Elsőre ingyen jár a betegdokumentáció

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a szervezet elmúlt évi tevékenységéről számolt be.

A csaknem egy éve hatályba lépett európai uniós adatvédelmi csomag a korábbinál nagyobb kötelezettségeket ró az adatkezelőkre, akik erre nem mindig vannak felkészülve – mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a szervezet elmúlt évi tevékenységét bemutató szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Az uniós szabályozás ugyan szűkíti a nemzeti mozgásteret, de közben alapelvi szintre emeli az adatkezelők elszámoltathatóságát. Nem csak tisztességesen, átlátható módon és törvényesen kell az adatkezelést folytatniuk, de képesnek kell lenniük ezt igazolni is. Az új rendszerben felértékelődik az adatbiztonság szerepe, az uniós előírások szerint egy súlyos adatvédelmi incidensnél akár hárommilliárd forint is lehet a bírság. A tavaly május 25-én életbe lépett adatvédelmi rendelet célja, hogy a digitalizáció és globalizáció kapcsán felmerülő kihívásokkal szemben erős, kikényszeríthető és egységes védelmet biztosítson az érintetteknek, még akkor is, ha az adatkezelés nem az EU területén történik, de az uniós polgárokat érinti. A jogszabályi környezet biztosítja az adatvédelmi hatóságnak a GDPR alkalmazásához szükséges szabályokat, azonban több jogszabályt a jogalkotó még nem tette kompatibilissé a GDPR-ral.

A NAIH elnöke a hatóság elmúlt évi munkájáról szólva elmondta, a GDPR május 25-i hatálybalépésétől az év végéig 244 incidens-bejelentés érkezett a hatósághoz. A bejelentések legjelentősebb részét téves címzés miatti félrepostázások, illetve téves címzett részére küldött elektronikus leveket adták, de sok volt a több címzettnek küldött e-mail is, ahol a címzettek nem "titkos másolatban" voltak felsorolva, így megismerhették egymás e-mail címeit, illetve előfordultak hackertámadás következtében kiszivárgó adatok is. Péterfalvi Attila közölte, a hivatal internetes oldalán (www.naih.hu) adatvédelmiincidens-bejelentőt működtet.

A NAIH vizsgálta az egészségügyi dokumentációk másolatának kérdését is, mert egyes helyeken 50-100 ezer forintot kértek azokért. Péterfalvi Attila kiemelte: a GDPR szerint az első másolatot költségtérítés nélkül kell biztosítani.

A hatóság beadványok nyomán felkérte az alapvető jogok biztosát, vizsgálja meg: megfelelő-e a különélő, szülői felügyeletet nem gyakorló szülők tájékoztatásának jogszabályi háttere és gyakorlata, úgy találták ugyanis, hogy a különböző jogszabályok nem egyértelműek abban, a szülői felügyeletet nem gyakorló szülőt megilleti-e a tájékoztatás joga gyermekének adataival kapcsolatban.

Péterfalvi Attila elmondta: tavaly az információszabadsággal kapcsolatos ügyek jelentős részét tették ki a költségtérítés jogalapját, vagy annak összegszerűségét vitató panaszok (39 ilyen érkezett a NAIH-hoz). Az elnök megerősítette: a hivatal álláspontja az, hogy a közfeladatot ellátó szervek a közérdekű adatigénylések teljesítésekor nem szolgáltatást nyújtanak, hanem az Alaptörvényben meghatározott alapvető jogból eredő kötelezettségeiket teljesítik.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...