Lényegesen alacsonyabb a 2-es típusú diabétesz aránya az egyesült államokbeli Pennsylvaniában, zárt közösségben élő amishok körében, mint az észak-amerikai átlag – állapította meg a Marylandi Egyetem orvoskarán végzett kutatás.
A pennsylvaniai Lancaster megyében élő amishok genetikai tulajdonságait vizsgálták a Marylandi Egyetem kutatói, Alan R. Shuldiner professzor vezetésével. Az itt élő, mintegy 30 ezer ember zárt közösséget alkot, nagy részük mezőgazdasággal foglalkozik. Távol tartják magukat a többségi kultúrától, és csak a közösségen belül házasodnak. Az amishok ősei az 1700-as években Európából, főleg Svájcból vándoroltak ki Amerikába, vallási üldözés miatt.
A Marylandi Egyetem kutatói 953 embert vizsgáltak meg a 2-es típusú diabétesz szempontjából, a résztvevők 45 kiterjedt rokonságú családhoz tartoztak. A kutatók az egyéni jellemzőket vizsgálták, és minden résztvevőnek megmérték a vérnyomását, vércukor- és vérzsírszintjét, valamint a leptinszintjét. Az adatokat később összevetették az országos egészségügyi felmérések adataival.
Az amish közösség tagjai közül 953 emberből 659 a diabétesz szempontjából egészséges volt, 160-nál magas glükózszintet mértek, míg 109 embernél kimutatható volt a diabétesz. A betegek 57 százalékánál a vizsgálatok során fedezték fel a betegséget, többségüknél a 2-es típusú diabétesz mutatkozott. A már ismert cukorbetegek átlagos életkora a közösség többi tagjához képest magasabb volt, mint ahogy testtömegindexük és inzulinszintjük is.
Madácsy László professzor az mta.hu-nak nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy az amishok zárt közösségben élnek, és az emberek fenotípus szempontjából nagyon hasonlítanak egymáshoz. A nyugalmazott egyetemi tanár elképzelhetőnek tartja, hogy az adatok a közösség életmódja miatt is kedvezőek, hiszen betartják vallásuk előírásait, azaz tartózkodnak a földi javaktól, a túlzott élvezetektől. Madácsy professzor rámutatott: a 2-es típusú diabétesz, amely nem az inzulinhiányból, csak annak rendellenes felhasználásából adódó betegség, jellemzően éppen az életmóddal hozható összefüggésbe. Az amishok távol tartják magukat a modern kori vívmányoktól, így a föld megműveléséhez nem használnak traktort, lakásaikban pedig nincsen televízió, lényegesen többet mozognak, mint mások, ezzel kiiktatják azokat a kockázatokat, amelyeket az ülőmunka vagy a tétlen életmód okoz, és amelyek miatt ez a betegség egyre gyakoribb a civilizált világban.
A professzor ugyanakkor megjegyezte: a diabétesz előfordulása az amish közösségben csak az Egyesült Államok közegészségügyi adataihoz képest alacsony – fele annak – ám az európaival közel azonos. Ennek lehet genetikai oka is, hiszen a közösség felmenői az átlag amerikai őseinél sokkal később vándoroltak ki az öreg kontinensről. Az adat tehát az európaival összevetve nem kiemelkedő, hiszen Európában még mindig lényegesen alacsonyabb a cukorbetegek aránya, mint az Egyesült Államokban.
Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...
„A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...
Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...