hirdetés

Életmódorvoslás, longevity és mozgásrecept: hol húzódnak az orvoslás határai?

Az életmód ma már a kardiológiai, diabetológiai, obezitológiai vagy éppen onkológiai irányelvekben is hangsúlyosan jelen van. De mitől válik önálló orvosi területté az életmódorvoslás, hol húzódnak a kompetenciahatárai, és mit tud kezdeni a most divatos longevityvel? Dr. Babai Lászlóval, a Magyar Életmód Orvostani Társaság Egyesület (ÉMOT) elnökével arról is beszélgettünk, mit jelent valójában „mozgást felírni”, és mikor lesznek a Mozgás Receptre programnak klinikai végpontjai is.

Az életmódorvoslás önállóságát nem az adja, hogy olyan tényezőkkel foglalkozik, amelyekkel más szakmák egyáltalán nem – hiszen a megfelelő táplálkozás, a fizikai aktivitás, a dohányzás elhagyása vagy az alvás rendezése ma már számos szakmai irányelv része. Babai László szerint inkább arról van szó, hogy az életmódorvos ezekre a beavatkozásokra szélesebb, integráló szemlélettel tekint, és részletesebb ismeretekkel rendelkezik azok evidenciáiról, indikációiról és alkalmazásáról.

A magyar modellben ennek fontos garanciája, hogy életmódorvosi licencet csak már szakvizsgával rendelkező orvos szerezhet.

– A licenc nem írja felül az eredeti szakorvosi kompetenciát, a kardiológus továbbra is kardiológusként, az onkológus onkológusként hozza meg a saját területére tartozó döntéseket, az életmódorvosi képzés pedig ehhez ad többlettudást – tisztázza az ÉMOT elnöke, hozzátéve, hogy különösen jól látszik ennek jelentősége a multimorbid betegek esetében.

– Egy páciensnek egyszerre lehet kardiovaszkuláris betegsége, diabétesze, és akár daganatos előzménye is, miközben az egyes szakorvosi ellátások szükségképpen egy-egy szervrendszerre vagy betegségre fókuszálnak. Az életmód-intervenciók ezzel szemben több kórképre egyszerre hathatnak – magyarázza Babai László, ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy ebből nem következik a gyógyszeres és az életmódkezelés szembeállítása:

– Kerüljük, hogy kijelentsük, vagy életmód vagy gyógyszer. A páciensnek azt kell adni, ami szükséges – fogalmaz.

Az életmódorvoslás éppen attól medicina, hogy ugyanazokat az elvárásokat igyekszik alkalmazni önmagára is, mint más terápiákra: legyen indikáció, kontraindikáció, dózis, terápiás cél és ellenőrizhető eredmény. A fizikai aktivitásnál például nem elég annyit mondani, hogy a beteg „mozogjon többet”, a gyakoriság, az intenzitás és a terhelés típusa egyaránt része lehet az előírásnak. Ugyanez igaz a táplálkozási intervenciókra is.

– A kezelés eredményessége ugyanazokkal a paraméterekkel követhető, amelyekkel a beteg alapbetegségét monitorozzuk – mondja az elnök, sorolva, hogy ezek lehetnek vérnyomás- vagy lipidértékek, HbA1c-szintek, vagy más klinikai mutatók. Babai László szerint a rendelkezésre álló vizsgálatokból ma már az is látszik, hogy a puszta orvosi tanács és a vezetett életmód-intervenció között érdemi különbség lehet. A mozgás ezért szerinte akkor válik valódi terápiás eszközzé, ha nem egyszeri instrukció marad, hanem megfelelő szakember segítségével végrehajtott programmá válik.

– Egy tablettát oda lehet adni a betegnek, az életmódváltást viszont neki kell megvalósítania a hétköznapjaiban, így az életmódorvoslás egyik nehezebben megoldható problémája az adherencia – összegzi az ÉMOT elnöke, aki azt is elárulta, nincs még kiforrott, minden helyzetben alkalmazható módszertan ennek orvoslására. Sőt, a probléma egy része eleve nem oldható meg kizárólag az egészségügyi ellátórendszeren belül.

– Hiába beszél az orvos mediterrán étrendről vagy rendszeres mozgásról, ha a páciens a saját környezetében nem kap segítséget ahhoz, hogyan fordítsa le mindezt napi gyakorlatra – hangsúlyozza Babai László, sorolva, hogy az életmóddal kapcsolatos viselkedés alakításában az egészségügy mellett az oktatásnak, az önkormányzatoknak, a közösségeknek és akár a kommunikációs, marketingeszközöknek is szerepük lehet.

Longevity: medicina vagy üzlet?

Az életmódorvoslás és a napjainkban rendkívül divatossá váló longevity nagyon hasonló nyelvet beszél. Mindkettő a fizikai aktivitást, az izomerőt, a táplálkozást, az egészségben eltöltött életévek növelését és a betegségek késleltetését helyezi fókuszba

– Az életmódorvoslás orvosi, a longevity pedig üzleti tevékenység – emeli ki a legfontosabb különbséget az elnök, bár elismeri, hogy a két terület ettől még jelentősen átfedhet. – Ha valakit a longevity divatja vesz rá arra, hogy többet mozogjon, javítson az étrendjén vagy abbahagyja a dohányzást, annak orvosi szempontból ugyanúgy lehet kedvező eredménye – mondja, azonban választóvonalként elsősorban az evidenciákat emeli ki.

– Életmódorvosként csak olyan intervenciót ajánlok, amelynek hatásossága megfelelően alátámasztott – szögezi le.

Hasonló probléma merül fel a „biológiai életkor” különböző mérési módszereinél. Epigenetikai órák, telomerhossz vagy különféle metabolikus panelek valóban mutathatnak összefüggést egészségi állapotokkal és várható élettartammal, ebből azonban nem következik automatikusan, hogy az adott marker klinikai döntés alapjául is szolgálhat.

