hirdetés

Etikai eljárás indult Sándor Mária ellen

Több lap, így a Népszabadság és a Népszava is foglalkozik azzal, hogy etikai eljárást indítottak Sándor Mária, a fekete pólós mozgalmat elindító ápolónő ellen.

A köztestület nyilvános bírálata, és a bírálatok közösségi portálokon való közzététele miatt indított etikai eljárást Sándor Mária, a fekete pólós mozgalmat elindító ápolónő ellen Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke – írja a Népszabadság.

Az eljárásról szóló hírt a Független Egészségügyi Szakszervezet és Sándor Mária tette közzé videoüzenetben. Abból az is kiderül, hogy panasztevő arra hivatkozott, hogy Sándor Mária a különböző kommunikációs csatornákon tett nyilatkozataival többszörösen megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó Etikai Kódex szabályait. Az eljárásindításról küldött értesítésből viszont nem derül ki, hogy pontosan mi a vád a fekete pólós mozgalmat elindító ápolónő ellen.

A lap megkereste Balogh Zoltánt, a kamara elnökét, aki azt mondta, nem nyilatkozhat az ügyben, mert akkor ő is megszegné az etikai szabályokat.

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke, Kiss László viszont nyilatkozott, szerinte megdöbbentő az eljárás, mert úgy érezik, hogy ez a vizsgálat a véleményszabadság korlátozására és a tagság megfélemlítésére irányul.

- Valakik nagyon félnek attól, ha valaki az igazságról beszél – ezt már a Népszavának mondta Kökény Mihály, volt szocialista egészségügyi miniszter az eljárás hírére. Ő rögtön politikai tanulságokat is igyekezett levonni: nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a szakdolgozói kamara valamilyen elvárásnak akar megfelelni. Sándor Mária egy olyan valaki, aki vállalja az arcát, kiáll, nem fogja a vándorbotot a jobb kereset reményében és ráadásul azt is kimondja, hogy "meztelen a király", de ezt is úgy, hogy végig a szakmát tartja a legfontosabbnak - folytatta a politikus, aki reméli, hogy semmi nem lesz a történésből, bár biztos abban, hogy az ápolónő meg fogja magát védeni – olvasható a nepszava.hu-n.

 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...