Érdemes-e genetikai tesztelésnek alávetni a veszélyeztetetteket?

Ma már a sok génre kiterjedő szekvenálás költségei is megfizethetők, ezért az eljárás használata növekvő trend az orvoslásban, írják sajtóközleményükben a University of Pennsylvania Abramson Cancer Center (ACC) kutatói. A génszekvenálás elvégeztetése különösen gyakori az emlő- és ováriumtumoros betegek és családtagjaik körében, mindazonáltal az eredmények értelmezésére egyelőre csak igen kis százalékuk esetében van mód.

A rákkutatók emlő- és ováriumtumoros betegek családtagjai körében végzett felmérésük eredményeiről az American Journal of Human Genetics című szakfolyóiratban számoltak be (Kara Mawwell és munkatársai: Evaluation of ACMG-Guideline-Based Variant Classification of Cancer Susceptibility and Non-Cancer-Associated Genes in Families Affected by Breast Cancer).

Az ACC és a Mayo Clinic, Memorial Sloan Kettering Cancer Center együttműködésében készült vizsgálat során a kutatók a genetikai panelek klinikai használhatóságának feltárása érdekében 253 olyan családból származó 404 fő esetében végeztek teljes exom szekvenálást, amely családokban öröklődő emlő- vagy és petefészekrák fordult elő, továbbá egy 180 génre kiterjedő panelt is megnéztek mindegyikőjüknél (a panelben 25 emlő/ováriumrák-specifikus fogékonysági gén, 123 egyéb rák-specifikus fogékonysági gén, valamint 32 kardiovaszkuláris betegségekkel kapcsolatos kockázatot növelő gén kapott helyet). A kutatók ezen kívül azt is elemezték, hogy az Amerikai Orvosi Genomikai Kollégium (ACMG) irányelve szerint ajánlott génvariáns osztályozási eljárásnak milyen a klinikai haszna.

A kutatók megállapítása szerint napjainkban egyre elterjedtebb a genetikai tesztelés és tanácsadás, azonban a tesztek sokkal több olyan mutációt és úgynevezett bizonytalan jelentőségű variánst (variants of uncertain significance) tárnak fel, amelyekkel jelenleg klinikai értelemben nem tudunk mit kezdeni, mint amennyi hasznosítható ismeretet szolgáltatnak.

Jelen vizsgálatuk során a kutatók az ACMG irányelvét használva 1 605 variánst azonosítottak, és megállapították, hogy a BRCA 1, illetve 2 mutációval nem rendelkező családtagok 11%-a esetében található egyéb rák-specifikus fogékonysági génekben olyan mutáció, amelyek miatt esetleg klinikai beavatkozásra lehetne szükség – e mutációk zöme mérsékelten növeli az emlő- és petefészekrák-kockázatot. A családtagok további 12%-a esetében találtak bizonytalan jelentőségű variánst a jól ismert emlőrák fogékonysági génekben, és a bizonytalan jelentőségű variánsok száma jelentősen megemelkedett, amikor valamennyi tumorral, nem csak az emlőrákkal kapcsolatos fogékonysági géneket elemezték, olyannyira, hogy összesen a családtagok 78%-a esetében találtak valamilyen tumorral kapcsolatos, bizonytalan jelentőségű génvariánst. A kutatók a kardiovaszkulár betegségkockázatot növelő génekben nagyon kevés klinikai következménnyel járó mutációt találtak. Az összes gént együttvéve a családtagok 95%-a esetében azonosítottak legalább egy bizonytalan jelentőségű variánst, míg 30%-uk esetében azonosítottak öt vagy több bizonytalan jelentőségű variánst.

Mint a kutatók írják, a genetikai panelnek az ismert emlő- és ováriumrákra hajlamosító géneken – BRCA 1 és BRCA 2 – kívüli kiterjesztése nem jelent semmiféle klinikai hasznot, és az egyéb rákra hajlamosító gének vizsgálata több bizonytalanságot eredményez, mint amennyi választ nyújt. Az ACC transzlációs orvostani professzora, a vizsgálatot vezető Katherine Nathanson kifejti: a klinikusok egyelőre nem tudják, mit lehet tenni azokkal a páciensekkel, akiknél a BRCA 1 és BRCA 2 génmutációkon kívül egyéb mutációkat – pl. CHEK 2 és ATM – találtak.

Nathanson hozzáteszi, ez az eredmény alátámasztja kutatócsoportja korábbi megállapításait, miszerint a technológia messze a klinikai felhasználhatóság előtt jár. Alapvetően fontos lenne kidolgozni a genetikai tanácsadás módszereit, mivel óriási szorongást válthat ki a páciensből, ha csak annyit mondunk neki, változást találtunk a DNS-ében, de arról fogalmunk sincs, hogy ez a változás mit jelent.

Nathanson és munkatársai korábbi vizsgálatuk során 278 olyan emlőrákos beteg génszekvenálását végezték el, akiknél 40 évesnél fiatalabb korban jelentkezett a betegség, a családban nem fordult elő petefészekrák, és nem is voltak BRCA1 és BRCA2 hordozók. A génszekvenálás révén 22 ismert vagy feltételezett emlőrák fogékonysági gén előfordulását keresték, és csak a betegek 2,5%-a esetében találtak olyan mutációt - TP53, CDKN2A, MSH2 és MUTYH -, amely a jelenlegi irányelvek szerint klinikai következménnyel jár, és a betegek 30%-ánál találtak bizonytalan jelentőségű variánst.

Összefoglalóan a kutatók megállapítják: a mutációk ismerete valószínűleg semmit nem ad hozzá a tudásunkhoz azon kívül, hogy bebizonyosodik, az adott tumor családi halmozódású – ezt azonban a családi anamnézisből már úgyis tudjuk.