A telomerhossz példáján Babai László arra hívta fel a figyelmet, hogy egyelőre nem minden esetben tisztázott, hogy oksági tényezőt mérünk-e, vagy egy másik folyamat jelzőjét, ami pedig lényeges különbség. Egy jól vizsgált életmód-intervenciónál meg lehet mondani, hogy meghatározott terhelés mellett milyen klinikai változás várható; a telomerhossz esetében az ilyen bizonyosság még hiányzik.

Még komolyabb kérdéseket vet fel a longevitypiacon kínált intenzív szűrés. Minél több vizsgálat történik egészséges embereken, annál nagyobb a fals pozitív eredmények, az incidentalómák, a szükségtelen további beavatkozások és az ebből eredő szorongás veszélye. Az ÉMOT elnöke szerint ennek már etikai és egészség-gazdaságtani dimenziója is van:

– Korlátozott kapacitások mellett azt is mérlegelni kell, milyen szűrésekre fordítunk erőforrást, és azok valóban javítanak-e populációs szinten az egészségkimeneteleken. Sokszor pótcselekvésnek tűnik, hogy mi mindent elvégeztetnek a páciensekkel, ahelyett, hogy valaki például lerakná a cigarettát.

A viselhető eszközök, a folyamatos glükózmonitorozás vagy más önmonitorozó technológiák megítélésében ennél megengedőbb. Ezek haszna szerinte részben személyiségfüggő: egy adatok alapján döntő, analitikus ember számára a mérés motivációt és visszacsatolást jelenthet, másnál viszont ugyanaz az információ nem feltétlenül változtatja meg a viselkedést. Ugyanakkor a több adat önmagában még nem jelent jobb medicinát.

Mozgás receptre – de ki írja elő a dózist?

A Mozgás Receptre program egyik lényegi állítása, hogy a fizikai aktivitás nem egyszerűen általános tanács, hanem bizonyos esetekben dozírozható terápiás eszköz. Ennek megfelelően az orvos feladata nem pusztán az, hogy elküldje a beteget sportolni.

– Az indikáció meghatározása, a mozgás prevenciós vagy terápiás tervbe illesztése, valamint az intenzitás, a gyakoriság és a mozgásforma fő irányának kijelölése orvosi kompetencia, a konkrét edzésprogram részleteinek megtervezése ugyanakkor már a mozgásszakember feladata – vázolja Babai László, hangsúlyozva, hogy ez a különbség például életkor és testösszetétel szerint is fontos lehet. – Fiatalabb, túlsúlyos páciensnél nagyobb hangsúlyt kaphat a kardiojellegű aktivitás, míg idősebb korban – különösen sarcopenia veszélye esetén – az izomerő növelése és az egyensúlyfejlesztés szerepe értékelődik fel. Az orvos tehát kijelöli a terápiás irányt, a mozgásszakember pedig állapotfelmérés után meghatározza, hogyan valósítható meg biztonságosan és személyre szabottan – magyarázza a folyamatot.

A magasabb kockázatú betegek esetében természetesen a terhelhetőség megítélése is része a folyamatnak. Stabil, panaszmentes beteg alacsony vagy közepes intenzitású aktivitása más megítélés alá esik, mint magas kardiovaszkuláris kockázat mellett tervezett intenzív edzés. Akut kezelés alatt álló, például kemoterápiát kapó beteg esetében pedig a kezelő szakorvos iránymutatása az elsődleges.

A Mozgás Receptre program indulásakor az egyik fontos kérdés az volt, hogyan követhető egyáltalán, hogy a beteg „kiváltotta-e” a rendelvényt,

– A „mozgásreceptek” egyedi QR-kódot kapnak, a páciens pedig önkéntesen rögzítheti a fizikai aktivitását az alkalmazásban, ezeket az adatokat a programhoz csatlakozó háziorvos is láthatja, követheti – mondja Babai László, aki nem titkolja el, hogy a program klinikai hatásosságának igazolása még előttük áll.

– Jelenleg több mint négyszáz orvos és közel ezer mozgáshelyszín kapcsolódott a programhoz, a regisztrált receptek száma meghaladta a kétezret. Az aktivitások rögzítése azonban még nem teljes körű, és a program jelenlegi mutatói elsősorban folyamatindikátorok, de nekünk nem is az adatfetisizmus a célunk – fogalmaz az ÉMOT elnöke, hozzátéve, hogy szerinte is szükség lesz keményebb végpontokra. A projekt következő lépése ezért egy olyan adatgyűjtés lehet, amelyben a recept kiadásakor klinikai paramétereket is rögzítenek, majd három hónapos fizikai aktivitás után ellenőrzik ezek változását. Az elképzelés megvalósítása azonban adatvédelmi és etikai kérdéseket is felvet, hiszen az egészségügyi ellátórendszeren kívül keletkezett mozgásadatokat kellene összekapcsolni a klinikai adatokkal.

A hosszabb távú siker mércéjét mindenesetre nem pusztán a kiadott receptek számában látja Babai László, aki akkor tekintené igazán eredményesnek a programot, ha populációs szinten is nőne azok aránya, akik teljesítik a fizikai aktivitásra vonatkozó ajánlásokat, és csökkenne azoké, akik egyáltalán nem mozognak.

A Mozgás Receptre egyszerre szakmai program és rendszerépítési kísérlet. Az evidencia arra, hogy a fizikai aktivitás terápiás jelentőségű, rendelkezésre áll, annak bizonyítása viszont, hogy a magyar modell képes-e tartós viselkedésváltozást és mérhető klinikai javulást előidézni, a program következő szakaszának feladata.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés