magánkórházban a két évvel ezelőtti adatokhoz képest több mint 30 százalékkal nőtt a forgalom és az előzetes adatok szerint 2021-ben közel 50 ezer ügyfelet fognak ellátni.

A 2018-tól új tulajdonosok által működtetett intézmény tevékenységét az elmúlt 3 évben az új vezetés alaposan átvilágította, megerősítette a menedzsmentet, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően még stabilabb, biztonságosabb és magasabb színvonalú ellátást nyújt.

Dr. Junger Éva, a Dr. Rose Magánkórház járóbeteg-ellátásának vezető orvosa a pénteki háttérbeszélgetésen kifejtette: A magánegészségügy iránti növekvő érdeklődéssel párhuzamosan jelentős beruházásokat valósított meg a magánkórház: több területen, összesen 600 millió forintos fejlesztés zárult le az elmúlt hetekben. Megújult a képalkotó diagnosztikai háttér, a 3 műtő és a szülészeti részleg, fejlesztették a minimál invazív laparoszkópos műtétek eszközparkját, az endoszkópos laboratóriumot, a fül-orr-gégészeti és szemészeti rendelőket, az informatikai környezetet, valamint jelentős beruházásokat valósítottak meg a koronavírus-járvány miatti fokozott sterilitás folyamatos fenntartása érdekében.

Fotó: Dr. Rose Magánkórház
Fotó: Dr. Rose Magánkórház

Papik Kornél hozzátette, hogy a megújulás része a márkaépítés is. A 2010 óta önálló márkaként működő, de a magánkórházhoz tartozó Budapest Plasztikai Intézet márka átalakult és október elejétől integrálódott a Dr. Rose Magánkórházba. Ennek elsődleges oka, hogy a plasztikai sebészeti és orvos-esztétikai ellátás még népszerűbb a Dr. Rose Magánkórház ügyfeleinél, mint korábban. A Budapest Plasztikai Intézet színeiben az elmúlt 11 évben több mint 11.000 plasztikai műtétet végeztek, a jövőben, a Dr. Rose Magánkórház Plasztikai Sebészeti részlegeként havi 120-140 plasztikai műtétet terveznek.

Fotó: Dr. Rose Magánkórház
Fotó: Dr. Rose Magánkórház

Dr. habil Lelbach Ádám, a Dr. Rose Magánkórház vezető belgyógyásza, a V.I.P. Részleg vezetője szerint az ügyfelek 2007 óta elsősorban azért választják az intézményt, mert egyedi ügyfélélményt tudnak biztosítani pácienseiknek. A kiváló szakmai háttér és megnyugtató környezet mellett kiemelt törődéssel várnak mindenkit, ami nem ér véget az ellátás lezárultával, a gondos utókezelésnek köszönhetően. A koronavírus-járvány idején a páciensek különös odafigyelést és törődést igényeltek, és ennek az elvárásnak az intézmény maximálisan meg tudott felelni. Mindezeknek és az elmúlt hónapokban kialakított, szélesebb társadalmi kör számára elérhető díjszabásnak is köszönhető a jelentős betegszám növekedés.

Fotó: Dr. Rose Magánkórház
Fotó: Dr. Rose Magánkórház

A Dr. Rose Magánkórház közel 150 orvossal, több mint 40 szakrendeléssel, 3 tökéletesen felszerelt műtővel, 25 ágyas fekvőbeteg részleggel, prémium környezetben várja pácienseit, mindezt kiváló ár-érték arányban.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...